Orbán Győző nevén van az ingatlan, őt nem nagyon látták még a helyszínen, Mészáros Lőrinc embereit viszont igen, ők állítólag a közelmúltban csinosítgatták a ház környékét.
Orbán Viktor a hatvanpusztai majorság mellett egy másik rezidencián is elbújhat a kíváncsi szemek elől. Az alcsútdobozi Rézhegyen álló, örökpanorámás nyaralót először Mészáros Lőrinc vette meg, ma Orbán Győző tulajdonában áll. Ízelítő a Magyar Narancs legfrissebb számából.
Helyi kisgazdálkodók előtt mutatta be legújabb tanulmányát a volt államtitkár. A jelentés részletesen és kíméletlenül mutatja be az Orbán-közeli klánok terjeszkedését.
Hadházy Ákos szerint a Szent István Egyetemen összeollózott kamutanulmányokra ment el a pénz úgy, hogy olyan cégeket bíztak meg, melyeknek alig volt közük a tudományos élethez.
Dél-Békésben ezúttal józan ésszel alig felfogható dolgok történtek. A fideszes Simonka György egymilliárdos programján mutatjuk meg, milyen abszurditásokra képes a NER.
Nem tudni, ki és mekkora hiányt okozott a Ferenczy Múzeumban. Az átvilágítás előnytelennek tartja a korábbi igazgató által kötött szerződéseket, az ellenzék az új vezetőt hibáztatja.
Másfél millió forint sérelmi díjat fizetett peren kívül egy fideszes önkormányzati cég az általa közölt Zuschlag-interjúban megvádolt baloldali politikusoknak. Az eset mutatja, hogy működik a Fidesznek kedvező „Zuschlag-projekt”.
Menekülnek a diákok a polgármesterrel szembekerült katolikus pap befolyása alá került sajóládi iskolából. A kisebbek félnek WC-re menni, többek közt a szexuális inzultusok miatt.
Egy dokumentum szerint évi százezer tonna hulladékot dolgoznának fel a szociális otthon közelében. Tavaly a helyiek egyszer már visszavonulásra kényszerítették a kormányfő édesapját.
Állítólag betegeket is gyógyít a Nyíregyházához közeli település kútjának vize. Valaki mosásra és főzésre használja, más száz kilométereket utazik érte. Tények és legendák a Szputnyikról.
A Pécsi Tudományegyetem Romológia és Nevelésszociológia Tanszékén működő Wlislocki Henrik Szakkollégiumban főként roma származású és hátrányos helyzetű hallgatók tanulnak, kutatnak.
A friss Narancsban országos körképet olvashat arról, milyen problémák merülnek fel sok városban az utcai közvilágítás kapcsán. Jöjjön ebből egy zalaegerszegi részlet!
Másfél millió forint sérelemdíjat pengettek ki baloldali politikusoknak tavaly. Feltérképeztük a Zuschlag-cégeket, és megnéztük, jelenleg hol lakik a volt politikus. Ízelítő.