A Dmowski-féle modern nacionalizmus, amely a századforduló táján mint „radikális szubkultúra” születik meg, először 1905 körül válik láthatóvá a társadalom számára, s ebben az 1905-ös orosz forradalomnak van döntő szerepe. A forradalom hatására a zsidók az orosz birodalomból nyugatabbra, főleg – az ekkor még értelemszerűen orosz fennhatóság alatt álló – Varsóba menekülnek, s tömeges megjelenésük a városban önmagában is félelmet kelt. A lengyel társadalom konzervatív rétegét megrémíti az erőszakos társadalmi változás továbbterjedésének lehetősége, amit a „szocialista-zsidó összeesküvés” számlájára írnak. Dmowski ért ahhoz, hogy nevet adjon ezeknek a félelmeknek, és politikai tőkét kovácsoljon belőlük. Az antiszemitizmus és az idegengyűlölet gyúanyaga készen áll. Dmowski az, aki 1905-ben a „forradalmár=zsidó” toposzát terjeszti, miközben magát és pártját olyan nyugodt erőként tünteti fel, amely képes e felfordulással szemben biztonságot nyújtani.
Együttműködés vagy harc az orosz megszállóval?
A forradalom első hónapjaiban a Nemzeti Demokrata Párt (NDP) sikerrel használja fel a párt pozíciójának megerősítésére a félelmet a káosztól. Dmowskit magát is megerősítette pozíciójában az 1905-ös forradalom: akkortájt lett a nemzeti demokraták megkérdőjelezhetetlen vezetője. Az elkövetkező évtizedekben újabb sajtóorgánumokat alapítottak, és kiépült a modern tömegpártokra jellemző apparátus: azoknak a közvetlenül Dmowskinak alárendelt aktivistáknak, politikusoknak, újságíróknak a hálózata – Stanisław Kozicki, a Gazeta Warszawska szerkesztője, Wiktor Jaroński, az orosz Duma lengyel klubjának vezető alakja, valamint a legnagyobb példányszámú antiszemita napilap, a Gazeta Poranna 2 Grosze (Kétgarasos Reggeli Újság) főszerkesztője, Antoni Sadzewicz –, akik irányították a párt kampányait, támogatták Dmowski terveit.
Eredendő antiszemitizmusa idővel csak szélsőségesebbé vált: a patriotizmus egyszerűen annyit jelentett, harcolni a „zsidó befolyás ellen”. 1912-ben, amikor Dmowski nem került be a IV. orosz Duma képviselői közé, mert egy ismeretlen baloldali jelöltet választottak meg helyette a zsidó választók támogatásával, bojkottot hirdetett a zsidó üzletekkel szemben, ami nagy veszteségeket okozott a kereskedőknek. A bojkottot természetesen a katolikus egyház is lelkesen támogatta. Amikor 1918 őszén Dmowski a tengerentúlra látogatott, Louis Marshall, az American Jewish Committee elnöke megkérte, hogy vonja vissza a bojkottfelhívást, ő azonban erre nem volt hajlandó.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
