Interjú

„Senki nem fogja bevallani”

Schwechtje Mihály rendező

Film

Mindennapi helyzet: az autósiskolában kenőpénz az ára a sikeres vizsgának. Csakhogy a tanuló ez esetben egy politikai aktivista. A rendező új színielőadása kapcsán korrupcióról, politikai és társadalmi apátiáról, és a filmezés nehézségeiről beszélgettünk, de szóba került az egykori SZFE és persze a Freeszfe is.

Magyar Narancs: Vidám, otthonos, hétköznapi korrupció, így jellemezted a Hajtűkanyar Autósiskola című új előadásodat. Miért épp a korrupciót választottad témádul?

Schwechtje Mihály: A családunkban volt egy hasonló autósiskolai történet. Amikor szembesültünk azzal, hogy a jogosítvány megszerzése körül alapvető korrupciós szituáció van, azt éreztem, mindez nagyon pontosan rámutat arra, ami mostanában Magyarországon történik. Annyira nyomasztó, amiben vergődünk, hogy úgy döntöttem, sokkal jobb lenne egy picit nevetni rajta. Ezért választottam a fekete komédiát műfajként. A bemutató után rögtön jött is egy-két visszajelzés, hogy igen, vicces az előadás, de ugyanakkor roppant nyomasztó is.

MN: Mint a közeg, amelyben élünk?

SCHM: Igen. Ahol ráadásul alapállapotnak látom a közönyt. A rendszerváltás megtörténtével az emberek belecsöppentek ugyan a szabadságba és a demokráciába, viszont nagyjából fogalmuk se volt róla, hogy mik ezek és mik a játékszabályaik. A kormányok nem tettek semmit azért, hogy az átlagember fejében letisztulhasson, melyek a demokrácia alapkövei. Azt tapasztalom, hogy a nagy többség rettentően tudatlan ebben a kérdésben, ami elsősorban azért hatalmas probléma, mert így nem tud összekovácsolódni egy olyan, a demokrácia mellett elkötelezett kritikus többség, amely a hatalom visszaéléseit tudatos nyomásgyakorlással megakadályozhatná. Sokan nem gondolják, hogy ezek a kérdések épp olyan fontosak számukra, mint a levegő, vagy az, hogy legyen étel az asztalukon. Nem gondolják, hogy mindez létszükséglet. Nekik ezek csak absztrakt, érthetetlen fogalmak, amelyeket nem kötnek össze a saját hétköznapjaik életminőségével.

MN: A jogosítványszerzés csak kispálya, nálad nem a politikai, óriási összegeket mozgató korrupcióról van szó. Miért nem?

SCHM: A kis hétköznapi ügyeinkben is folyton megjelenik a korrupció. Amikor jön a gázszerelő megnézni a cirkót, és a fizetésnél megkérdezi, hogy kérünk-e számlát, mert ha igen, akkor plusz 30 ezer forint lesz a vége. Minden ilyen harmincezer forintos spórolással a nagy játékosok nagy lopásait legitimáljuk. Valójában a cél az volt, hogy egy egész korrupciós spektrumot bejárjon a darab. Megjelenik benne a kisember, de mozgásba kerül a politikai szint is, belelátunk abba, hogy milyen módszerek kellenek a hatalomért folyó küzdelemben. Lehet, hogy nagyon közhelyes állítás, de addig nagyon nehéz elvárni azoktól, akiket megválasztottunk a képviseletünkre, hogy ne legyenek kapzsik, ne akarjanak a földek újraosztásának, az uniós pályázatoknak vagy a közbeszerzéseknek a nyertesei lenni, amíg mi a hétköznapok szintjén elfogadjuk, életben tartjuk vagy épp haszonélvezőként működtetjük a korrupciót. Azért is van szerintem az, hogy a rendszerszintű, a hatalmi politikát átszövő korrupció nem üti ki a biztosítékot, mert nagyon sokan úgy gondolkodnak, hogy „én is így csinálnám, ha meglenne a lehetőségem, ő ügyesebb volt, amúgy is a győzteseké a világ”. Jelenleg már mindent áthat a korrupció, és ez drámai.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."