Ez aztán a luxus! Ilyen belülről a batidai vadászkastély, amely, ugye, nem Lázár Jánosé – Fotók

  • narancs.hu
  • 2018. március 11.

Kis-Magyarország

Hiszen a miniszter és családja biztosan csak véletlenül vásárolta fel a környező földeket, és a helyi információk is csak rosszindulatú feltételezések.

Az elmúlt hónapokban több furcsaságot is feltártunk egy rejtélyes luxuskastélyról, amely Hódmezővásárhely külterületén található, és amellyel kapcsolatban helyben számos feltételezés felmerült, hogy talán mindez nem lehet ismeretlen Lázár János számára. Bemutattuk, hogy a batidai tanyavilág közepén lévő épületegyüttes körül Lázár János és családjának földjei találhatók (együttesen valamivel több mint 40 hektár), a kastélyt is úgy lehet megközelíteni, ha ezek egy részén áthajtanak az oda érkezők.

Lázárék a földjeik közül többet szinte napra pontosan akkor vásárolták, amikor a hivatalos építtető, Kulik Jenő helyi ügyvédé lett a mostani kastély területe. Kiderítettük azt is, hogy Kulik Jenő – aki Lázár János ügyvéd ismerőse, dolgoztak együtt a vásárhelyi polgármesteri hivatalban, később pedig a Miniszterelnökség is megbízásokat adott az ügyvédnek – Lázár Jánosné földjét is körbekerítette, így a miniszter édesanyja nem is használhatja szabadon a saját tulajdonát, de a jelek szerint ez eddig különösebben nem zavarta.

Luxuskastély Lázár Jánosék földjei közt: újabb furcsaságokra bukkantunk

Csak a véletlen műve lehet, hogy a kastély építői Lázár Jánosné földjét is körbekerítették! A közelmúltban több cikkünkben is foglalkoztunk egy rejtélyes luxuskastéllyal, amely a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilágban található. A helyiek elmondásain túl több jel is utal arra, hogy Lázár Jánosnak nagyon ismerős lehet az ingatlan.

A kastélyról és környezetéről bemutattunk egy látványos drónvideót is, most pedig a Vásárhelyiek a változásért nevű Facebook-oldal egy rakás képet posztolt egyebek közt arról, hogyan néz ki belülről a főépület. A képekhez megjegyzéseket nem fűztek, de az kiderül, hogy akkor készültek, amikor a kivitelezők még nem végeztek a munkákkal. Persze így is látható, milyen hatalmas pince lehet a kastély alatt, mekkora kandallót építettek, a csillárt sem aprózták el, miközben a szaunára és a nem hétköznapi tetőszerkezetre is érdemes vetni néhány pillantást. Bárki is a valódi tulajdonos, Mészáros Lőrinc felkötheti a gatyáját, vadászat után ő biztos nem ilyen helyen törölgeti a puskacsövét.

false

 

Fotók: Vásárhelyiek a változásért Facebook-oldal

false

 


false

false

false

false

false

false

További képek a Vásárhelyiek a változásért Facebook-oldalon nézegethetők.

 

Légi felvételeken mutatjuk a titokzatos luxuskastélyt, amely Lázár Jánosék földjei között épült

Persze, az egészhez semmi köze sincs a miniszternek. Szerényen csak Nagyréti Vendégház nak hívják azt az impozáns vadászkastélyt, amelyet a közelmúltban építettek a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilág szélén. A hatalmas luxusingatlanról a környéken sokan úgy tartják, hogy ahhoz köze lehet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.