Kellemes idő fogadja a tanévkezdő diákokat, a hétvége is napsütéses lesz

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 1.

Lokál

A maximum érték 29-30 Celsius-fok körül alakul a napokban. Elszórtan kialakulhatnak záporok. 

Sok napsütésre, általában csak kevés gomoly- és fátyolfelhőre van kilátás szeptember esején, pénteken. A Nyugat-Dunántúlon erőteljesebb gomolyfelhő-képződés valószínű, és ott egy-egy zápor, zivatar nem kizárt. A délire, délnyugatira forduló szél néhol megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 29 fok között alakul. Késő este 15 és 20 fok közé hűl le a levegő – írja a Kiderül

Szombaton általában napos időre számíthatunk általában kevés gomoly- és fátyolfelhővel, de főként északkeleten időszakosan jobban megnövekedhet a felhőzet, és nagyobb eséllyel ott néhány zápor, zivatar is kialakulhat. Jobbára mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatarok környezetében lehet szélerősödés. Délutánra 26 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap pedig a fátyolfelhőzet és az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett általában többórás napsütéssel számolhatunk. Elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az északira, északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 11 és 18, a maximum többnyire 24 és 30 fok között alakul.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.