El kell kobozni a sümegi polgármester élettársának hamis érettségijét

Kis-Magyarország

Ezt a Pécsi Járásbíróság mondta ki a fideszes polgármester élettársának ügyében.

Az elmúlt időszakban a Narancs.hu többször beszámolt arról, hogy egy feljelentés nyomán indított rendőrségi eljárás minden kétséget kizáróan megállapította: hamis Szabó Krisztina, a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetője érettségi bizonyítványa. Szabó Krisztina Végh László sümegi fideszes polgármester élettársa. A bíróság az idén április végén az ügyészség indítványának megfelelően elkobozta a hamis érettségi bizonyítványt. Ezt a döntést fellebbezte meg Szabó Krisztina még májusban. Arról is beszámoltunk, hogy a lezárás idején, amikor nem tartottak képviselő-testületi üléseket, Végh László egyszemélyi döntéssel megduplázta élettársa fizetését. Szabó így havi 2 millió forintnál is többet kereshetett.

Nem adtak helyt a kizárásnak

A Pécsi Járásbíróságon december 14-én megtartott tárgyalás eredetileg szeptember elején lett volna, azonban azon Szabó betegségre hivatkozva nem jelent meg. Arra már a tárgyaláson most részt vevő Kovács Mihály, az Élhető Sümegért Egyesület elnöke hívta fel a Narancs.hu figyelmét, hogy Szabó Krisztina szeptemberi betegségét az ügyben eljáró bíró is furcsállotta, ezért igazságügyi-orvosszakértőt rendelt ki, hogy becsatolt orvosi igazoláson szereplő betegség valóban fennáll-e.

A tárgyaláson a bíró jelezte: Szabó Krisztina május óta beadványok sorát írta a Pécsi Törvényszék elnökének és a Pécsi Járásbíróság elnökének, amivel azt szerette volna elérni, hogy az eljáró bírót zárják ki az eljárásból, és az ügy kerüljön el Pécsről. Szabó Krisztina még sérelmi díjas polgári pert is indított Palotai Gabriella bíró ellen, akivel most, december 14-én találkozott először. Ezeknek a panaszoknak azonban a Pécsi Törvényszék nem adott helyt.

A keddi tárgyaláson az ügyész ismertette az ügyben benyújtott indítványt, amely a minden elemében hamis érettségi bizonyítvány tényét támasztja alá. Ehhez csatolta a hamis okiraton feltüntetett gimnázium igazgatójának tanúvallomását, amely szerint Szabó Krisztinát soha nem látta, soha nem járt az intézménybe. Az is kiderült, hogy Szabó nem is érettségizhetett, mert három tantárgyból bukott.

A Pécsi Járásbíróság előtt megszólaló Szabó Krisztina „áldozatnak” nevezte magát, ám hosszas fejtegetésbe azért nem tudott kezdeni, mert a tárgyalást vezető bíró arra kérte, szorítkozzon annak kifejtésére, hogy miért is fellebbezett. Kovács Mihály elmondta portálunknak, erre annyit válaszolt Szabó, hogy ezt „nem kívánja itt kifejteni”. A sümegi ellenzék vezetője erről azt mondta: „a jelenet szürreális volt, mert attól kezdve nem volt érthető, mit is akar a vádlott”.

Szabó ügyvédje, aki egyben a fideszes Végh Lászlót is több ügyben képviselte, azt kezdeményezte, hogy a hamis közokiratot a bíróság adja vissza, szükségtelen elkobozni. A bíró döntése ezzel ellentétes volt. Eszerint

a Szabó Krisztina által használt, nevére kiállított és a rendőrség által a lakásán lefoglalt érettségi bizonyítvány hamisítvány, amely bűncselekmény során készült, ezért elkobozzák és azt az illetékes kormányhivatal megsemmisíti.

A járásbírósági bíró úgy érvelt, ha a rendőrség lefoglal egy köteg hamis pénzt, az nem kerülhet vissza a forgalomba csupán azért, mert a hamisítás régen történt.

A sümegi botrány tetőfokán, idén májusban Rig Lajos (Jobbik) parlamenti képviselője levelet írt Földesi Péternek, a győri Széchenyi István Egyetem rektorának, hogy „a Szabó Krisztina nevére a kiállított diploma visszavonásában tegye meg a szükséges lépéseket”.

Hasonlóan cselekedett Kovács Mihály, aki a győri mellett a Pécsi Tudományegyetem rektorához, Miseta Attilához is fordult a diploma visszavonása ügyében. Ám a két felsőoktatási intézmény hivatalosan csak az után tud lépni, ahogy a bíróságon jogerőre emelkedik hamis dokumentum ügyében született elkobzó végzés. Ez azt jelenti, hogy Szabó Krisztina hivatalos végzettsége nyolc általános iskolai osztály elvégéséről szól majd.

Éles csata várható a választáson

„Az elmúlt időszakban Végh László minden fórumon »fake news-nak«, azaz hamis hírnek nevezte élettársa hamis érettségi bizonyítványáról napvilágra került híreket. Ez végképp tarthatatlan lett azok után, hogy mindezt immár bírósági ítélet is kimondja” – jelentette ki lapunknak Kovács Mihály. Sümegi botrányoktól nem függetlenül az év közepén választókerületi elnököt cserélt a Fidesz-MPSZ ebben a Veszprém megyei körzetben, ahol Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselőt Navracsics Tibor váltotta, aki nem sokkal később a Végh körüli botrányokra reagálva nyílt levelében vizsgálatot kezdeményezett. 

 „A helyi ellenzék azt szeretné, hogy azt a pénzt, amit Végh László polgármester tudtával Szabó Krisztina a hamis érettségijével felvett – ebben az évben közel 20 millió forintot – fizesse vissza, mert Sümegnek, mert a városnak nagy szüksége van rá” – mondta Kovács Mihály. Ebben a Tapolca központú választókerületben élés csata várható a jövő tavaszi országgyűlési választáson az összeellenzéki aspiráns, Rig Lajos (Jobbik) és Navracsics Tibor (Fidesz-KDNP) között. A kormánypárti képviselőjelölt esélyeit a sümegi események és azok helyi megítélése aligha növelik.

(Címlapképünkön: Szabó Krisztina, Végh László és Fenyvesi Zoltán, a térség jelenlegi fideszes országgyűlési képviselője)

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.