Januárban állnak munkába a Fülöp-szigeteki buszsofőrök Budapesten
Először a repülőtéri járaton állítanák szolgálatba őket, ott ugyanis kevésbé feltűnő, ha csak angolul kommunikálnak.
Először a repülőtéri járaton állítanák szolgálatba őket, ott ugyanis kevésbé feltűnő, ha csak angolul kommunikálnak.
A hatóságok már korábban evakuálták a város 4000 lakosát.
A vasércet szállító hajó kormányozható maradt, kikötési lehetőséget keresve továbbhaladt.
Hétfő délután történt a tragédia, egy másik diák gerinctörést szenvedett, az állapota válságos.
Jelentős lépést tett Ferenc pápa az elfogadás érdekében. A Vatikán ezzel szeretné üzenni, hogy „Isten mindenkit szívesen lát”.
Bár a vírus tombol, egyelőre az oltást csak korlátozottan lehet felvenni.
A csalók engedély nélkül gyűjtöttek ügyfélpénzt, 100 százalékos garantált hozamot ígértek három hónapra.
A következő napok időjárása miatt egyre több helyen emelkedhet a szálló por koncentrációja.
Az áldozatot súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A szerelvény éppen Rákos állomást hagyta el, amikor leszakad a felsővezeték.
430 millió forintos adósság halmozódott föl a szombathelyi klubnál, amelynek fő tulajdonosa már nem Mészáros Lőrinc veje.
Autokrata nem kedvez az autós közlekedésnek.
A szlovák és a lengyel blokád miatt torlódás van.