A sümegi fideszes polgármester élettársának hamis érettségije: Navracsics vizsgálatra szólít fel

Kis-Magyarország

Vizsgálatot kezdeményez Végh László sümegi polgármesternek írt nyílt levelében Navracsics Tibor, Veszprém megye 3. számú választókerületének fideszes elnöke. A politikus azt kéri, hogy a kistérségi társulás következő ülésén tárgyalják meg a térségi járóbeteg szakellátó ügyét, illetve szavazzanak a vezetői tisztséget betöltő személyről. Végh élettársáról, Szabó Krisztináról van szó, akiről kiderült, hamis az érettségi bizonyítványa. A rendőrség közokirat-hamisítás miatt nyomozott az ügyben.

A Narancs.hu az elmúlt időszakban többször foglalkozott a Sümegen történt botránysorozattal. Így azzal, hogy a polgármester élettársának, Szabó Krisztinának, aki a térségi járóbeteg szakellátó központ vezetője, hamis az érettségi bizonyítványa. A járvány harmadik hulláma alatt, amikor egyszemélyben vezethette a Veszprém megyei kisvárost, Végh a kétszeresére emelte saját élettársa jövedelmét. De hírt adtunk arról is, hogy pályázati szabálytalanságok miatt az önkormányzatnak jelentős összegeket kell visszafizetnie.

Ettől a botránysorozattól nem függetlenül a Fidesz választókerületi elnököt váltott néhány hónapja. A politikai nagyágyúnak számító Navracsics Tibor váltotta Fenyvesi Zoltánt, aki rendületlenül kitartott Végh Zoltán mellett. A kormánypártnak nyilvánvalóvá vált, hogy a 2022-es választáson Fenyvesivel nem lehet nyerni  

Navracsics Tibor csütörtökön délután nyílt levelet tett közzé Facebook-oldalán, amelyet Végh Lászlónak címzett. A tárgya pedig: „vizsgálati kérelem”. Helyi forrásaink szerint Navracsics levelének legalább két üzenete van. Egyrészt júliusi választókerületi elnöki kinevezése után nekikezdett a rendteremtésnek. Másrészt

Szabó Krisztina okirat-hamisítása és a sümegi polgármester hallgatása, hibái, botrányos ügyei vállalhatatlanok annak a Fidesznek,

amely a jövő tavaszi parlamenti választáson győzni akar, de ehhez Veszprém megye 3. számú választókerületében is nyerni kell az egyéni mandátumot. 

Az sem kétséges, Navracsics Tibor nyílt levelében üzent a térség polgármestereinek, hogy új szelek fújnak a megye ezen részén. Kérdés, hogy Navracsics kérését figyelembe veszi-e sümegi polgármester és a következő kistérségi ülés napirendjére tűzi-e a szakellátó központ vezetőjének ügyét. Igaz, Navracsics nem tagja a kistérségi társulásnak, így közjogi értelemben nincs beleszólása a történtekbe, de aligha kétséges, hogy elutasítás esetén annyira elmérgesedne a Fidesz-belháború a sümegi kistérségben, hogy az tényleg veszélyeztethetné Navracsics esélyeit.

A Fidesz Brüsszelt is megjárt politikusának erős kihívóval, a Jobbik színeiben politizáló és jelenleg is parlamenti képviselő Rig Lajossal kell megmérkőznie. Rig Lajos Szabó Krisztina hamis érettségije miatt arra kérte a győri Széchenyi István Egyetem rektorát, hogy vonja vissza az egészségügyi vezető ott szerzett diplomáját.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

SOLTÉSZ MIKLÓS MAGYARORSZÁGI ROMÁNOK ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZATA MAGYARORSZÁGI ROMÁNOK

ELŐZŐ CIKK A ROVATBAN

"Kalandtúra" az elharácsolt és egy rakat támogatás ellenére is pusztuló hőgyészi kastélyban

NEKED AJÁNLJUK

Utópia és disztópia

PUBLICISZTIKAUtópia és disztópia

Fekete Émi orvos e lap három héttel ezelőtti számában közölt cikkében a kormányfő által meghirdetett „gyermekvédelmi népszavazást” bírálva megállapítja, hogy az lényegében egy hamis állításokra, fikciókra alapozott választásipropaganda-akció. Ebben igaza is van.

Visszajátszás

EGOTRIPVisszajátszás

Állok a sorban a festéküzletben, körülöttem sokan válogatnak: mesteremberek, családapák, családanyák. Sorra kerülök, mondom a színkódot, vízbázisú selyemfényűt kérek fára. A festékkeverő szaki biccent: ma én vagyok az első, aki tudja, mit akar. A vevők általában csak közelítőleg tudják, mit szeretnének, de azt nagyon.

Súlyfelesleg

ZENESúlyfelesleg

Sokan szimbolikusnak tekintették a Beatles 1970-es megszűnését, a „legendás” hatvanas évek méltatlan lezárásának. A közönséget a béke és a szeretet helyett már az izgatta, hogyan ugrik egymás torkának Lennon és McCartney, miért halt meg Janis Joplin és Jimi Hendrix, milyen új szupergroup jelenik meg a színen.

Díva és Társa

KRITIKADíva és Társa

Kétszer kell bejönnie a színpadra, hogy egyszer bent legyen, szól a szépkorú színházi lekicsinylés, amelyet a Tosca alakítóira rendszerint nemigen lehet elhasználni.

„Így már 102 évig kellene kihúznom”

ZENE„Így már 102 évig kellene kihúznom”

Nyolc év telt el azóta, hogy zenei karrierjét hátrahagyva visszaköltözött Írországba, ahol teljesen hétköznapi, civil életet él. Csak akkor áll színpadra, ha Magyarországra látogat, legközelebb szeptemberben érkezik az 50. születésnapjára rendezett nagy koncert alkalmából.

Figyelmébe ajánljuk

Hende Csaba, aki erős hűbéruralmi rendszert épített ki Vas megyében

A szombathelyi Hende Csaba pályája a karrierről, befolyásról, hatalomról szólt – no meg egy kupakos távcsőről és a határmenti kerítésépítésről. Pályája az MDF-ből a polgári körökön és a Honvédelmi Minisztériumon át vezetett az Alkotmánybíróságig. Mindeközben bő két évtizedig volt Szombathely és térsége képviselője és politikai irányítója, de most ennek is vége. 

Munka vagy játék? A gamer notebookok kettős szerepe

  • Támogatott tartalom

Egy gamer laptop jóval több, mint hordozható játékgép. Az elmúlt években ezek az eszközök fokozatosan átlépték a szórakoztatóelektronika határait, és egyre inkább univerzális teljesítményplatformmá váltak. A kérdés ma nem az, hogy játékra vagy munkára valók-e, hanem az, hogyan képesek egyszerre kiszolgálni mindkét világ elvárásait.

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.