Kedves Olvasónk,
Magyarország sorsdöntő választás előtt áll. Nekünk, a Magyar Narancsnak kötelességünk, hogy a legjobb tudásunk szerint beszámoljunk az odáig vezető útról, a kampány eseményeiről, azokról az emberekről és szervezetekről, amelyek részt vesznek a hazánk kormányzásáért folyó egyenlőtlen küzdelemben. Mi ezzel tudunk hozzájárulni a szavazói döntések és a választás tisztaságának a megőrzéséhez. Azt tesszük, ami újságíróként a dolgunk, és ezzel a demokráciát is védjük.
Éppen ezért ezek a cikkeink – a többi cikkünktől eltérően – szabadon hozzáférhetők. A Narancs ezzel közfeladatot lát el – de közfinanszírozás nélkül. Miközben a választás törvénytelen és manipulatív befolyásolására közpénzmilliárdokat költ a hatalom, mi továbbra is csak az előfizetőinkre és a támogatóinkra számíthatunk.
Ez a cikk díjmentesen olvasható. De ha Ön megteheti, kérjük, fizessen elő a Narancsra, vagy küldjön nekünk támogatást. Azért, hogy elvégezhessük a munkánkat, és hogy azok is olvashassák ezeket a cikkeinket, akik az előfizetést nem engedhetik meg maguknak.
Köszönjük!
A Magyar Narancs csapata
Kellemes tavasz, napsütés, lengedező szél – nincs is jobb idő a tüntetésre, felvonulásra. Az október 23-i Tisza-rendezvényből okulva most viszonylag korán, már egy órával a kezdés előtt megérkeztem az Andrássy útra, de még így sem volt esélyem arra, hogy elérjem a Hősök terét. Ehhez vagy eleve oda kell menni, vagy nem tudom, már délben a Bajcsyn kell lenni. Nekünk a Bajza utcáig sikerült végül elsétálni, ott akkora volt már a tömeg, hogy se előre, se hátra nem lehetett menni egy tapodtat sem. (A tömeg vége valahol a Nagymező utcánál lehetett.)
Persze nem tudom, hányan voltunk. Az Oktogonon mindenki felhördült, amikor a kivetítőn megláttuk a drónfelvételeket: a Hősök tere már tele, mi épp araszolunk valahogy gyök kettővel, az utolsók pedig nagyjából most hagyják el a Bazilika környékét. Az azért sok. Október 23-án az Oktogonon már nem volt tömeg, most igen, akkor a Köröndön el lehetett lenni kényelmesen, most egy gombostűt se tudtunk volna leejteni. A repülőgépek szépen húztak el a Hősök tere mögött, mindenki azt találgatta, lesz-e megint valaki, aki fotóz. Talán lesz.
A hangulat igazi tavaszi, beszélgetések, zászlólengetés, vicces feliratok, pólók, a hangszóróból Bagossy, Illés, Piramis, Tavaszi szél vizet áraszt hetven feldolgozásban, Run boy run kareoke verzió. A konferanszié néha megszólal, sziasztok tiszások, légyszi csak magyar zászlót lengessetek – volt egy renitens uniós csillagos –, ne kiabáljatok durva rigmusokat, ne szidjunk senkit, húsz perc csúszással indulunk. A Deák téren már nem tudtak kijönni az utasok a metróaluljáróból, az Astoria felől lényegében már nem volt értelme a Kiskörúton haladni.
Az Andrássy úton a Oktogonig ki lett feszítve a 12 pont, az Operánál virágszirmokat szórtak mindkét oldalról a felvonulókra. Nem sokkal két óra után egy fickó nagy lelkesen elkezdte sorolni a 12 pontot, de történhetett valami a hangosítással vagy ki tudja, mivel, mert az ötödik pontnál abbamaradt a sorolás, a közös teherviselés így sajnálatos módon már kimaradt, sebaj, a feliratok megmaradtak.
Tényleg nem volt gyalázó kiabálás, semmi Mocskos Fidesz!, semmi Orbán, takarodj!. Egy-egy Ruszkik haza! azért felcsendült, de ennyi. Az Andrássy út két oldalán több ablakból, erkélyről nézték a menetet az emberek. Amikor egy idős hölgy kiintegetett, az egész menet, már aki látta, tapsolni és éljenezni kezdett, mindenki visszaintegetett. Aki csak nézelődött, azzal nem törődtek a felvonulók. Két erkélyen is alakult egy kisebb buli, de a Párisi nagyáruház tetejéről is integetett egy vendég kezében tiszás táblát lóbálva. Azért volt egy ablak, ahová egy Nekik Brüsszel és Kijev az első feliratú tábla volt kitéve Zelenszkijjel, von der Leyennel, vele szemben viszont egy Tisza-plakát lett kifeszítve, vagyis egy-egy.
A műsor rövid volt és emészthető – Rost Andrea helyett Csézy énekelt, volt tánc és Ady-vers (Harc a Nagyúrral), meg persze Nemzeti dal –, de mindenki a fő attrakciót várta, Magyar Pétert. A korábbi beszédek közül az október 23-aival érdemes talán összevetni a mostanit. A legszembetűnőbb különbség az volt, hogy eddig nemigen foglalkozott Magyar a direkt politikával, Orbán Viktor nevét pedig igyekezett nem kimondani. Ez most nem így volt. Nemcsak Rontó Feri és Ártó Viktor formájában jelent meg a miniszterelnök, vagy hatvanpusztai császár néven, hanem nevén nevezve is.
A beszéd annyiban szólt a 48-as forradalomról, hogy a szabadságszeretet, az áldozatvállalást és a tettvágyat hozta fel párhuzamként Magyar Péter. És ahogyan akkor és ahogyan 56-ban, úgy most is az oroszokat hívta segítségül a hatalom, de a magyarok sem 48-ban, sem 56-ban nem ijedtek meg az orosz túlerőtől, és most sem fognak. A magyarság mint szabadságszerető nép jelent meg a beszédben, ám emellett szerepet kaptak olyan egyedi személyek, mint a gyerekeit egyedül nevelő ápolónő, a konzervatív kisvállalkozó, a tanár vagy a gyári munkás, akik megérdemlik a polgárhoz méltó életet, a megélhetést biztosító bért, a biztonságos munkahelyet, ahol nem mérgezik meg az embert, a megfelelő egészségügyi ellátást.
A célt világosan felvázolta a szónok: Európai Unió, Európa, NATO vagy szolgaság. Előbbiek nem puszta szerződések, hanem az igazi hovatartozásunkat jelentik, azt a hovatartozást, ami ezer éve a miénk. Ehhez képest a hatvanpusztai császár szimpla hazaárulást követ el. Bár Orbán volt már hazaáruló, és az uniós pénzek hazahozataláról is esett már szó, az EU és a NATO-tagság mint április 12. valódi tétje, eddig nem került elő ennyire egyértelműen. Többször is idézte Magyar a Nemzeti dalt, így a Sehonnai bitang ember, az Ez a kérdés, válasszatok! és a Rabok tovább nem leszünk! is felhangzott megfelelő helyeken és személyekkel kapcsolatban.
A legnagyobb felhördülést nem is az egészségügy, nem is a mérgező gyár, nem is a megfelelő munkabér említése kapta, hanem a propaganda felszámolása. Végig, ahogy haladtunk, a fideszes plakátok kis matricákat kaptak: hazugság, semmilyen életkorban nem ajánlott tartalom és hasonlók. Ezek szerint az embereknek borzasztóan elegük van a hülye, ostoba, agresszív propagandából, sokkal inkább feldühíti őket ez, mint az olyan általános ügyek, mint a megelőzhető halál, a külföldön élő unoka vagy a hó végén elfogyó fizetés. Erre rá is erősített Magyar, így a Ruszkik haza! többször is felzúgott a Hősök terén és végig az Andrássy úton egészen az Oktogonig.
Az anyák, nők, lányok, a fiatal generáció kifejezetten is meg lett szólítva. A nők körében a felmérések szerint népszerűbb a Fidesz, a fiatalok pedig rendre alacsonyabb arányban mennek el szavazni, mint az idősebbek, ezért nem véletlen, hogy épp őket szólította meg külön a Tisza első embere. Felvillantott pár elemet a párt programjából is, de azért egyértelmű volt, hogy ennek a menetnek, ennek a beszédnek óriási buzdítási és mozgósítási célja volt. Hogy sikerült-e feltüzelni mindenkit, akit csak lehet, április 12-én kiderül.
