Élet + Mód
Méltatlan körülmények között tárolt holttesteket találtak egy budapesti kórházban
A kórház boncmesterét és boncsegédjét azóta már kirúgták és bejelentést is tettek a rendőrségen.
A munkahelyén vették őrizetbe a győri rendőrkapitányt
Kollégái a szabályokat tisztelő rendőrként ismerték.
Hosszában úszta át a Rajnát egy román könyvtáros
Akciójával Avram Iancu arra hívta fel a figyelmet, hogy Románia csatlakozni szeretne a schengeni övezethez.
Égő kocsiból mentettek ki egy családot az M1-esen
A román autó Ausztriába tartott, pénzügyőrök szabadították ki a gyerekeket és a szülőket.
Börtönben az olimpikon, aki rákosnak hazudta magát
A tornász milliókat csalt ki állítólagos kezelésére azoktól, akik megsajnálták.
Telex: Őrizetbe vették a győri rendőrkapitányt
Az ügyészség „egy vidéki kapitányságvezetőt” említett a közleményében.
Ellopta az iskolából a tableteket, szétosztotta rokonai és barátai között
Eljárás indult ellene. Összesen kétmillió forint értékű táblagépet emelt el.
Kellemes idő fogadja a tanévkezdő diákokat, a hétvége is napsütéses lesz
A maximum érték 29-30 Celsius-fok körül alakul a napokban. Elszórtan kialakulhatnak záporok.
Bardóczi Sándor: Szeretnénk, ha a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti alsó rakpart fásított sétaterület lenne
A mérgező hagyaték – II. rész
A lengyel etnikai nacionalizmus főideológusáról szóló esszénk első, múlt heti lapszámunkban megjelent részében nézeteit és történelemszemléletét foglaltuk össze. Most az 1918-ban függetlenné vált Lengyelországban betöltött politikai szerepét tekintjük át.