Visszavonatná a fideszes polgármester élettársának diplomáját a Jobbik képviselője

Kis-Magyarország

„Szíveskedjen a kiállított diploma visszavonásában megtenni a szükséges lépéseket” – írta a győri Széchenyi István Egyetem rektorának, Földesi Péternek Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselő. Az ügy hátterében a sümegi fideszes polgármester élettársának hamis érettségi bizonyítványa áll.

A Narancs.hu áprilisban írta meg, hogy a sümegi fideszes polgármester, Végh László élettársa, Szabó Krisztina ellen feljelentés született. Az ezt követő rendőrségi vizsgálat kétséget kizáróan megállapította, hogy Szabónak, a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjének érettségi bizonyítványa hamis. Ezért a Pécsi Járási Ügyészség azt indítványozta a Pécsi Járásbíróságnak, hogy kobozzák el Szabó Krisztina hamis érettségijét. Erről április 28-án hozott végzést a bíróság, amint arról elsőként a Magyar Hang beszámolt.

Arról is hírt adtunk korábbi cikkünkben, hogy a rendőrségi nyomozás lezárulta, február 17-e után két héttel, március 2-án, a sümegi polgármester, egyben a helyi kistérség vezetője, Végh László 861 ezer forintról több mint 1,6 millió forintra emelte élettársa fizetését. (Emellett a sümegi egészségügyi fejlesztési iroda vezetésért további közel 400 ezer forintot kap, így fizetése meghaladja a 2 millió forintot.) Ezt a járványhelyzeti intézkedések miatt, egyeztetések nélkül, egyszemélyben tehette meg az élettárs-polgármester, nem kis felháborodást okozva ezzel a városban.

Egy munka, két fizetés?

Lapunk úgy tudja, szerdán a sümegi kistérség egyik polgármestere hivatalos levélben az iránt érdeklődött,

hogyan lehetséges, hogy Szabó Krisztina egy munkáért és egy vezetői állásért két fizetést is kap.

Mindez meglátása szerint aggályokat vet fel, ezért kérdéseire választ vár Végh Lászlótól.

Arról is írtunk előző cikkünkben, hogy a hamis érettségivel előbb a Nyugat-magyarországi, majd a Pécsi Tudományegyetemre jelentkezett Szabó, aki mindkét helyen diplomát szerzett. Jogászok szerint, ha az érettségi bizonyítvány hamis, akkor érvénytelennek kell majd tekinteni a munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú, szakirányú végzettségét is. Vagyis az egyetemi diplomákat, valamint az ezekkel a végzettségekkel betöltött munkahelyi beosztást és az ennek nyomán felvett fizetést is. Ami összességében sok millió forint.

A hamis érettségi bizonyítvány ügyében a sümegi ellenzék vezetője, Kovács Mihály (Élhetőbb Városért) korábban a Széchenyi István Egyetem rektorához, Földesi Péterhez és a Pécsi Tudományegyetem rektorához, Miseta Attilához fordult az ott szerzett oklevelek törlése érdekében. Miseta válaszolt, közölve, megkereste a Pécsi Rendőrkapitányságot a hamis érettségi tényét megerősítő határozat megküldése miatt, amelynek megérkezése után elkezdik az ilyenkor szükséges lépések megtételét.

„Az egyetem jó hírnevének megőrzése”

Most ugyanezt tette Rig Lajos (Jobbik) országgyűlési képviselő, értesült a Narancs.hu. Rig még februárban Szabó Krisztina hamis érettségijéről kérdezte a parlamentben Polt Péter legfőbb ügyészt. Az Oktatási Hivatal ebben az ügyben született hivatalos levelére hivatkozva Rig ezúttal azt kéri Földesi Péter rektortól, hogy

„Szabó Krisztinának a Nyugat-magyarországi Egyetemen kiállított oklevelét a Pécsi Járásbíróság jogerős végzése alapján vonja vissza, törölje”.

Az ellenzéki képviselő emlékeztetett: Szabó a hamis érettségi bizonyítvánnyal nyert felvételt az egyetemre, ám időközben a hamis dokumentum elkobozásáról már jogerős bírósági végzés született.

„Az egyetem jó hírnevének megőrzése érdekében várom intézkedését és válaszát” – írta Rig a győri rektornak. „Az alapdokumentum, esetünkben az érettségi, hamis, így minden, ami erre épül, érvényét veszti. Egyetlen kérdés az ügyben éppen az, hogy pontosan mikor” – mondta a Narancs.hu-nak a jobbikos országgyűlési képviselő.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.