Film

A múlt horgán

Nia DaCosta: Kampókéz

Kritika

Váratlanul időszerű és telített volt 1992-ben Bernard Rose Kampókéz című horrorfilmje.

A szokatlan rémtörténeteiről ismert Clive Barker műve alapján készült film egyszerre érintette a rasszok közti szerelem, a városi szegénység és az elhallgatott fekete történelem kérdéseit; a kérdés csak az volt, mikor fedezik fel újra maguknak Kampókezet a fekete alkotók, és mit kezdenek a magát szó szoros értelmében továbbíró történettel. Az eredeti sztorit most Nia DaCosta és az okos, szociálisan érzékeny horrorjairól ismert Jordan Peele vette kezelésbe. Nehéz is lett volna megkerülni Rose filmjét a jelenlegi feketehorror-reneszánsz idején (Antebellum, Them, Mi, Lovecraft Country, Tűnj el!), amelynek darabjait egyébként gyakran éri a kritika, hogy szórakoztatásra és borzongatásra váltják a fekete közösség traumáit és fájdalmát. Az újrafeldolgozással az is kiderülhetett, mennyire szerencsésen öregedett az eredeti változat, illetve mit tud nyújtani Kampókéz legendája a mai átalakuló, faji feszültségektől feszített Amerikában. DaCosta és Peele úgy döntöttek, hogy nem tagadják meg Rose művét, és nyíltan továbbépítik, aktualizálják annak mitológiáját.

Anthony McCoy (Yahya Abdul-Mateen II) festőként dolgozik Chicagóban, kurátor barátnőjével él a város egykor gettóként működő, de mára dzsentrifikált kerületében. Ígéretes művészként indult, de mostanra kifogyott az ihletből. Egy baráti vacsorán hall Kampókéznek a chicagói Cabrini-Green negyedből indult legendájáról: a fantom őrületbe kergette Helen Lyle-t, a fehér antropológushallgatót, aki a városi legendákat kutatta. Ámokfutásának majdnem áldozatul esett egy kisbaba is. An­thony szinte megszállottan kutatni kezdi a rém történetét, ekkor hall Sherman Fieldsről, Cabrini-Green kampókezű figurájáról, aki cukorkát osztogatott a helyi gyerekeknek. A különös férfit hamisan vádolják meg egy fehér kislány bántalmazásával, és a rendőrök egy akció során brutálisan megölik. A művészt rabul ejti a történet és vadul festeni kezd, de közben egyre nyomasztóbb látomások gyötrik, és környezetében elszabadul az erőszak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.