Amikor kutyát fogunk enni - Phil Elverum - Mount Eerie

  • Kovács Marcell
  • 2010. április 1.

Film

A washingtoni Phil Elverum The Microphones nevű zenekarával elkészítette az elmúlt évtized egyik alaplemezét (Glow pt. 2, 2001), majd a projekt nevét Mount Eerie-re változtatta, saját kiadót alapított, és egy telet Norvégiában töltött magányosan az erdőben. Sok év és sok lemez után a tavalyi Wind's Poem újra kiemelkedő munka, a Mount Eerie talán legjobbja. Elverum a legkifejezőbb, legpontosabb formában fogalmazza meg rajta bánatos mondanivalóját a black metal kakofón pátoszától a csendes altatódalig húzódó hangulati palettán. Az intim gitárzaj mestere múlt pénteken a budapesti Toldi mozi közönségének élőben is bizonyította tehetségét. A koncert előtt beszélgettünk vele.

A washingtoni Phil Elverum The Microphones nevű zenekarával elkészítette az elmúlt évtized egyik alaplemezét (Glow pt. 2, 2001), majd a projekt nevét Mount Eerie-re változtatta, saját kiadót alapított, és egy telet Norvégiában töltött magányosan az erdőben. Sok év és sok lemez után a tavalyi Wind's Poem újra kiemelkedő munka, a Mount Eerie talán legjobbja. Elverum a legkifejezőbb, legpontosabb formában fogalmazza meg rajta bánatos mondanivalóját a black metal kakofón pátoszától a csendes altatódalig húzódó hangulati palettán. Az intim gitárzaj mestere múlt pénteken a budapesti Toldi mozi közönségének élőben is bizonyította tehetségét. A koncert előtt beszélgettünk vele.

*

Magyar Narancs: Furcsa veled egy európai turné közben, Budapesten találkozni, mert a zenéd alapján kimondottan otthon ülő figurának gondolna az ember.

Phil Elverum: Pedig rengeteget utazom. Évente úgy három hónapon át turnézom. Kénytelen vagyok, mert csak így tudom eltartani magam a zenélésből. Nincs más állásom. Amikor nem turnézom, lemezt csinálok, hogy aztán újra turnézhassak. A saját kis egyszemélyes kiadómon keresztül értékesítem a lemezeimet, ami nyilván nem túl hatékony pénzügyi szempontból.

MN: A Microphonesnak már éppen kezdett jól menni, amikor hirtelen nevet változtattál, és létrehoztad a kiadódat. Nem bántad meg?

PE: Dehogy. A Microphones név már nem illett ahhoz a hangulathoz, amivel akkor kísérletezni kezdtem. A Mount Eerie egy hegy neve a lakóhelyem közelében. Sokkal találóbbnak éreztem. A kiadóváltás is egy kísérlet volt. A lemezek gondozását is magam akartam végezni, hogy minden ízében a sajátomnak érezhessem a produkciót. A zenehallgatási szokások is megváltoztak közben. Különleges csomagolású lemezeket adok ki, ezzel próbálom vonzóbbá tenni a kiadványaimat a zenefájlok korában. Fotómelléklettel, könyvmelléklettel árulom a lemezeimet. Semmi gondom egyébként a letöltéssel. Én is sok zenét töltök le ingyen a netről. Különben sem gondolom, hogy pénz járna nekem a zenémért. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az emberek fizetnek nekem. Bizonyos szempontból ez egyáltalán nem normális dolog. A megélhetésért keményen meg kell dolgozni, de én nem dolgozom. Csak zenélek. Fényűző az a társadalom, ahol a zenészek, a festők, a költők meg tudnak élni a művészetükből. Figyeld csak meg, a harmadik világ országaiban nem problémáznak a letöltések miatt.

MN: Nem gondolod, hogy az új viszonyok között a rock 'n' rollnak befellegzett?

PE: Ha vége lesz a világnak, és csak por marad mindabból, ami most körülvesz minket, és kutyát fogunk enni, zene akkor is lesz. Lehet, hogy nem úgy fog szólni, mint a Strokes, de akkor is zenélünk majd, mert a zene iránti igény olyan mélyen bennünk van. Hívhatjuk rock 'n' rollnak vagy akárhogy, zene mindig lesz.

MN: Mennyire figyeled az aktuális trendeket?

PE: Nem nagyon. Sok zenét hallgatok, folyamatosan vadászom az új hangokra. De teljesen esetleges, hogy éppen hogyan bukkanok rájuk. Haverok ajánlják vagy olvasok valamit, esetleg csak megtetszik a borító. De általában nem az éppen felkapott neveket hallgatom. Nem lett volna szabad az előbb a Strokesra hivatkoznom, mert igazából nem is ismerem a zenéjüket. Van egy képem róluk az alapján, ahogy a médiában megjelennek, de hogy milyen zenét játszanak, azt nem igazán tudom. De sokat hallgatom mostanában Lil Wayne-t. Vagy például Enyát. Lehet, hogy ez ciki. Valamiért kíváncsi lettem, milyen lehet Enya. Elkezdtem hallgatni. És tetszett. Nem olvasok blogokat, nem vagyok képben a divatot illetően. Azokról sem tudok túl sokat, akiket kedvelek. Némi infót összeszedek, a többit meg hozzáképzelem a zene alapján.

MN: Az utóbbi években szívesen emlegeted a black metalt. Hangzásban, borítóképekben, számcímekben is észrevenni a hatását. De ha a pólódra nézek, az öltözködésedben is. A Xasthurt (black metal infó 1.: a BM-gettóból ki-kikacsintó, a műfajhoz mérten népszerűnek mondható egyszemélyes projekt) különösen gyakran méltattad. Ezeket a nyilatkozataidat éppen az tette számomra hitelessé, hogy a bennfentesek akkor már fanyalogtak a Xasthurral kapcsolatban. Nem volt már menő.

PE: Fogalmam sem volt róla, hogy menő vagy sem. A black metal erősen elitista műfaj. Aki egyik nap hős, másnapra könnyen árulóvá válhat a szigorú rajongók szemében. Nem régi szenvedély nekem a black metal. Korábban a műfajt kívülről figyelőkhöz hasonlóan én is gyerekesnek tartottam ezt a világot, az arcfestést, a sok buta külsőséget. Csak amikor az amerikai black metal körüli hírverés beindult, akkor kezdtem odafigyelni. Különösen az északnyugati színtér zenekaraira. Rájöttem, hogy sok a közös vonás a black metal és a saját zeném között. Nem is anynyira zeneileg, mint inkább a mondanivalót illetően. Az elmúlás, az átmenetiség érzése, a természet ereje - engem is ezek a kérdések foglalkoztatnak.

MN: Nem is volt meglepő a black metal kapcsolat, hiszen már a Microphones sistergően zajos pillanataiban is ott bujkált ez a hangulat. Inkább azon csodálkoztam, hogy korábban ez miért is nem esett le nekem.

PE: Nekem sem esett le addig! Amikor először olvastam a Wolves in the Throne Roomról, nem hittem a szememnek. Mintha a saját gondolataimat fogalmazták volna meg. A pusztító szél és a többi motívum. A kedvenc metaforáim. Nem minden black metal zenekarnál játszik ilyen fontos szerepet a természet témája, de sokakat foglalkoztat, és velük könnyű azonosulnom.

MN: Önmagadhoz képest népes zenekarral játszol most. Gondolom, elég intenzív hangzásra lehet számítani.

PE: Öten vagyunk. Az előzenekar No Kidsből ketten játszanak velem is: Julia és Nick szintizik és vokálozik. És van két dobosunk. Nickkel együtt írtuk a Wind's Poemet, sokat jelent nekem, hogy együtt tudjuk előadni.

MN: A dobok ezek szerint továbbra is fontos szerepet játszanak az életedben.

PE: Imádom a dobokat, de dobolni sajnos már alig van időm.

MN: Régebben előfordult, hogy egyes lemezek dobsávját külön is megjelentetted. Mi vezérelt?

PE: Azokat a lemezeket dj-knek szántam.

MN: Nem mondod komolyan.

PE: Tényleg nem. Igazából mindig is rajongtam a dobokért. Sokat dolgozom a számok ritmikáján. Egy-egy dobtéma nagyon a szívemhez tud nőni, a többi hangszerrel és a hangommal végül mégis elnyomom. Ez nem tisztességes. Sokszor érzem azt, hogy a dobok több figyelmet érdemelnének. Tartozom nekik annyival, hogy időnként kiadok olyan lemezeket, ahol ők lehetnek a főszereplők.

MN: Olcsó, öreg hangszereket használsz, viszont a hangzásukra nagyon odafigyelsz.

PE: A hangzás nagyon fontos. Az a legfontosabb. A Microphones annak idején stúdióprojektként indult. A név is erről szólt. Nem a hangszerek a fontosak. Igazából a stúdiótechnika sem lényeges. Csak az számít, hogy mit tudsz kihozni belőle. A zenészek hajlamosak túlzott jelentőséget tulajdonítani a minőségi felszerelésnek. Engem ez nem érdekel. Nem hiszek a profizmusban. A változásban hiszek, a próbálkozásban, a kísérletezésben. Nekem ezek a hangszerek tökéletesen megfelelnek. Nem akarok profi lenni. Nem is tudnék. Csinálgatom a lemezeimet, koncertezek, el tudok jutni a zenekarommal például Magyarországra. Ennyi elég. Már ez a tempó is kezd kicsit sok lenni nekem. A turnézást vissza akarom fogni a jövőben. Egyre nehezebben szakadok el már az otthonomtól. Azt hiszem, a fellépések helyett a felvételekre fogok koncentrálni.

MN: Az nagyon black metal! (Black metal infó 2.: a BM-zenekarok ideológiai és praktikus okokból ritkán koncerteznek.)

PE: És talán visszaköltözöm anyámékhoz! (Black metal infó 3.: rosszindulatú BM-ellenes előítélet szerint a rettegett BM-muzsikusok a szüleikkel élnek - K. M.)

MN: A rólad szóló cikkek zord, kissé tüskés figurának írnak le. Eközben black metalos vicceken röhögünk jóízűen.

PE: A zeném zord. A szomorú hangok érdekesek a számomra. Nem is annyira a szomorú, inkább a sötét hangok. De átlagos krapek vagyok. Nevetek, sírok és a többi. Egy átlagos házban élek. Van autóm. Bocs, két autóm is van. És számítógépem. Egy teljesen hétköznapi kisvállalkozó vagyok. Mindig csodálkozom, amikor a lemezeimről írt kritikákban vagy az interjúkban búbánatos erdei manónak állítanak be.

MN: Az a vicc, hogy kicsit csalódott is vagyok. A mogorva barlangi remete figurája valahogy jobban illik a zenédhez.

PE: És azt talán nem is tudod, hogy képregényeket is rajzolok. Mókás, idétlen, bugyuta képregényeket.

Neked ajánljuk