A lány mind a 15 évével nagyon szeret, a fiú viszont - ő sincs még 20 -, noha nincs híján az érzelmeknek, még felfedezne egy-két földrészt, lázadna és megvilágosodna, szóval csupa korából következő dolgot tenne, mielőtt még megállapodna és hagyná, hogy a szép Camille napi háromszori polgári étkezés mellett istenként szeresse. Aki szerint mindez nevetséges, és ilyesmikkel csak francia filmek bíbelődnek, annak egyrészt igaza van, mert ilyesmikkel közel két órában valóban csak francia filmek bíbelődnek, a nemzetközi filmes munkamegosztásban a franciák nyerték a kamaszszerelmeket, másrészt nincs igaza, mert a 15 évesség egy létező állapot, ezt kutatások is bizonyítják, és ilyenkor valóban hajlamos az ember szerelmes lenni, és mást se csinálni, mint szerelmesnek lenni. Szándékos-e, vagy sem, fene tudja, mindenesetre úgy tűnik, Mia Hansen-Løve nem akarja mindenáron megkedveltetni filmje fiatal szerelmeseit; kicsit undokok, kicsit önzők, kicsit fontoskodók és a logikájuk - aki nem szerelmes, ne is egyék - noha teljesen adekvát, de hősi medálokat azért nem szerez nekik. E látásmód nagyon is realista, miként a második szerelem ábrázolása is - az már egy másik műfaj, s annak is van e kicsit fölösleges, kicsit önmagába is szerelmes szerelmesfilmben ábrázolva.
A Cirko Film - Másképp Alapítvány bemutatója
