Egy ország kíváncsi reggel óta Orbán fontos hibabejelentő telefonszámára

  • narancs.hu
  • 2021. március 5.

Villámnarancs

Elvileg Müller Cecíliának kellett volna közölnie, hol mondható el bármely észrevétel az oltási terv hiányosságairól. De neki se sikerült.

Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjújában nemcsak azt ismerte be, hogy akadt némi adatkezelési nehézség, ami miatt le kellett állítani az oltási terv egy részét. Mint ismert, így marad el 74 ezer ember hétvégi oltása. De a miniszterelnök egyúttal arra is bíztatta a magyarokat, jelentsék be a problémáikat az erre a célra létre hozott telefonszámon.

Csakhogy erről a telefonszámról eddig nem volt szó egyetlen alkalommal sem, sem az Operatív Törzs napi tájékoztatói alkalmával, sem Orbán korábbi nyilatkozatai során, sem egyéb eseményeken.

"Nagyon fontos, hogy van egy telefonszámunk, ezt kértem Müller Cecília asszonytól, hogy minden nap mondja be, ahol közvetlenül lehet jelezni, ha valaki problémát észlel. Akár a rendszerben, akár saját magára vonatkozóan. És adnak tanácsot ott, hogy mit és hogyan kell tennie, hogy a hibát ki tudjuk javítani" – mondta Orbán szó szerint.

És bár a Kossuth Rádió műsorvezetője minden alkalommal, mikor a miniszterelnökkel készít interjút, igyekszik még csak véletlenül sem valódi, saját kérdéseknek tűnő kérdéseket feltenni. Ez alkalommal mégiscsak sikerült egy evidens, de kínossá váló kérdéssel előállnia. Arra volt kíváncsi, mi is az az említett telefonszám.  Hogy esetleg elárulja-e Orbán a számot, mire a miniszterelnök nemmel felelt, mert "nincs nála". De azt ígérte, hogy azt Müller Cecília közzéteszi az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján.

Csakhogy Müller azóta sem tett közzé semmit a már-már titokzatos telefonszámról. 

A kormányzati honlap sem utal annak létezésére semmilyen módon.

Így az a bizonyos hibabejelentésre szolgáló telefonszám vagy nincs is, vagy még nincs, de ezután lesz, vagy van, csak senki sem használja, mert senki sem tud róla.

Ön a Magyar Narancs híroldalát olvassa.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el minden nap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.