Élet + Mód
Meghalt 13 beteg, 1512-re emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 13 beteg, és egy nap alatt 54-gyel, 1512-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.
„Ha nem tudjuk hazaküldeni a beteget, tegyük le a kapu elé, az utcára?”
A közfinanszírozott kórházi ágyak 60 százalékát fel kell szabadítani a koronavírus fertőzötteknek, így krónikus belgyógyászati osztályokat is kiürítenek. De hová teszik az idős, ágyban fekvő betegeket?
WHO: megfontoltan kell feloldani a korlátozásokat
A járvány gyorsan terjed és jóval lassabban lehet megfékezni.
Negatív lett Boris Johnson koronavírus-tesztje
Egyelőre a felépülésére koncentrál és nem dolgozik.
Koronavírus-gyanúval került karanténba a Pesti Úti Idősek Otthonának orvosa
Az orvos teszteredménye még nem ismert
Ferenc pápa: a kényszerített együttélés több nő számára erőszak és bántalmazás veszélyét is jelenti
Húsvéthétfői beszédét a pápai lakosztály könyvtárszobájában olvasta fel, amelyet a Vatikán az interneten közvetített, majd az ablakból áldását adta az üres Szent Péter térre.
Ecuadorban lakásokról gyűjtötték össze a temetetlen halottakat
A járvány által leginkább sújtott városban a temetkezési vállalatok nem győzik eltemetni a halottakat.
Megdicsérte Vietnamot a WHO, ők jól kezelték a járványt
Korán reagáltak és rengeteget teszteltek.
Nemi erőszak miatt vettek őrizetbe egy Budapesten tanuló nigériai egyetemistát
A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.
Trump az egész országát katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította
Azt írta, ilyen először fordult elő a történelemben.
„Jobban félünk az éhségtől, mint a járványtól, mert az hamarabb ide fog érni!”
A koronavírus minden társadalmi rétegnél másképp érezteti a hatását: a legszegényebbek például elveszítették az alkalmi munkájukat, a romatelepeken a kisboltokban felment a termékek ára. Az éhezés egyelőre nagyobb fenyegetettséget jelent számukra, mint a járvány.
Meghalt újabb 10 koronavírusos beteg Magyarországon
1458 főre nőtt az igazolt fertőzöttek száma.