Élet + Mód
Újbuda polgármestere önkéntes orvosnak jelentkezett
László Imre a kerületi rendelőintézetben fog dolgozni.
A szervezőbizottság szerint lehetetlen tovább halasztani a tokiói olimpiát
Az ország lakosságának többsége azonban ellenzi, hogy idén nyáron legyen az olimpia.
Ellenzéki pártok: a kormány helyett a Nemzeti Oltási Bizottság szervezze meg az oltási programot
Ahová vonják be a járványügyi szakembereket, az orvosi kamarát és az önkormányzatokat.
A Dalai Láma is megkapta a koronavírus elleni oltást
Az AstraZeneca által fejlesztett és Indiában gyártott vakcinával oltották be.
Ferenc pápa az iraki síiták legbefolyásosabb vezetőjével találkozott
A látogatás történelmi jelentőségű, Irakban előtte nem járt katolikus egyházfő.
Sosem regisztráltak még ennyi új fertőzést egy nap alatt
Már 751-en vannak lélegeztetőgépen.
Egy ország kíváncsi reggel óta Orbán fontos hibabejelentő telefonszámára
Elvileg Müller Cecíliának kellett volna közölnie, hol mondható el bármely észrevétel az oltási terv hiányosságairól. De neki se sikerült.
Határozatlan időre felfüggesztik a közlekedési vizsgákat
A befizetett vizsgadíját senki sem veszíti el.
Nem lesznek misék a fővárosi és a Komárom-Esztergom megyei templomokban
De az épületeket nem zárják be.
Jövő héten adják be a most elmaradó AstraZeneca-oltásokat
Elvileg. 74 ezer embert oltottak volna be a hétvégén, ez tolódik.
Kásler Miklós elrendelte az egynapos sebészeti ellátások felfüggesztését
Amíg a járványhelyzet indokolja.
Októberig díjmentesen szállíthatók a biciklik hétvégenként a BKK járatain és a HÉV-en
Az aktuális járványhelyzet, valamint a tavasztól megnövekedő biciklis forgalom miatt.
Veszélyes utóhatásai vannak a horvátországi földrengéseknek
Mintegy száz víznyelő jelent meg, a növekvő lyukak miatt van, akinek a lakóhelyét is el kellett hagynia.

