Gazdátlanul a balfi ásványvízüzem

  • narancs.hu
  • 2023. december 15.

Gazdaság

Nemcsak az ásványvizet, a palackozó tulajdonosait sem találni.

Balfon lassan két éve leállt az üzem, 2022 nyarán az utolsó palackok is eltűntek az üzletekből. De nemcsak a Balfi Ásványvizet, a palackozó tulajdonosait sem találni. A Pet-Pack Kft. felszámolás alatt áll, egykori vezetői elérhetetlenek, egyikük valószínűleg visszatért hazájába, Lengyelországba. 

A telex.hu cikke szerint az üzem látszólag jól ment, főleg, hogy 2012-ben százmilliót, 2013-ban több mint 74 millió forintot nyert fejlesztésekre az uniótól. A Dunakeszi központtal bejegyzett Pet-Pack Kft. egyébként a Nemzeti Cégtár szerint összesen hétszer nyert uniós pályázati forrásokat. 

A Pet-Pack Kft. éveken át nagyjából 4,5 milliárd forintos nettó árbevétele 2019-ben 3,1 milliárdra csökkent, a koronavírus pedig tovább csökkentette a forgalmat.

2021-ban már csak 1,7 milliárd volt a nettó árbevételük. Az összeg nagynak tűnik még így is, nyereséget mégsem termelt a kft.

A kimutatások szerint 2017-ben 425 millió, 2018-ben 247 millió, 2019-ben 438 millió, 2020-ban pedig 317 milliós veszteséget könyveltek el. Ezek után nem csoda, hogy három végrehajtás is indult a cég ellen.

 

Áprilisban a felszámoló – akit a lap emailben keresett kérdéseivel – megpróbálta értékesíteni a balfi üzemet, de nem akadt rá jelentkező. Azután megpróbálta még egyszer: ezúttal sem érkezett ajánlat.

Pedig közben jócskán csökkent a minimálár is: 974 millió volt májusbanszeptemberben már csak 730 millió.

A második hirdetményben ráadásul a balfi ásványvíz palackozó üzem és a kapcsolódó ingatlanok, gépek, berendezések mellett a társaság visegrádi telephelyén található gépi berendezései is az ajánlat része.

A felszámoló Auric Válságkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság kétszer már meghirdette az üzemet, de nem jelentkezett vevő. A lap megkérdezte, várható-e újabb ajánlat, esetleg csökkenő áron, illetve – miután nagyon jó helyen van az ingatlan – hasznosítható-e a terület más funkcióra is. Az ingatlanra a következő kiírást a Cégközlöny december 21-én megjelenő számában teszik közzé – közölte a felszámolóbiztos. A hasznosíthatóságára vonatkozóan a felszámoló külön feltételeket nem szab, azt csak a hatályos jogszabályok korlátozhatják – derült ki.

A balfi üzem több helyrajzi számon található, az ingatlanokon összesen nyolc kút van.

Részben ugyan a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén, Natura 2000 területen helyezkednek el, csodás környezetben. A díszkútnál még ma is meg-megállnak az autók, és utasaik fejüket csóválva olvassák az egyre elmosódottabb feliratot: átmenetileg nem üzemel – írja a lap.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.