Az óvónők távoztak, a testületet feloszlatták, a szülők felháborodtak
Az alábbi történetben nincs direkt pártpolitika, ám abban, ami Magyarpolányban történt, nem lehet nem észrevenni mindannak a hatását, ami 2010 óta zajlik az országban.
Az alábbi történetben nincs direkt pártpolitika, ám abban, ami Magyarpolányban történt, nem lehet nem észrevenni mindannak a hatását, ami 2010 óta zajlik az országban.
Korábban több csapat kritizálta a magyar szervezőket a laza járványügyi szabályok miatt.
A WADA szerint érdemes lesz vigyázniuk a pekingi téli olimpiára érkező sportolóknak.
Pénteken és szombaton több játékosnál jelentkeztek Covid-gyanús tünetek.
Az ausztrál bevándorlásügyi miniszter visszavonta a szerb teniszező vízumát pénteken.
A szakember szerint ezt az is igazolja, hogy az intenzív osztályokon főleg oltatlanok fekszenek.
Majd egyszer biztosan felhagy a versenysporttal, de nem most.
Ezt állították három napja is, miközben Gulyás Gergely egészen mást mondott a kormányinfón.
A harmadik oltás után az igazolványnak már nem lesz lejárati ideje.
Arra érdemes figyelni, hogy eltelt-e az öt-hat hónap a legutóbbi oltás óta.
Ez azt jelenti, kiutasíthatják az országból és a hétfőn kezdődő Australian Openen sem vehet részt. A döntés ellen Djokovic fellebbezhet.