Száj- és körömfájás: ideiglenesen bezár a Fővárosi Állatkert állatsimogatója

  • narancs.hu
  • 2025. március 10.

Katasztrófa

Ötven év után újra megjelent a járvány, amely tizedeli a szarvasmarhákat. 

„Elővigyázatosságból az Állatsimogató a mai naptól kezdve határozatlan ideig zárva tart” – közölte hétfőn a Fővárosi Állat- és Növénykert a Facebookon.

Pénteken hozta nyilvánosságra a Nébih, hogy ötven év után újra megjelent Magyarországon a száj- és körömfájás. A 444.hu emlékeztet, Bábolnánál már 1400 marhát helyeztek dögkútba, ugyanis a betegség emberre nem veszélyes, de az állatállományban borzalmas károkat okozhat: a szarvasmarhák mellett minden párosujjú patás fogékony rá, vagyis sertések, birkák, kecskék és más állatok is érintettek lehetnek.

Gyógyítani nem lehet, ahol a fertőzés megjelenik, ott a teljes állományt meg kell semmisíteni. Ez történik abban a kisbajcsi tehenészetben, ahol március 3-án észlelték néhány állaton a tipikus tüneteket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.