A magyar és a lengyel alkotmány kiűzi az ördögöt von der Leyenből

  • narancs.hu
  • 2021. november 21.

Fekete Lyuk

Új képpel jelentkezett drMáriás.

"Ursulából kiűzik az ördögöt" címmel jelent meg egy új alkotás drMáriás Facebook-oldalán szombaton. A képen Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Szijjártó Péter és a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki látható, amint megpróbálják kiűzni az ördögöt a föld fetrengő Ursula von der Leyenből.

Ahogy a leírásból kiderül, sikerrel.

A kép mellé drMáriás egy hosszú szöveget írt, miszerint "Európán úrrá lett a Gonosz. Ördögi sugallatra az emberek istene a pénz, a kevélység és az élvezet lett, s egyetlen fő céljuk Jézus végső kitörlése a még hívő szívekből, hogy helyébe örökre és végérvényesen a Sátán lépjen. Az egyik legártatlanabbnak tűnő, mégis legveszélyesebb Fő-gonosz e harcban az Európai Sötét Erő vezérasszonya, Ursula von den Leyen volt, aki Brüsszelből irányította a készülő végső leszámolást a tiszta és erős hitűekkel, akiknek legutolsó bástyája már csak Lengyelország és Magyarország maradt."

Majd hozzáteszi:

Az erős és tiszta hitűek azzal a felkéréssel várták Ursulát, hogy avassa fel a náluk uniós forrásból felépített droggyárat, majd amikor ő beleegyezett, furfangosan egy földalatti romos ókeresztyén kápolnába csalták, ott levetkőztették, a földre fektették, majd felolvasták neki az új magyar és lengyel alkotmányt, amelyből a színtiszta szent jóság áradt.

"Orbán, Szíjjártó és Semjén ördögűzőkhöz csatlakozott az ugyancsak rendíthetetlen hitű Morawiecki Máté lengyel fő-boszorkánydoktor is, akivel együtt addig énekeltek, fohászkodtak, beszéltek, mantráztak, zokogtak, tanácskoztak, könyörögtek, viccelődtek, zsaroltak, ígérgettek, suttogtak a nő fülébe, amíg az végül össze-vissza csavarodva a fájdalomtól, a bűntől, a hidegtől és a testi vágyakozástól végül nagy nehezen megtagadta a Gonoszt. Az ördög ekkor vinnyogva elhagyta az ő lelkét és imígyen ő megtisztula vala" - áll a szövegben.

 

A teljes poszt itt érhető el.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.