"A nagy felügyelők korszaka lejárt" - Didier Daeninckx és Jean-Bernard Pouy a francia krimikről

Film

A francia detektívregény mai állásáról tartott előadást a Francia Intézetben a krimiirodalom három szakértője, Francis Mizio, Didier Daeninckx és Jean-Bernard Pouy, akik nemcsak tanítják, de művelik is a műfajt. A Narancs a roman noir iskola két ismert alakját, Daeninckx és Pouy urakat kérdezte.
A francia detektívregény mai állásáról tartott előadást a Francia Intézetben a krimiirodalom három szakértője, Francis Mizio, Didier Daeninckx és Jean-Bernard Pouy, akik nemcsak tanítják, de művelik is a műfajt. A Narancs a roman noir iskola két ismert alakját, Daeninckx és Pouy urakat kérdezte.

Magyar Narancs: A The Times nemrégiben összeállította a legjelentősebb krimiírók 50-es listáját: egyetlen francia került fel rá, aki ráadásul belga; George Simenonnak hívják.

Didier Daeninckx: Nyilván ha a Le Monde közöl egy hasonló összeállítást, több franciával is találkozik a listán. Akárhonnan is nézzük, Amerika után még mindig Franciaország a második legnagyobb krimitermelő nagyhatalom. Ne feledjük, hogy a francia kritikusok aknamunkája kellett ahhoz, hogy például Jim Thompson, Chester Himes, Jerome Charyn vagy James Ellroy elfoglalhassa az őt megillető helyet az irodalomban. De hogy milyen nagy becsben vannak nálunk a detektívtörténetek, arra jó példa, hogy a legeslegelső krimit, Edgar Allan Poe A Morgue utcai kettős gyilkosságát maga Charles Baudelaire fordította franciára.

MN: Baudelaire mellett kik voltak a leghíresebb francia krimifordítók?

DD: Boris Vian például, aki Chandlert fordított. 1945-ben Marcel Duhamel elindította a Série Noire sorozatot - a nevet (fekete sorozat - K. G.) egyébként Jacques Prévert találta ki -, s ebben jelentek meg a Chandlerek a hozzá hasonló amerikai krimiírókkal együtt.

MN: Ma mi jellemzi a francia krimit?

Jean-Bernard Pouy: Ma nagyjából mindent, ami krimi, polarnak hívnak, ezek rendszerint olcsó, néhány eurós zsebkönyvek, de ezen belül is vannak műfaji eltérések.

DD: Én magam is a Série Noire sorozatban kezdtem, de ma már máshol adom ki a regényeimet. Azzal, hogy kiszálltam a sorozatból, valamelyest a megítélésem is megváltozott. Noha az írói módszereim nem változtak, ma már nem kizárólag krimiíróként tartanak számon. A roman noir (fekete regény) műfajában utazom továbbra is, a történelmi valóságot próbálom ötvözni a kitalált krimivel. A krimi másik alműfaja, a roman policier (detektívregény) ennél kevesebbre vállalkozik; míg a roman policier egy bűnügy felgöngyölítése során csak arra keresi a választ, hogy ki tette, a roman noir arra is, hogy miért tette. Az utóbbiban mindig felsejlik valami tágabb összefüggés, akár lélektani, akár társadalmi természetű.

JBP: A roman noir legnagyobb alakja Jean-Patrick Manchette, nélküle nem lehet erről az iskoláról szót ejteni.

DD: 1983-ban jelent meg, ugyancsak a Série Noire sorozatban a Meurtres pour mémoire című regényem, ami abban az értelemben tipikus roman noir, hogy egy konkrét bűnügy kapcsán jut el a történet a hatvanegyes párizsi mészárlásig, amikor a rendőrök több száz algériai származású tüntetőt gyilkoltak meg. Egy miniszter a regény főalakja, aki nincs néven nevezve ugyan, de utólag sosem csináltam titkot belőle, hogy Maurice Paponról mintáztam az alakját, aki Párizs rendőrprefektusa volt a vérbe fojtott 61-es tüntetés idején, és részt vett a francia zsidók deportálásában is.

MN: Mi a közös a roman noir írókban?

JBP: A politikai hevület. A roman noir írók jórészt balosok, nem sok jó jobbost ismerek, de persze ilyenek is vannak.

MN: Mondana egyet?

JBP: Megfogott, momentán egyetlen ilyet se tudok mondani, de kell, hogy legyenek néhányan. Ott van például Dashiell Hammett esete, akit az ötvenes évek elején Amerika-ellenes tevékenység címén le is tartóztattak. Hammett olyannyira megkerülhetetlen alakja a roman noirnak, hogy még az egyébként inkább jobbra tartó James Ellroy is abszolút példaképének tartja. Hammett minden detektívregény-író fejében ott van, akárcsak James M. Cain. Amikor Camus elolvasta a Postás mindig kétszer csengetet, még aznap este leült, és hozzákezdett a Közönyhöz.

MN: Az elmúlt 20-30 évből tudnának mondani olyan franciát, aki felér az említett klasszikusokkal?

DD: Jean Echenoz. Míg én a Série Noire-nál adtam ki a könyveimet, ő az elit Les Éditions de Minuit-nél, ahol a francia "új regény" nagyjai is megjelentek. Sokféle műfajjal próbálkozott, többek között a roman noirral is, melyet sikerült is megújítania.

MN: Léteznek olyan trendek, amelyek ártottak a roman noir megítélésének?

JBP: A sorozatgyilkosos vonulat. Nem tudok mást mondani rá, mint hogy gyomorforgató.

DD: Hál' istennek Franciaországban viszonylag kevés ilyen regény jelenik meg. Ez egy olyan, legtöbbször primitív leegyszerűsítésekkel élő műfaj, ami ahelyett, hogy közel menne a valósághoz, inkább valamilyen művi világot épít magának. Azért itt is akad egy-két jó író, Jean-Christophe Grangé (a Bíbor folyók szerzője - K. G.) például ilyen. Amikor ezt a stílust importálták Európába, épp javában folyt a jugoszláviai háború. Ha egyszer arra vetemednék, hogy egy sorozatgyilkosról írjak, akkor inkább Mladicot, Milosevicet vagy Karadzicot választanám, és nem valami kitalált alakot.

MN: Mennyi krimi jelenik meg évente Franciaországban?

JBP: Évente körülbelül 750. Ebben benne van minden krimi: a franciák és a fordításban megjelentek is. Magyarok is, például Kondor Vilmos könyve, a Budapest Noir. Tipikus roman noir például Fagyas Mária egyik regénye, melyben az írónő, aki, ha jól tudom, Amerikában élt, egy sima bűnügyet köt össze az 56-os eseményekkel. De bevallom, nekem Szabó Magda Az őz című regénye is ebbe a kategóriába tartozik.

MN: Hová tűntek a híres francia felügyelők? Maigret óta nem sűrűn találkozni új példányokkal.

DD: Talán Fred Vargas Adamsberg felügyelője az utolsó ilyen mohikán. Fontos a valósággal való kapcsolat, s egy ilyen klasszikus detektív ma már nem bírna ennyi szörnyűséggel. Hamar el is használódna. A nagy felügyelők korszaka lejárt, ők még egy jóval ártatlanabb kor szülöttei.

Neked ajánljuk