Élet + Mód

Járvány idején az egészségügyi dolgozókon még nagyobb a lelki teher

Mintegy ötven mentális segítő fogott össze, hogy professzionális, önkéntes, pro bono segítséget nyújtson a járványhelyzettel szembenéző egészségügyi dolgozóknak, akik így online foglalkozásokon enyhíthetik a rájuk nehezedő pszichológiai nyomást. Urbán Éva klinikai pszichoterapeutával, a Mental For Doctors csoport szakmai irányítójával, Vattay Dániel coachcsal, gestaltterapeutával és Mogyorósi Rebeka pszichológussal, családterapeuta-jelölttel, a csoport önkénteseivel beszélgettünk.

Zöldet zölddel

Az évszakos körforgásban most következik az a bizonyos kritikus három hét, amikor fejben és lélekben már tavaszt érzékelünk, a piacon azonban még csak éppen hogy indulgat a medvehagyma, egyéb tavaszi újdonság még nemigen látható.

Dutyidili

A kuruzslást büntető törvény szigorítása során keletkezett joghézag miatt pszichológusok, coach-ok, család-, művészet- és táncterapeuták érzik magukat fenyegetve. Egyesek a kormány bosszúját látják a történtek mögött.