Julie Delpy csinált egy amerikai sorozatot a járvány előtti utolsó pillanatban.
Régen közérzetfilmnek hívták az ilyesmit, alighanem most is.
Harlan Coben amerikai krimiírót eddig is a tenyerükön hordozták az égiek. Nagyjából 70 millió példányt adtak el könnyen és gyorsan fogyasztható regényeiből, több mint 40 nyelvre lefordítva.
„Rom, rom, rom” – e három szóval jellemezte Billy Wilder, mi fogadta, amikor visszatért Berlinbe 1948-ban, hogy leforgassa a Külügyi szívügyeket, főszerepben a győztes amerikai katonák erkölcseivel, az azokat vizsgáló tüchtig képviselőnővel és a kétes erkölcsökről kétes erkölcsökkel daloló dizőzzel, akit Marlene Dietrich alakított szívbe és másba markolóan.
A szereptévesztések filmje ez a krimivígjáték. A főszereplő, Márk könyvelő ugyan, de mivel jó a csajozásban és ott lapul a polcán az Atkinson-féle Pszichológia tankönyv, úgy véli, terapeutaként is megállná a helyét.
Mindennapi helyzet: az autósiskolában kenőpénz az ára a sikeres vizsgának. Csakhogy a tanuló ez esetben egy politikai aktivista. A rendező új színielőadása kapcsán korrupcióról, politikai és társadalmi apátiáról, és a filmezés nehézségeiről beszélgettünk, de szóba került az egykori SZFE és persze a Freeszfe is.
Így, a huszon-X-edik Marvel-mozinál nehéz már újat mondani a világ megmentéséről, a gonoszról meg a nagy erőről, ami természetesen nagy felelősséggel jár.
Amikor Sztupa és Troché elmerültek az éjszakában, nos, nem maguktól tették.
Váratlanul időszerű és telített volt 1992-ben Bernard Rose Kampókéz című horrorfilmje.
