Milliós értékű pénzkazettát ásott ki egy férfi, eljárás indult ellene

Bűn

A borsodi férfi főnöke birtokán ásta ki annak elrejtett vagyonát, majd ahogy megtalálta a milliókat érő ládákat, egyből beteget jelentett és elköltözött. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított ellene eljárást.

A 31 éves sajtónémeti férfi Kerepesen vállalt alkalmi munkát, ahol március 24-én megbízója birtokán ásás közben két fémkazettát talált, bennük ékszereket és több mint kilencmillió forint értékű, forgalomból kivont készpénzt - írja a távirati iroda a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatója alapján.

A férfi ezután egyből beteget jelentett, majd hazaköltözött Sajtónémetibe. Itt élettársával a lejárt pénzből 2 millió forintot be is váltott, amiből mobiltelefont, autót és egy kanapét vásároltak.

Később a helyi körzeti megbízott információi alapján a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki beismerő vallomást tett, így lopás bűntette miatt indult ellene eljárás. A rendőrség az ékszereket illetve a maradék, még be nem váltott készpénzt lefoglalta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.