Élet + Mód
444: Magyarországon is volt, aki AstraZeneca után kapott trombózist
Hivatalosan magyar esetet még nem jelentettek, de a lapnak két nő is arról számolt be, hogy az oltás után trombózissal került kórházba.
Fudan-ügy: megkerülné a kormány a IX. kerületet
Kizárólag állami területekre építtetné a kormány a kínai egyetemet, így nem kell Baranyi Krisztinával alkudozniuk.
MTI: A rendőrség vádemelést javasol Gődény György ellen
Egy ismert vírusszkeptikus ügyében zárták le a nyomozást, a hírügynökség szerint Gődényről van szó.
Tragédia Brazíliában: három óvodást szúrt le a fiatal támadó
Két óvodai alkalmazott is életét vesztette, nem tudni, a 18 éves gyilkos miért követte el tettét.
Koronavírus: folytatódik a javuló trend a kórházi adatokban
1130 új fertőzöttet találtak, 128 beteg halt meg.
Hiába lesznek klímavédelmi intézkedések, az évszázad végére 2,4 Celsius-fokkal fog melegedni a Föld
A 2015-ös párizsi egyezmény céljainak eléréséhez 1,5 Celsius-foknál nem lehetne több az emelkedés.
Véletlenül átrajzolta a francia-belga határvonalat egy belga gazda
A határkő a traktor útjában volt, így átrakta Franciaország területére.
Olyan új vakcinával rukkol elő a BioNTech, ami plusz 2 és plusz 8 fok közötti hűtést igényel
Nemcsak raktározni, hanem szállítani is egyszerűbb lesz.
Kásler: "Volt olyan kórház, ahol az intenzív osztályon lévők 80 százalékát elveszítették"
A miniszter szerint a harmadik hullám a másodikhoz képest 160 százalékkal volt agresszívabb.
A Pfizer várhatóan 26 milliárd dollár bevételt termel idén a koronavírus-vakcinából
Ez 1,6 milliárd dózis oltóanyagot jelent a 2021 április közepéig aláírt szerződések alapján.
Az EMA vizsgálni kezdte a kínai Sinovac vállalat koronavírus elleni vakcináját
A vakcina inaktivált vírust tartalmaz.