Perújítást kezdeményez a romagyilkosságok egyik elkövetője

  • narancs.hu
  • 2020. március 8.

Bűn

Homályos indokok a háttérben.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a romagyilkosságok egyik elítélt elkövetője perújítást kezdeményez arra hivatkozva, hogy "a korábbi eljárás során nem derítették fel megfelelően a szocialista kormányzat, illetve a titkosszolgálatok szerepét a történtekben". A lap nem nevezi meg, pontosan kiről van szó, további részleteket a holnapi lapban ígérnek.

A jogerős ítélet szerint az elkövetők 2008-ban hat, 2009-ben három, cigányok lakta házat támadtak meg, rálőttek, illetve Molotov-koktélt dobtak rájuk. Az ország több pontján elkövetett támadásban 2008-ban két, 2009-ben pedig négy embert öltek meg, mindkét évben két további személyt meg is sebesítettek.

A Kúria 2016 januárjában hozott ítéletet: Kiss Árpád Sándor elsőrendű, Kiss István Zoltán másodrendű és Pető Zsolt István harmadrendű vádlottat tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. Negyedik társuk, Csontos Iván 13 év fegyházat kapott. Az ítélet szerint egyikük sem helyezhető feltételes szabadlábra.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.