Snoblesse Oblige

  • Narancs
  • 2026. február 18.

Interaktív

2026/8. Heti kulturális programajánló 

Szóval, Magyarország természeti képe megváltozott négy-ötszáz év alatt, sőt megváltozott némileg talajalakulása is, mely alapja a növényzetnek. Így jöttek hozzánk bizonyos eszmék és uralkodó hangulatok is, bizonyos időben.

(Hazai Attila: Budapesti skizó) 

péntek február 20. 14.00 Portrék – Pálos György és Waliczky Tamás közös kiállítása

Pálos György többszáz háromnegyedalakos portrét készített barátairól, ismerőseiről, kortársairól, önmagáról az elmúlt tizenöt évben. Waliczky Tamás animációin a humanoid bábfigurák zuhanó mozgásaiban az alkotó önábrázolása ölt testet. A kiállítás kurátora Szepesi Anna, a művek megtekinthetők március 8-ig, szerdától vasárnapig 14–19 óra között.

(Fuga – Budapesti Építészeti Központ, Bp. V., Petőfi S. u. 5.)

 

péntek február 20. 19.00 Bohémélet

Frissensült előadás Giacomo Puccini operájából, Szőcs Artur rendezésében, korabeli jelmezekben. Közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház zenekara, kibővített énekkara és a Miskolci Egressy Béni Zeneiskola kijelölt gyermekkara.

(Miskolci Nemzeti Színház, Miskolc, Déryné u. 1.)

 

péntek február 20. 19.00 Gólya házibuli // #6 // Farsang edition

A gólyások és a hozzájuk közel álló zenészek lépnek színpadra a gólyás bálon. Rami és Ábel beugrósok például egy erre az alkalomra összeállított dzsesszformációval érkeznek, amely sztenderdeket játszik, de a Nedel’a zenekar saját számai is felhangzanak. Lesz még többek között a Soul-funk improv jam csapata, az Unkind Guts, a pszichedelikus Bója duó is. Az élő zenék után DJ O (Máté) és DJ Enceletekk (Vencel) tolják a sokszínű talpalávalót a pult mögül.

(Gólya, Bp. VIII., Orczy út 46–48.)

 

péntek február 20. 19.00 Pajor Tamás 3.0

Az est az első magyar rapköltemény, A rock’n’roll az nem egy tánc című dal megírásának 40. évfordulójához kötődik. Pajor Tamás a punk, a rap, a spirituális rock és a slam poetry előfutára, a szózene megalkotója biztos, hogy ezúttal is sokat fog beszélni a dalok között, de ez a gigantikus performatív visszatérés most más lesz egy kicsit.

(A38 hajó, Bp. XI., Petőfi híd budai hídfő)

 

péntek február 20. 20.00 Kingdom – premier

Szabó Veronika a nagy sikerű Queendom után, most 60 év feletti férfiakkal dolgozik együtt. Civil és hivatásos szereplők invitálják a közönséget egy árnyaltabb férfikép megismerésére. Folyamatalapú előadás a maszkulinitásról, a testbe írt kódokról és azok újraértelmezéséről. Nem utolsósorban megmutatja azt is, hogyan néznek a nők a férfiakra. Másnap ismétlés.

(Trafó, Bp. IX., Liliom u. 41.)

 

péntek február 20.  20.30 Vakolath, 8LM – koncert

Négy pécsi srác, pszichedelikus, apokaliptikus p-funk műsort ad, és bemutatkoznak a temesvári barátok, akik vendégeskedtek már a városban korábban.

(Szabadkikötő, Pécs, Király u. 64.)

 

szombat február 21. 10.00 Magyar hozomány – Kelengyeládák és titkaik a Kárpát-medencében – kiállítás

Ötvenkét, népi bútorfestésben járatos alkotó munkáit állították ki a Dunakanyar Népművészeti Egyesület által szervezett tárlaton Magyarországról, Erdélyből, Délvidékről és Felvidékről. A kiállítás április 12-ig látogatható, szerdától vasárnapig, 10 és 18 óra között.

(Jánossy Galéria, Balassagyarmat, Civitas Fortissima tér 5.) 

 

szombat február 21. 17.00 Genderzsupp, avagy milyen nőként élni ma Magyarországon – beszélgetés és könyvbemutató

Boncasztalra kerül a központi ne­mi szereposztó mesterterv. Az Orbán Viktor nőügyei című, Balázs Zsuzsanna és Pető Andrea tavaly, a Womanpress gondozásában megjelent kötet kapcsán közelítenek az úgynevezett nőügyekhez. A szerzőkkel Juhász Borbála, Kádár B. Zsuzsanna és Artner Szilvia újságíró beszélget arról, hogyan hatottak az egyes kormányzati intézkedések a Magyarországon élőkre.

(Eötvös10, Bp. VI., Eötvös u. 10.)

 

szombat február 21. 20.00 Gentry Sultan, Trash Mihály és David Yengibarian – koncert

A nyugtalító zenék estjén a kezdő kvintett a titokzatos Pop Ivan legenda utódja. Dadaista módon olvasztják össze az afrót, a sramlit, a 60-as évekbeli tánczenét és a spirituális punkot, végül a magyar zenei élet delejes tekintetű harmonikaművésze keveri az örmény népzenét az argentin tangót megreformáló Astor Piazzolla dalla­mai­val és a karakteres balkáni ritmusokkal.

(Gödör Klub, Bp. VI., Király u. 50.)

 

vasárnap február 22. 10.00 Kurtág perspektívák II. – Zenész szimpózium

Egész napos előadás-sorozat, amelyen gyakorló zenészek – Szalai András, Kiss Péter, Ittzés Gergely, Bali János, Zétényi Tamás, Rajk Judit – vezetik be a hallgatóságot Kurtág György művészetébe a Kurtág100 programsorozat keretében. A szimpózium programját összeállította és a beszélgetést vezeti: Dalos Anna és Fazekas Gergely.

(BMC, Könyvtár, Bp. IX., Mátyás u. 8.)

 

vasárnap február 22. 13.30 Csendes barát/Silent Friend

Azt eddig is tudtuk, hogy az ember megfigyeli a növényeket, de azt nem, hogy ők is tanulmányoznak minket. Enyedi Ildikó színes, angol és magyar feliratos, magyar–német–francia filmje Tony Leung Chiu-wai, Luna Wedler és a növények főszereplésével.

(Bem mozi, Bp. II., Margit krt. 5.)

 

vasárnap február 22. 18.00 A népzene ünnepe

Hagyományosan egy felvezető tánc­házzal kezdődik a program az Üvegcsarnokban, majd fellép többek között a Sarjú Banda, a Herczku Ágnessel kiegészült CimbaliBand, de Bognár Szilvia, Magyar Bori és Szalóki Ági új triója is.

(Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Bp. IX., Komor Marcell u. 1.)

 

hétfő február 23. 18.00 A hit misztériuma – könyvbemutató / Litera klubest #10 – Spiró György 80

A többszintes kocsmában előbb Eskil Skjeldal katolikus teológus és a Nobel-díjas író, Jon Fosse különleges könyvét mutatják be, amely a katolizáláshoz vezető útról, hitről, művészetről, betegségről, alkoholizmusról és az istenhez való viszonyról szól. 19.00-tól az áprilisban 80. születésnapját ünneplő író Spiró Györggyel beszélget Csontos Erika és Jánossy Lajos. Aztán felolvasás. Házigazda: Nagy Gabriella, a Litera főszerkesztője.

(Három Holló, Bp. V., Piarista köz 1.)

 

hétfő február 23. 18.00 Civil technikák – Fidesz: dokumentumfilm-vetítés és beszélgetés

Elbert Márta 1988-as filmje fél éven át követi néhány fiatalembernek az útját, akiknek kezdeményezéséből létrejött a Fiatal Demokraták Szövetsége. Szereplők: Orbán Viktor, Fodor Gábor, Kövér László, Szájer József, Molnár Péter, Deutsch Tamás. A sorozatot Zádori Zsuzsa, az OSA Archivum vezető levéltárosa nyitja meg. Az előadás utáni beszélgetés vendége Csaba Iván, Fidesz-alapítótag. Beszél­gető­társ: Ács Dániel, a 444.hu újságírója.

(Cirko-Gejzír Filmszínház, Bp. V., Balassi Bálint u. 15–17.)

 

hétfő február 23. 19.00 Tipli

Az egyén már nem szeretne tanulni, mert sokkal kényelmesebb influenszerként álmodozni vagy ügyeskedni, mintsem valós lépéseket tenni. Ezt az egyébként többféle nézőpontból megközelíthető jelenséget mutatja be a Smaragd Sárkány Színháza hiteles figurákkal.

(Pinceszínház, Bp. IX., Török Pál u. 3.)

 

hétfő február 23. 19.30 Az arab éjszaka

Öt ember párhuzamos monológján alapuló hangszínházi előadás, amely a VI. TITANium pályázat keretében valósult meg a Füge Produkció, a SzínMűhely Produkció és a Freeszfe Egyesület támogatásával, Nyári Ádám rendezésében.

(Jurányi Ház, Bp. II., Jurányi u. 3.)

 

kedd február 24. 18.00 Saul fia

Nemes Jeles László első egész estés filmje a holokauszt talán utolsó tabutémáját, a Sonderkommandót dolgozza fel. Sault követve megismerheti a néző a tábor gyárszerű működését, Erdély Mátyás operatőr képeinek és Rajk László látványtervező munkájának köszönhetően pedig már-már dokumentarista hitelességgel láthatja, hogyan szervezték meg több millió ember megsemmisítését.

(Cirko-Gejzír Filmszínház, Bp. V., Balassi Bálint u. 15–17.)

 

kedd február 24. 18.30 Agnostic Front, Wisdom in Chains, Raw Brigade – koncert

Amerikából jöttek, híres mesterségük címere: hardcore zenész. Itt lesz a nyolcvanas évek hírhedt New York-i hardcore bandája, fellépnek a tudós Pennsylvaniai hardcore punkerek, de Dél-Amerika is: Amerika-alapon jönnek a fiatal kollégák Kolumbiából.

(Dürer Kert, Bp. XI., Öböl u. 1.)

 

kedd február 24. 19.00 E10 mozi – Fiume vagy halál!

Fiumében, az Osztrák–Magyar Monarchia romjain 1919-ben felbukkan egy személyiségzavaros, lánglelkű költő, Gabriele D’Annunzio, aki katonai erővel elfoglalja a várost, majd annak teljhatalmú urává kiáltja ki magát. Igor Bezinović friss, és máris díjnyertes filmalkotása az olasz fasizmus előszelének tekinthető, 16 hónapig tartó bizarr pünkösdi királyság eseményeit eleveníti fel művészi igényességgel és a fiumei polgárok segítségével. A vetítés után beszélgetés Sinkovics Ede képzőművésszel és Telihay Péter színházi rendezővel.

(Eötvös10, Bp. VI., Eötvös u. 10.)

 

szerda február 25. 15.30    Ne várjatok túl sokat a világvégétől

Bukaresti road-movie noir, amely egy alulfizetett és agyonhajszolt produkciós asszisztens, Angela (Ilinca Manolache) és egy kerekesszékes férfi (Ovidiu Pîrșan) lassan összekapcsolódó történetéről szól. Radu Jude 2023-as, feliratos román filmje 18 éven felülieknek ajánlott.

(Bem mozi, Bp. II., Margit krt. 5.)

 

szerda február 25. 19.00 #Meglepetés – bemutató

Mennyi mindent lehet kicsomagolni egy gyerekkori emlékből? Van-e édesebb szeretetnyelv a csokinál? Hol találjuk a pánikgombot, ha nem az elképzeléseink szerint alakul az életünk? A Fiatal Drámaírók Háza Okuláré projektje műsorában a meglepetés hívószóra reflektáló három drámát mutatnak be. Aldermann D. Judit: 9 megálló; Jeszmás László: Meditatív Reflexió Interfész; Nagy-Szakmáry Attila: Upside Down. A névtelen, nyílt pályázatra érkezett és nyertes művek ezúttal Szivák-Tóth Viktor dráma­író, rendező segítségével nyerték el végleges formájukat. Utána lehet szavazni és beszélgetni is.

(Grand Café, Szeged, Deák F. u. 18.)

 

szerda február 25. 20.00 Amaro Duho – koncert

Családi zenekar, amely gazdag, hagyományos zenei örökségét, a magyarországi oláh cigányzenét saját, modern elemekkel fűszerezve hozza létre az egyedi hangzást. Mély érzelmekkel, nagy lendülettel és több évtizedes zenei tapasztalattal fognak neki minden produkciónak. Az Esztam zenei klub koncertjére a belépés ingyenes.

(Gödör Klub, Bp. VI., Király u. 50.)

 

csütörtök február 26. 15.00 Vasgyári eklógák

A Vasgyár elhagyatott épületeinek labirintusában rég elfeledett sötét emlékek, szörnyű titkok rejtőznek és várják, hogy felfedezze őket Auróra, a vakmerő miskolci egyetemista lány. Zemlényi Attila és Kabai Lóránt drámája Miskolcról és polgárairól szól, de nem csak nekik. Fiktív és valós elemek segítségével járja körül az Acélváros sorsmodellé lett hányattatásait, talán segítve a múlttal való tudatos szembenézést és a továbblépést. Szcenírozott felolvasószínházi előadást rendezett belőle Feindl Attila 2023-ban, Kabai Lóránt miskolci költő és vizuális művész halála után egy évvel. Azóta látható.

(Miskolci Nemzeti Színház, Miskolc, Déryné u. 1.)

 

csütörtök február 26.  17.00 Slammentor Klub Horváth Kristóffal és Friss Benjáminnal

A februári alkalommal két bajnok slammer érkezik vendégelőadóként. Egyikük, a Színész Bob becenevű színész, társadalmi aktivista, tanár és stand-up komédiás. Lesz tanulás, show-műsor és zenés lazulás. Az események állandó zenei felelőse DJ I-Lab a.k.a. Leengum. Folyt köv!

(Eötvös10, Bp. VI., Eötvös u. 10.)

 

csütörtök február 26.  17.30 Van Esély 25! – szülinapi Kollár-Klemencz-koncert és történeti drámajáték

A negyedszázados és csodával határos módon túlélt civil szervezet megünnepli a velük együttműködő otthontalan embereket, az őket segítő szociális munkásokat és önkénteseket, az adományozóit és támogatóit. Lesz élő szereplős multiplikátor mesejáték, avagy egy dokumentumdráma a Van Esély Alapítvány első 25 évéről, aztán 20.00-tól Kollár-Klemencz László koncertje, végül dínomdánom DJ Apó (Perjés András) hathatós közreműködésével.

(Három Holló, Bp. V., Piarista köz 1.)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.