Újbuda polgármestere önkéntes orvosnak jelentkezett

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. március 6.

Katasztrófa

László Imre a kerületi rendelőintézetben fog dolgozni.

A koronavírus járvány elleni védekezés érdekében önkéntes orvosként dolgozik a jövő héttől László Imre, a főváros XI. kerületének (Újbuda) polgármestere (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP).

A DK színeiben politizáló, korábban kórházigazgatóként dolgozó önkormányzati vezető a DK szombati online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy orvosként, polgármesterként és európai magyarként ez az egyetlen helyes döntés. Akkor segíthet a legtöbbet az újbudaiaknak, ha újra felveszi a fehér köpenyt és orvosként is részt vállal a vírus elleni küzdelemben - tette hozzá.

Szintén önkéntes segítőnek jelentkező feleségével együtt fog a kerületi rendelőintézetben dolgozni. Olyan feladatokat fog ellátni, amelyeket a rendelőintézet igazgatója meghatároz a számára; ha kell, beszélget a betegekkel, ha kell olt, akár 24 órában is.

Elhatározásáról korábban tájékoztatta a kerületi operatív törzset, illetve továbbra is ellátja polgármesteri feladatait.

László Imre elmondta, azért vállalta az önkéntes munkát, hogy minél hamarabb túl legyünk a járványhelyzeten és minél többen megérjük a pandémia végét.

Címlapkép: László Imre (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Újbuda polgármestere beszédet mond Nagy Imre mártír miniszterelnök özvegye, Nagy Imréné Égető Mária emléktáblájánál Budapesten, a XI. kerületi Etele úton az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 64. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon, 2020. november 4-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.