Kedves Olvasónk,
Magyarország sorsdöntő választás előtt áll. Nekünk, a Magyar Narancsnak kötelességünk, hogy a legjobb tudásunk szerint beszámoljunk az odáig vezető útról, a kampány eseményeiről, azokról az emberekről és szervezetekről, amelyek részt vesznek a hazánk kormányzásáért folyó egyenlőtlen küzdelemben. Mi ezzel tudunk hozzájárulni a szavazói döntések és a választás tisztaságának a megőrzéséhez. Azt tesszük, ami újságíróként a dolgunk, és ezzel a demokráciát is védjük.
Éppen ezért ezek a cikkeink – a többi cikkünktől eltérően – szabadon hozzáférhetők. A Narancs ezzel közfeladatot lát el – de közfinanszírozás nélkül. Miközben a választás törvénytelen és manipulatív befolyásolására közpénzmilliárdokat költ a hatalom, mi továbbra is csak az előfizetőinkre és a támogatóinkra számíthatunk.
Ez a cikk díjmentesen olvasható. De ha Ön megteheti, kérjük, fizessen elő a Narancsra, vagy küldjön nekünk támogatást. Azért, hogy elvégezhessük a munkánkat, és hogy azok is olvashassák ezeket a cikkeinket, akik az előfizetést nem engedhetik meg maguknak.
Köszönjük!
A Magyar Narancs csapata
2026. március 15. alapvetően nem a beszédekről szólt, hanem a számokról: a Fidesz vagy a Tisza tud megmozgatni több embert, kinek látványosabbak a drónokról és háztetőkről készített fotói a hömpölygő tömegről? Ahogy arra számítani lehetett, ebben mindketten győztesnek hirdették magukat, bár minden létező adat és fotó azt mutatja, hogy tavaly október 23-hoz hasonlóan megint Magyar Péternek sikerült jobban megmozgatnia, utcára vinnie a saját szavazóit. A fő attrakció tehát csak formálisan a politikusi beszéd, a lényeg a hűha-érzés, ami a kivetítőkön látott élőképek láttán tör ki a résztvevőkből, a találkozás más emberekkel, akikkel lesz valami közös ügyük. Nagyjából ennyi volt a közös a Fidesz és a Tisza rendezvényében, minden más eltért, ahogy a beszédek is másról szóltak.
Miközben a Fidesz ezúttal már nem elmosta a Békemenet és az állami rendezvény közti határvonalat, hanem az állami rendezvényt gyakorlatialg megszüntette azzal, hogy Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt Orbán Viktor előtt, a Tisza továbbra is önkénteseinek lelkesedésére épített. A Fidesz hosszú évek óta először próbált Lázár és Szijjártó fellépésével csapatnak tűnni: Szijjártó hozta a kötelező orosz propagandát – szó volt a szomszédunkban zajló embervadászatról meg mindenféle paktumokról is –, hogy aztán jöjjön Lázár János, aki Orbán Viktor nagyszerű képességeinek dicsérete mellett Magyar Pétert is szidta.
Valószínűleg tudatos döntés volt, hogy Orbán alól kiszervezzék ezt a részt, és megmaradhasson annak a vátesznek, aminek a szavazói egy része szemében biztosan látszik: a nemzet megmaradásáról beszélt, a nemzeti és keresztény – a megszületése óta évi átlagosan egyszer módosított – alkotmány megvédéséről, Európa legjobb adórendszeréről, és persze az elbukott birodalmakról, amelyek megpróbálták – nyilván Brüsszelhez és Kijevhez hasonlóan – elnyomni Magyarországot. Orbán egy ponton már magának Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek üzent, majd tulajdonképpen kért tőle: “Látjátok, ukránok, látod, Zelenszkij, ez itt a magyarok ezeréves állama, és ti azt hiszitek, hogy olajblokáddal, zsarolással, a vezetőink fenyegetésével ránk tudtok ijeszteni, legyen eszetek, és ezt hagyjátok abba. Miért támadtok bennünket? Mi békeszerető és béketűrő nép vagyunk. Adjátok ide az olajunkat, aztán guruljatok a furgonokkal a brüsszeli kasszához a nyugatiak pénzéért, ha már ők nem tudnak nemet mondani.”
A beszéde vége felé ködös hátterű háborúban meghaló fiatalokkal rémisztgető miniszterelnöknek valószínűleg 2006 óta először volt nehezebb dolga, mint aktuális ellenfelének: jobb ötlet híján annyi maradt, hogy egy általa egyébként minden szuverenitását elvesztett, bukott államként leírt Ukrajna hatalomátvételével harcoljon. Tizenhat évnyi kétharmados kormányzás után talán még a szavazói sem közvetlen riválisként és potenciális gyarmatosítóként szerettek volna látni egy négy éve honvédő háborúban élő országot, de persze inkább erről jó beszélni, mint az elmúlt négy év kormányzati eredményeiről. Azokról a maga módján maga Orbán is elismerte, hogy nem lettek a legjobbak, de gyorsan hozzátette, hogy erről mindenki más tehet rajtuk kívül.
Magyar Péternek ezzel szemben nem volt magyaráznivalója, tehát nem kellett összemosni mindent a rettegéssel: lelkesíteni kellett, amit repetitív módszerekkel oldott meg, visszatérően idézett az iskolai tananyagban meglévő 1848-as klasszikusokból, majd Orbán Viktor ostorozásáig jutott, a Fidesz elődeiként pedig nem korábbi kormányokat hozott fel, hanem a törököket, az osztrákokat és a kommunistákat. Magyar ezúttal csúcsra járatta a polgári gondolatot – nem csoda, hiszen polgári jobboldali családból érkezik –, és alattvalói élete helyett szabad polgári életet ígért a szavazóknak. Ehhez jött az újabb ígéretekből álló blokk jobb adórendszerrel, egészségüggyel és a többi kötelező körrel. Megteheti, hiszen neki elhiszik: miközben Orbán Viktortól tizenhat év után tényleg nevetséges lenne, ha azt ígéri, kezd valamit azokkal a közszolgáltatásokkal, amelyekkel eddig nem akart, Magyar egyelőre még nem adta jelét az ellenkezőjének.
A beszéd fontos része volt Magyar Péter fogadalma: “Én, Magyar Péter, esküszöm, hogy minden magyar polgárt fogok szolgálni határon innen és túl. Esküszöm, hogy egyszer és mindenkorra lezárjuk a magyar nemzet létét fenyegető megosztottságot. Esküszöm, hogy a hazánk új kormánya mindent meg fog tenni, hogy begyógyítsuk a történelmi sebeket, és meggyógyítsuk a hazánkat. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez, mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot. Isten engem úgy segéljen!” Sok konkrétum persze nincs ebben, mégis furcsa hallani, hogy miközben pár órával korábban Orbán Viktor már magát is csak amolyan nemzeti menedzsernek adta elő, aki kér még négy évet, mert őt már megszokták, addig kicsit később valaki patetikusan tesz esküt arra, hogy véget vet a szellemi polgárháborúnak. Külön üzent a fiataloknak – köztük a felmérések szerint nagyon-nagyon vezet a Tisza –, akikről szerinte leginkább szól ez a választás.
A kérdés a következő szűk egy hónapban az, mire fogékonyabb a magyar társadalom: a reményre, vagy a beletörődésre.
Az ugyanis kifejezetten látványos, hogy a Fidesznél már régóta nem abban gondolkoznak kampány szinten, hogy magukat hibátlan opciónak mutassák be: erre utal a biztos választás szlogentől kezdve Lázár János “Adjátok vissza a győzelem hitét mindenkinek!” mondatán át minden. Ők inkább a megszokásra építenek, és arra, hogy az emberek el se higgyék, ennél akár boldogabbak is lehetnének, és létezik olyan világ, ahol a számlafizetési képességünket nem az állam mesterségesen lenyomott árai garantálják, hanem a fizetésünk. A Tisza ezen próbál változtatni: a két éve egyszemélyes projektként indult párt nem a Fideszre reagál, hanem saját ajánlata van, aminek vannak egészen konkrétan megfogható és egyszerűen csak spirituális részei is. Ha csak a március 15-i produkciót nézzük, akkor mintha most épp a remény lenne erősebb, de nem érdemes alábecsülni a beletörődés erejét egyelőre.
(Címlapképünkön: a Tisza Párt ünnepsége a Hősök terén az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján 2026. március 15-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor)
