Testvére gyilkolta meg a leégett mórahalmi házban talált férfit

  • narancs.hu
  • 2020. január 5.

Bűn

A feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta. Beismerő vallomást tett.

Testvére gyilkolta meg azt a mórahalmi férfit, akinek holttestét egy leégett családi házban találták meg szombaton a homokháti kisvárosban – tájékoztatta  a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t.

Teljes terjedelmében égett egy körülbelül hetven négyzetméter alapterületű családi ház és a mintegy huszonöt négyzetméteres melléképülete szombaton Mórahalmon, a Cinke dűlőben. A tűzeset oltási munkálatai után a katasztrófavédelem munkatársai egy holttestet találtak a helyszínen. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi halálát gyilkosság okozta – közölte a hatóság.

A nyomozók a bejelentéstől számított 12 órán belül azonosították, elfogták, előállították, majd őrizetbe vették a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A megalapozott gyanú szerint a húszéves férfi egy vitát követően leszúrta a testvérét, majd rágyújtotta a házat. Kihallgatása során a gyanúsított beismerő vallomást tett, ellene emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – tudatta a sajtóreferens.

A nyomozók kezdeményezték a férfi letartóztatását.

Figyelmébe ajánljuk

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.