Olvasni muszáj

Akár jó is lehetett volna, mégis félrecsúszott: ezt csinálta a Kádár-rendszer a Balatonnal

Sorköz

A balatoni turizmus programszerű fejlesztése és a tó környezetének tönkretétele egyaránt a szocializmus évtizedeiben kezdődött. Bár eleinte léteztek kifejezetten progresszív elképzelések a tópart hasznosítását illetően, a tervek vagy nem, vagy a lehető legrosszabb módon valósultak meg. A kérdés ma is az, ami a Kádár-korszakban: hogyan viszonyul a Balatonhoz a politika, hogyan bánunk e táj kulturális és természeti adottságaival. Erről szól Rehák Géza: Vörös Riviéra című könyve.

Rehák Géza Vörös Riviéra című, tavaly megjelent kötete A Balaton a Kádár-korszakban alcímet viseli, de nem témája a balatoni retró. Nem arról van benne szó, mennyibe került annak idején a sör és a lángos, hogy jelent meg a tóparti büfékben a hekk – erről egyébként ebben a cikkünkben írtunk –, milyenek voltak a balatoni strandok és diszkók, vagy miként nyaraltak a magyar tengernél az NDK-ból és az NSZK-ból érkezett turisták. A Vörös Riviéra olyan történeti tárgyú munka, ami azt mutatja be, hogyan gondolkodott a szocialista állam a Balatonról, mint kiemelt jelentőségű turisztikai célpontról, üdülőkörzetről és tájegységről, hogyan illeszkedett mindez a tervgazdálkodáson alapuló gazdaságpolitikába, valamint milyen eredményeket és félresikerült örökséget hagyott maga után a Kádár-korszak a magyar tengernél.

Összegző és egyben hiánypótló könyv született; egyfajta alapmű ez, aminek forrásait a szakirodalom mellett korabeli párt- és tervdokumentumok képezik. (Talán ezért van, hogy a kötet szövege, nyelvezete helyenként kissé száraz, így azt a benyomást kelti, mintha egy 1960-70-es évekbeli előterjesztést, tervezetet olvasnánk. Persze ez csak apróság, és semmit sem von le az egyébként minden szempontból kiváló munka érdemeiből.)

 
Rehák Géza: Vörös Riviéra

A szerző felidézi a szocialista korszak Balaton-politikájának előzményeit: a két világháború közötti időszakot, amikor már napirenden volt a turizmusfejlesztés és létezett az 1957-ben újra felállított Balatoni Intéző Bizottság, a tóval kapcsolatos döntésekben megkerülhetetlen testület; illetve a Rákosi-korszakot, amikor a dolgozók üdültetése volt a fő cél, és amikor az államosítás, az erőszakos kollektivizálás a Balatont is utolérte. Bár a könyv megemlíti, hogy még korábban, a 19. században a Balaton-felvidék hírnevét a szőlőhegyei alapozták meg, arról már nem esik szó a kötetben, amit szintén érdemes megjegyezni, hogy a század első felében, a nemzeti ébredés időszakában a Balaton-felvidék számított a „nemzeti tájnak”, ami végül később az Alföld és a Hortobágy lett.

 
Balatoni stég Balatonlellénél 1968-ban
Forrás: Fortepan/Nagy Zoltán

A Kádár-rendszer korán, már az 1950-es végén felismerte, hogy a turizmus – vagy a kor terminológiájával: idegenforgalom – fejlesztendő terület még annak ellenére is, hogy a szocialista tervgazdálkodásos rendszerben az ipar, sorrendben utána pedig a mezőgazdaság jelentette a prioritást, a szolgáltató szektor, amibe a turizmus is tartozott, csak ezek után következett. Ám, ahogy olvashatjuk, „az ágazat a kádári vezetés szemében elsősorban a devizabevételek reményében vált fejlesztésre érdemessé”.

A Balaton tehát ebből a szempontból egyáltalán nem volt mellékes. A Balatoni Intéző Bizottság javaslatára Tihanyban, Siófokon, Balatonföldváron és Keszthelyen az országban ekkor még ismeretlennek számító szállásfajták, motelek épültek. Tihanyban létrejött az első kemping, Siófokon 1961-ben átadták az első balatoni hotelt, a Vénusz Szállót, amit a következő évben szintén a déli parti városban a Hotel Balaton megépítése követett – e szállodák a román és bolgár tengerparti turistacsalogató beruházások, építkezések mintájára jöttek létre. Szántódon, Kőröshegyen, Siófokon népszerű vendéglóhelyek nyíltak, moteleket építettek Balatonalmádiban, Balatonfüreden is.

A forgalom megélénkült, a nyugati turisták is jöttek – és szép lassan kiderültek a szálláshelyek fogyatékosságai. A szállodákból hiányoztak „a rossz időben időtöltési lehetőséget kínáló helyiségek, terek, amelyek nyaralóhelyeken épült hotelekben, legalábbis nyugaton szintúgy megszokottnak minősültek”. Volt olyan szálloda, ami nem rendelkezett saját étteremmel. A motelekben melegben elviselhetetlen volt a hőség, ha hűvösre fordult az időjárás, fáztak a bennük lakók. Minden áthallatszott a szomszédos épületekből, ráadásul a nyaralók beláttak a mellettük lévő szállás ablakain. Mindez annak volt az eredményre, hogy az építkezéseknél a költséghatékonyság szerepelt az első helyen. A könyv aztán egy későbbi fejezetben tárgyalja „a korabeli balatoni idegenforgalom zászlóshajójának” számító három szálloda, az 1968-69-ben elkészült balatonfüredi Annabella és Marina, illetve a Balatonalmádiban felépített Auróra történetét, korabeli fogadtatását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.