Német turisták közé hajtott egy részeg sofőr Olaszországban

  • narancs.hu
  • 2020. január 5.

Bűn

Hatan meghaltak és tizenegyen megsérültek.

A főutcán várakozó német turisták közé hajtott egy autó az észak-olaszországi Lutago (németül Luttach) városkában vasárnap hajnalban. A balesetben hat német fiatal a helyszínen életét vesztette, tizenegyen pedig megsérültek – közölték olasz hatósági források.

A Corriere della Sera című olasz napilap értesülései szerint az autót vezető 28 éves férfi véralkoholszintje a megengedettnél jóval magasabb volt. A sofőr a közeli Chienes településről származik, és túlélte a balesetet – írja az MTI.

A sérültek közül három ember súlyos állapotban van, egyiküket helikopterrel a szomszédos Ausztriába szállították kórházba.

Az AP hírügynökség úgy tudja, hogy a turisták hajnali egy órakor az őket szállító autóbuszra vártak, amikor az autó közéjük hajtott.

Az áldozatokat még nem azonosították, azt sem tudni, hogy Németországnak pontosan melyik részéből érkeztek. Nem mindenkinél voltak iratok, ráadásul a csoport tagjai közül nem ismerte mindenki a másikat.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.