Interjú

„Ez inkább szolgálat”

Enyedi Ildikó filmrendező

  • Soós Tamás
  • 2021. szeptember 15.

Film

Több mint harminc éve próbálta filmre vinni Füst Milán híres regényét, ami a Testről és lélekről Oscar-jelölése után végre össze is jött neki. A feleségem történetéről, a „gonosz” cannes-i kritikákról, a Freeszfe keretein belül zajló oktatásról, és a férfilét vonzó és mérgező oldalairól is beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Füst Milán hét éven át, napi tíz óra munkával írta A feleségem történetét, mert úgy vélte, a nagyregény létrehozásához egy egész élet kell. Egy filmnek is jót tesz, ha harminc éven át érik a forgatókönyve?

Enyedi Ildikó: Nem hiszem. 1989-ben, Az én XX. századom után írtam az első változatot, és örültem volna, ha abban a jó alkotói tempóban forgathatom le a filmet. De éppúgy örülök most is. Harminc éve sem lett volna nagyon más, mert már akkor is ebben a klasszikus filmformában gondolkodtam.

MN: Pedig Füst Milán belső monológokból felépülő regényét kézenfekvő lett volna egy szerzői formanyelvvel adaptálni.

EI: Született közben olyan változat is. Nem belső monológra építve, mert a film ebben nem versenyezhet az irodalommal, hanem egy állandóan változó makettvilágban. De úgy éreztem, hogy az erős szerzői koncepció nem hagyja szabadon lélegezni az anyagot. Ez a film arról szól, milyen nehéz, de mennyire szép elengedni a kontrollkényszert, és fura lett volna ezt egy szigorúan kontrollált szerzői filmben elmesélni. Úgyhogy visszatértem az eredeti koncepcióhoz.

MN: Többször is próbálta megszerezni a megfilmesítési jogokat. Hogyan dolgozta fel a sorozatos visszautasítást?

EI: Rosszul. Sokszor visszavetette az alkotói folyamatokat. Amikor harmadszor is elutasítottak, egy saját történetben megírtam, amit fontosnak tartok belőle. Ez lett a Simon mágus. Utána hosszú évekre elengedtem A feleségem történetét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.