24.hu: A NAV őrizetbe vette a milliárdos támogatást szerzett cégcsoport vezetőjét

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 13.

Gazdaság

Veszélyes baktériumokat tartalmazó ásványvizet gyártott.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Igazgatóságának munkatársai jelentek meg kedden Kerekegyházán egy élelmiszeripari cégcsoport telephelyén, ahol iratokat szedtek össze, számítógépeket gyűjtöttek be, IT-mentéseket végeztek, benéztek a raktárakba, irodákba. Továbbá őrizetbe vették a cégcsoport tulajdonosát, Bajáki Edét – értesült a 24.hu több forrásból.

A portál szerint további három embert is őrizetbe vettek, a bíróságon múlik, hogy előzetes letartóztatásba kerülnek-e. Bajáki ügyvédje annyit közölt, ügyfele ártatlannak tartja magát. A 24.hu többször is foglalkozott a témával: a portál szerint a cégcsoporthoz tartozó Gladiolus Kft. hatástalan kézfertőtlenítőket forgalmazott, és még a koronavírus-járvány európai terjedésének kezdetén is szállítottak ki belőle. Miután nyilvánosságot kapottt az ügy, a megyei tisztifőorvos kivonta a forgalomból a szert, mert használata járványügyi kockázattal jár.

A cégcsoport másik tagja, a Hírös-Vitál Zrt. által gyártott Hírös ásványvíz pedig veszélyes baktériumot tartalmazott. A Gladiolus ebből szállított be az Országos Vérellátó Szolgálathoz, még a járvány alatt is, több ezer palackkal. A megyei kormányhivatal ezután betiltotta a palackozást, majd kivonta a forgalomból a terméket.

A lap információi szerint a vizsgálat utóbbi esetre koncentrál. A cég 2017-ben bő 7 milliárd forintos támogatást kapott egy élelmiszeripari feldolgozóüzem építésére a kerekegyházi telepen.

(Borítóképünk illusztráció)

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Kiket erősíthetnek a Mi Hazánk választói?

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.