Megáldhatja a pap a nem hetero párokat is

  • narancs.hu
  • 2023. december 18.

Lélek

Jelentős lépést tett Ferenc pápa az elfogadás érdekében. A Vatikán ezzel szeretné üzenni, hogy „Isten mindenkit szívesen lát”.

Ferenc pápa úgy határozott, mostantól az LMBTQ-párokat is megáldhatják a katolikus papok. Az áldásra nem kötelezhető a pap, vagyis az egyház képviselője maga dönthet arról, kinek adja meg az áldást - a döntés fontossága az, hogy a jövőben a Vatikán jóváhgyásával áldhatja meg a pap a párokat, írja a New York Times.

Ferenc pápa azért hozta meg ezt a döntést, mert a Vatikán ezzel szeretné üzenni, hogy „Isten mindenkit szívesen lát”. Az áldás nem jelenti azt, hogy egyben a házasságot is támogatja az egyház. Házasságot továbbra is csak az esetben szentesít az egyház, ha az férfi és nő között köttetett. Ez a törekvés egyrészt azért fontos, mert ezáltal nőhet a katolikus egyház vonzereje, másrészt enyhülést mutat az egyház hangnemében, miközben érdemi álláspontján nem változtat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.