Magyar Narancs: Martin Zandvliet kifejezetten önre írta a Tapsvihar főszerepét. Honnan ismerik egymást?
Paprika Steen: A konyhámból. Õ és a film forgatókönyvírója átugrottak hozzánk, hogy felvázolják, mit terveznek. A férjem producer, nem rajong a túlzott formalitásokért, az irodája helyett ezért lett a konyhánkba helyezve a meeting. Kis ország vagyunk, senki sem lakik kőfalak mögött, átjárunk egymáshoz. Híres vagyok, Dániában mindenki ismer, de azért nem áll meg a forgalom, ha kilépek az utcára.
| ||
MN: A film egyik jelenetében Thea, a híres színésznő meglehetősen rosszul fogadja, amikor egy kávéházi beszélgetés közben a szomszéd asztalnál ülők fényképezni kezdik.
PS: Ilyesmi velem is megesik néha, és én sem vagyok oda érte, ha nem kérdeznek meg előtte. Persze azért nem tépem ki senki kezéből a gépet. Meg vagyok annyira rövidlátó, hogy ha napszemüveg van rajtam, nem sokat látok az emberekből.
MN: Theát sokszor látni a filmben színpadon a Nem félünk a farkastól előadásában. Közönség előtt vették fel a színpadi jeleneteket?
PS: Amikor szóba került, hogy eljátsszam a Tapsvihar főszerepét, épp a Nem félünk a farkastól Martháját játszottam Koppenhágában. Megkértek, hadd vegyenek filmre előadás közben, én meg kis vonakodás után igent mondtam.
MN: Tagja valamelyik színtársulatnak?
PS: Szabadúszó vagyok. Úgy kétévente szoktam színházi fellépést vállalni, az időm nagy részét a filmezés tölti ki. Fiatalabb koromban voltam társulatnál, de igazán csak a pályám elején élveztem a társulati életet, amikor négyen összeálltunk, és a saját szkeccseinket adtuk elő. Később játszottam a Dán Nemzeti Színházban, öt évet töltöttem ott, de nehezen tűrtem, hogy minden évad elején fentről megmondja valaki, hogy miben fogok játszani.
MN: Zavarja, ha nem telt házas egy előadás?
PS: Ó, hát ez nem probléma, mert mindig telt ház van, vagy legalábbis majdnem mindig, ha játszom. Nem nagyképűségből mondom, de elég nagy név vagyok Dániában, hogy elkeljenek a jegyek.
MN: Klasszikus és modern szerepeket egyaránt játszik?
PS: A klasszikusok valamiért elkerültek, főleg moderneket játszom. Egy Shakespeare és egy Strindberg, ennyi a klasszikus mérlegem. Sokan félnek is tőlem a szakmában, az a kép alakult ki rólam, hogy én vagyok a dán színházi élet enfant terrible-je.
MN: Bánja, hogy nem játszott több Shakespeare-t?
PS: Nem bánok én semmit. Legfeljebb azt, hogy nincs több gyerekem, s hogy nem tudok leszokni a cigiről. Napi 5-15 szál az adagom, aszerint, hogy épp mennyi a stressz. Lehet, hogy a sok füstöléstől szexisebb lett a hangom, de ideje lenne már abbahagyni.
MN: Ma este is játszik?
PS: Igen, egy új dán darabban, amit a meggyilkolt orosz újságírónő, Anna Politkovszkaja élete ihletett. A darabbeli énjét, Anna Krasznovát játszom.
MN: A legelső társulatával milyen szkeccseket játszottak?
PS: Főleg paródiákat adtunk elő. Talán a Monty Python humorához tudnám a miénket hasonlítani, de a dán humort nehéz hova tenni. Eredetileg négyen voltunk, két pasi, két nő, de szereposztás szempontjából a négy nem túl szerencsés szám, hármasban könnyebb. Az egyik lány mindig a feleséget vagy az anyát játszotta, a másik pedig a furcsa vendéget, aki felborítja a család egyensúlyát. Általában az utóbbi voltam én. Ha kíváncsi, a YouTube-on fent van néhány klip, a Lex & Klattent írja a keresőbe.
MN: Kipróbálta a színházi rendezést?
PS: Sosem rendeztem színházban, de filmben előbbre tartok, kettőt is rendeztem már, s biztos fogok még többet is.
| ||
MN: A rendezői módszereiről egyszer azt mondta, hogy mivel nem képzett filmrendező, gond nélkül ellopja, amire más filmjéből szüksége van.
PS: Ó, nemcsak rendezőként, de színésznőként is állandóan lopok. Van, aki ezt úgy mondja, hogy valami megihlette, de minek ilyen fellengzősen fogalmazni. Különben sem szeretem a mellébeszélést. Minden művészeti ág érdekel, legyen az irodalom, zene, tánc vagy festészet, és ha találok valamit, ami megfog, hát használom. Szerintem nincs ebben semmi rossz, hisz' nem konkrét dolgokat emelek el. Filmrendezőként inkább egy-egy hangulatot, lelkiállapotot szoktam a magamévá tenni. Az első rendezésemnél Ang Lee filmjének, a Jégviharnak a csendességét irigyeltem el. Szeretem a csendes filmeket, talán azért is, mert én viszont jó nagy adag temperamentummal vagyok megáldva. A második rendezésemnél pedig Charlie Chaplin volt a fő forrás, meg a Coen testvérek.
MN: A Tapsviharban játszott színésznő kikből jött össze?
PS: Mindenekelőtt az édesanyámból, aki szintén színésznő volt, de távolról sem volt olyan sikeres, mint akit én játszom. De az sem titok, hogy Cassavetes is hatott rám, meg persze Gena Rowlands. 'rá talán hasonlítok is egy kicsit.
MN: Vannak szerepálmai?
PS: Konkrét szerepek nincsenek, de mindig hajt valami, most például spanyolul tanulok. Nem mintha kellene, de mivel hamarosan Argentínában forgatok, gondoltam, csak jól jön majd. Sokszor érzem egyébként, hogy hagyni kéne az egész színészesdit. 45 éves vagyok, ezer éve ugyanazt csinálom, mindenkivel megesik, hogy néha elege lesz. Velem rendszerint egy évben háromszor is. Az igazán fárasztó a szakmában, hogy mindennek állandóan rólad kell szólnia. Te, te, te, mindig csak te! Egy idő után viszont hülyét kapok magamtól. Jó lenne néha valami másba fogni.
MN: Akkor mibe fogott, amikor egymás után utasították el a színművészetiről?
PS: Kávéházban melóztam, és készültem a következő felvételire. Öt évig tartott, úgyhogy alaposan képzett felszolgáló vagyok, és nagyon jó kávéházi matekból, már ami az elfogyasztott tételek összeadását illeti.
MN: Amikor épp nem forgat, összejár a szakmabeliekkel, Trierrel, Vinterberggel, másokkal?
PS: Trierrel nem, ő eléggé magának való, de Vinterberggel igen, hosszú ideig nagyon közeli barátságban álltunk, de mostanában csak keveset találkozunk, nehéz egyeztetni. Hasonló a helyzet Thomas Anders Jensennel is. Mads Mikkelsent viszont sokat látom, ő az én legjobb barátom. Kicsi ország vagyunk, olyanok, mint egy kis család. Kivéve persze Triert, ő a nagy elzárkózó. Néha beszélünk, de rendszerint hamar összeveszünk. Mindketten szeretjük provokálni a másikat. Legutóbb viszont máson vesztünk össze. Felkért, hogy játsszak a Főfőnök című filmjében, én igent is mondtam, majd kaptam a producerétől egy olyan ajánlatot, ami felért egy arculcsapással. Ennél még pályakezdő koromban is jobb ajánlatokat kaptam. Trier azzal jött, hogy de ez egy ensemble darab, mindenki ilyen kevésért csinálja, mire én azt mondtam, hogy oké, akkor ingyen megcsinálom, és ha sikeres a film, majd osztozunk. Na, ebbe nem ment bele, mire én elküldtem a francba. Jól bepánikolt, mert át kellett írnia a nekem szánt szerepet. Aztán pedig elmondott mindennek a helyi lapokban.
