„Senki nem fogja bevallani”

Schwechtje Mihály rendező

Mindennapi helyzet: az autósiskolában kenőpénz az ára a sikeres vizsgának. Csakhogy a tanuló ez esetben egy politikai aktivista. A rendező új színielőadása kapcsán korrupcióról, politikai és társadalmi apátiáról, és a filmezés nehézségeiről beszélgettünk, de szóba került az egykori SZFE és persze a Freeszfe is.

Magyar Narancs: Vidám, otthonos, hétköznapi korrupció, így jellemezted a Hajtűkanyar Autósiskola című új előadásodat. Miért épp a korrupciót választottad témádul?

Schwechtje Mihály: A családunkban volt egy hasonló autósiskolai történet. Amikor szembesültünk azzal, hogy a jogosítvány megszerzése körül alapvető korrupciós szituáció van, azt éreztem, mindez nagyon pontosan rámutat arra, ami mostanában Magyarországon történik. Annyira nyomasztó, amiben vergődünk, hogy úgy döntöttem, sokkal jobb lenne egy picit nevetni rajta. Ezért választottam a fekete komédiát műfajként. A bemutató után rögtön jött is egy-két visszajelzés, hogy igen, vicces az előadás, de ugyanakkor roppant nyomasztó is.

MN: Mint a közeg, amelyben élünk?

SCHM: Igen. Ahol ráadásul alapállapotnak látom a közönyt. A rendszerváltás megtörténtével az emberek belecsöppentek ugyan a szabadságba és a demokráciába, viszont nagyjából fogalmuk se volt róla, hogy mik ezek és mik a játékszabályaik. A kormányok nem tettek semmit azért, hogy az átlagember fejében letisztulhasson, melyek a demokrácia alapkövei. Azt tapasztalom, hogy a nagy többség rettentően tudatlan ebben a kérdésben, ami elsősorban azért hatalmas probléma, mert így nem tud összekovácsolódni egy olyan, a demokrácia mellett elkötelezett kritikus többség, amely a hatalom visszaéléseit tudatos nyomásgyakorlással megakadályozhatná. Sokan nem gondolják, hogy ezek a kérdések épp olyan fontosak számukra, mint a levegő, vagy az, hogy legyen étel az asztalukon. Nem gondolják, hogy mindez létszükséglet. Nekik ezek csak absztrakt, érthetetlen fogalmak, amelyeket nem kötnek össze a saját hétköznapjaik életminőségével.

MN: A jogosítványszerzés csak kispálya, nálad nem a politikai, óriási összegeket mozgató korrupcióról van szó. Miért nem?

SCHM: A kis hétköznapi ügyeinkben is folyton megjelenik a korrupció. Amikor jön a gázszerelő megnézni a cirkót, és a fizetésnél megkérdezi, hogy kérünk-e számlát, mert ha igen, akkor plusz 30 ezer forint lesz a vége. Minden ilyen harmincezer forintos spórolással a nagy játékosok nagy lopásait legitimáljuk. Valójában a cél az volt, hogy egy egész korrupciós spektrumot bejárjon a darab. Megjelenik benne a kisember, de mozgásba kerül a politikai szint is, belelátunk abba, hogy milyen módszerek kellenek a hatalomért folyó küzdelemben. Lehet, hogy nagyon közhelyes állítás, de addig nagyon nehéz elvárni azoktól, akiket megválasztottunk a képviseletünkre, hogy ne legyenek kapzsik, ne akarjanak a földek újraosztásának, az uniós pályázatoknak vagy a közbeszerzéseknek a nyertesei lenni, amíg mi a hétköznapok szintjén elfogadjuk, életben tartjuk vagy épp haszonélvezőként működtetjük a korrupciót. Azért is van szerintem az, hogy a rendszerszintű, a hatalmi politikát átszövő korrupció nem üti ki a biztosítékot, mert nagyon sokan úgy gondolkodnak, hogy „én is így csinálnám, ha meglenne a lehetőségem, ő ügyesebb volt, amúgy is a győzteseké a világ”. Jelenleg már mindent áthat a korrupció, és ez drámai.