„Azelőtt közmunkások voltunk a feleségemmel, de amikor az ESZOSZ megjelent, a munkaügyön szóltak, hogy el kell vállalni a munkát a szövetkezetben, különben nem lesz közmunka, se segély” – meséli a nagykállói Dezső.
| ||
A férfi csupán egy a közel 2800 ESZOSZ-károsultból (Első Magyar Környezettudatos Országos Szociális Szövetkezet), jóllehet története sokban hasonlít a többiekére, akik közül mindenkit érzékenyen érintett, amikor a szövetkezet nem sokkal az indulás után bedőlt. „Örültünk neki, jó fizetést ajánlottak, nekem bruttó 126 ezer forintot, a feleségemnek bruttó 106 ezret és cafeteriát, étkezési támogatást, meg fát. Azt mondták, az erdőben kell majd mindenféle munkát végezni, elmentünk az előkészítő tanfolyamra, aláírtuk a szerződést, aztán vártuk, hogy hívjanak dolgozni. Egy nap sem kellett menni. Másfél havi bért kaptunk, aztán pénz sem jött többé. 2015 májusától 2016 februárig álltunk munkaviszonyban az ESZOSZ-szal, addig hiába kértük, még a papírjainkat sem küldték vissza, munkát sem tudtunk vállalni, a polgármester is megmondta, adna munkát, de amíg az ESZOSZ-szal állunk munkaviszonyban, addig nem tud. Papírom is van róla. Nyolc hónapig jövedelem nélkül voltunk, van két kiskorú gyerekünk, akiket iskolába kell járatnunk, a vizet, és a villanyt kikapcsolták. Még ágyunk sincsen, amit tudtunk, pénzzé tettünk. Megpróbáltam utána menni a dolgoknak, jártam Csepreghy úrnál is (Csepreghy Nándor államtitkár, miniszterhelyettes – a szerk.), még az útiköltségre is kölcsönkértem. Elmondtam neki, hogy mi ott a létminimum alatt, igen rossz körülmény között élünk, ígérte is, hogy segít, de végül nem történt semmi. Egyszerűen csapdába estünk.”
Be kell lépni!
Az ESZOSZ nevű szövetkezett 2011-ben jött létre, 2014-ben pedig elnyert egy 2,9 milliárdos Európai Uniós támogatást, halmozottan hátrányos helyzetű emberek tartós foglalkoztatására. Emellé a cég 2,5 milliárd önerőt vállalt, így a főként erdőtisztításra, erdei munkálatok elvégzésére, zöld hulladék biotüzelővé alakítására vállalkozó szövetkezet egy 5,4 milliárdos projektbe fogott 2015 tavaszán.
Működésük három megyét fedett le: Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyét, és nagyjából 2800 embert alkalmaztak. A forgatókönyv a legtöbb esetben az volt, mint Dezsőéknél: a munkaügy szólt a munkanélkülieknek, vagy a közfoglalkoztatásban dolgozóknak, hogy van egy jó lehetőség, menjenek az ESZOSZ-hoz dolgozni (ha valaki nem akart, vagy maradt volna inkább a közmunkában, azt – ahogy Dezsőt és feleségét – utasították, hogy vállalja el a munkát, különben kizárják a közmunkából és semmiféle juttatást nem kap).
| ||
Ezután történt a szerződések aláírása, egy úgynevezett orvosi vizsgálat (az elmondások szerint rendre nagykabátban, bármiféle valós vizsgálat nélkül), a munkavédelmi szabályok ismertetése és mehetett mindenki, amerre látott. Volt, akit ezek után hívtak tanfolyamra (például a motoros fűkasza használatát tanulták), a „szerencsésebbek” le is vizsgázhattak, de előfordult olyan is, hogy a vizsga helyszínének változásáról nem, vagy csak az utolsó pillanatban értesítették a vizsgázókat.
Munkát sose kaptak
Így járt Anikó férje is, akinek azt ígérték, a tanfolyam elvégzése után még fizetésemelésre is számíthat. Neki még időben szólt az oktatója, hová menjen vizsgázni, ő pedig, akinek tudott, szintén szólt, de a 60 emberből csupán ketten értek oda. Anikó és a férje is állást keresett a megszűnt közmunka után, így kerültek az ESZOSZ-hoz. Mindkettőjüknek bruttó 106 ezret fizettek (volna), amit örömmel fogadtak, hiszen több volt, mint a közmunkás bér, ráadásul mellé cafeteriát és tűzifát is ígértek, ám az ígéret is maradt. „Azt mondták, a férfiak a gépeket kezelik majd, a nők pedig gallyaznak és gereblyéznek, de hiába kérdeztük, mikor kell már menni, munkát sosem kaptunk. Kéthavi bért kaptam, azt mondták, pluszjuttatások és fa majd a próbaidő után jár. Aztán a cég képviselői elérhetetlenné váltak, én pedig munkaügyi bírósághoz fordultam. Hivatalosan 2016 januárjáig álltam munkaviszonyban, akkor kaptam vissza a papírjaimat, de decemberben kimentem Ausztriába dolgozni, különben nem tudtuk volna fenntartani magunkat, addigra feléltünk minden tartalékunkat. Voltunk a lányomnál is, Brüsszelben, most újra itthon vagyunk, marad a közmunka. A bíróság szeptemberben döntött, hogy 850 ezer forint jár nekem” – mondja a nő.
László először örült a munkalehetőségnek. Éppen munkanélküli volt, előtte kamionozott és sofőrként dolgozott több helyen, így azt mondták neki, nagy hasznát veszik majd az erdei munkák során, kell teherautót vezetnie és szállítani is. Ő március végén írta alá a szerződést, munkát ő sem kapott, bért is csak másfél hónapig, nyáron már annyira rossz anyagi helyzetben volt, hogy ott kellett hagynia az albérletét. „A keresztanyám tartott el, nincs mit ezen szépíteni. Ha ő nem fogad be, mehettem volna az utcára. És én még szerencsés vagyok, 2015 novemberében már vissza is kaptam a papírjaimat, utána már tudtam dolgozni. Most újra kamionozok és most végre én segíthetem a keresztanyámat.” Lászlónak majdnem 500 ezer forintot ítélt meg a munkaügyi bíróság, amit az állam fizet ki neki a bérgarancia-alapból.
Munka? Az nem volt!
Ahogy Anikó és László (és még sok másik károsult) is elmondta, dolgozni egy napot sem kellett, hiába érdeklődtek a munka felől a munkaügynél és a cégnél, információval senki sem tudott szolgálni, a cég emberei egy idő után pedig elérhetetlenné váltak (a céget egyébként Jászapátiban jegyezték be, a polgármesteri hivatal címén). 2015 nyarán nagyjából 800 főnek felmondtak, volt, aki maga jött el, 2000 ember viszont rendezetlen munkaviszonnyal vágott neki az ősznek: akadtak olyanok, akik hosszú hónapok és levelezések árán visszakapták a papírjaikat, de olyannal is találkoztunk, aki mai napig nem kapta vissza munkaügyi papírjait, azaz több mint másfél éve nem tud munkát vállalni. „Három gyerekem van, egyikük szellemi fogyatékos, kapok utánuk egy kis pénzt, vagy 10-12 ezer forintot, de ha így haladunk, nem fogom tudni őket iskolába járatni és akkor félő, hogy elveszik őket tőlem. 2015 márciusa óta ugyanis az ESZOSZ-szal állok munkaviszonyba, én még mindig nem kaptam vissza a papírjaimat, így csak egy kis idénymunkát tudok vállalni, paprikát szedni vagy napszámba menni. De ilyenkor télen mi van? Semmi! Egy szoba-konyhában élünk, ronggyal fűtünk, hogy meg ne fagyjunk. Én még a bírósághoz sem tudok fordulni, mert nincsenek a kezemben a papírok” – meséli Beáta, aki Nyíradonyban lakik, a Bokrétás utcában.
| ||
A környéken nagyjából 600 ESZOSZ-károsult lakik, a 8-9 ezres településen körülbelül 300-an. A Bokrétáson szinte mindenki az. „Anno megmondták nekünk, ha nem vállaljuk el a munkát az ESZOSZ-nál, három évig se közmunka, se pénz, kizárnak mindenből. Mit tehettünk volna? Azt ígérték, az erdőben kell dolgozni, lesz oktatás, meg munkaruha, sőt, még fát is ígértek tüzelőnek. Abból se lett semmi!” – mesélik a Bokrétás lakói, akik szintén 1-2 hónap bérét kapták meg, aztán semmit. „A jelenléti íveket, hogy elvégeztük a munkát bezzeg alá kellett írni, egyszerre három hónapot.” Fűkaszás tanfolyamon néhányan részt vettek, papírt róla nem kaptak, a tanfolyam árát és a munkaruhát pedig levonták abból a kicsi bérükből. „Pedig nem is jutott mindenkinek munkaruha, olyan kevés volt, hogy amikor az egyikünk végzett, át kellett adnia a másiknak a ruhát. Addig ott álltunk és vártunk.” Sokan Nyíradonyból is jogerős végzést lobogtatnak a kezükben, a legtöbben közmunkát vagy alkalmi munkát is kaptak azóta. Kell is a pénz, a nehéz hónapokra „hitelt” vettek fel, ahogy egyikük mondja, aztán a többiek kijavítják: nem hitelt, kölcsönt. Azaz uzsorát.
| ||
Beáta mellett Erik a másik, aki nem kapott vissza papírokat, ő is idénymunkát vállal, amikor tud, az ESZOSZ előtt közmunkás volt, betonoztak, a települést tartották rendben, menne vissza, dolgozna már, de papírok nélkül se munka, se jövedelem, se kártérítés. „Édesanyámnál lakok, ő kint dolgozik Németországban, ő segít” – mondja és láthatóan szégyelli magát, hogy felnőtt létére édesanyja tartja el, de a papírjai nélkül szinte tehetetlen.
Mások óriási késéssel kapták meg a papírjukat, például a 2015 szeptemberében megszüntetett munkaviszonyról csak januárban értesítették őket, illetve akadt olyan is, aki háromszor, három különböző dátummal kapta meg a munkaügyi papírjait a cégtől. Attila Debrecenből pedig maga mondott fel, amikor megelégelte, hogy nincs munka, se tájékoztatás, se semmi abból, amit beígértek. Ő viszonylag hamar, 2015. szeptember végén megkapta a papírjait, de így majd öt hónapig jövedelem nélkül tengődött. Már újra dolgozik, mostanra kezdi összeszedni magát, ahogy mondja, ennyi idő kellett ahhoz, hogy legalább egy kicsit utolérje magát. „Albérletben élek a párommal, 25 ezer forint plusz rezsiért, szűkösen, de most már úgy-ahogy kijövünk. Mindketten közmunkán dolgozunk, gyereket szeretnénk, spórolni kell. Régebben, ahogy sok más ESZOSZ-károsult, mi is lakókocsit béreltünk Pacon, Debrecen külső területén. Sokan még ma is ott laknak, de télen azokban a kocsikban meg lehet fagyni.”
Egészen abszurd
„Én brigádvezetőnek jelentkeztem, leadtam az önéletrajzomat, aztán hetekig jártam a munkaügyre megtudni, mi a helyzet, ahol azt mondták, ne aggódjak, úgyis mindenki fel lesz véve. Egy hónap után aztán behívtak, volt egy teszt és egy orvosi vizsgálat. A munkaügyön javasolták, hogy keressek meg az önéletrajzommal egy férfit, odamentem hozzá, aki ezek után már hozta is a területi igazgatói szerződést. Nem kérdezett tőlem semmit, munkaköri leírást nem adtak, ajánlottak bruttó 210 ezret és aláírtuk a szerződést. Amit aztán soha többé nem láttam, mert azt mondták, még alá kell írni valakinek Pesten is, aztán visszaküldik nekem. Ez azóta sem történt meg” – meséli egy területi igazgatónak kiválasztott férfi, aki négyhavi bért kapott, kettőt késve, az ötödik havi pedig sosem érkezett meg, a felmerülő útiköltségeket is csak nagy sokára kapta kézhez.
Neki más tapasztalatai voltak, mint azoknak, akikkel előtte beszéltünk, leginkább azért, mert neki egy ideig volt is munkája. Tartottak nekik továbbá tájékoztatást arról, hogy mi lesz a feladatuk, hogyan kell levezényelni az oktatást, hol és hogyan kell majd a munkát végezni a terepen. „Motoros fűkasza oktatást tartottam több csoportnak, beosztottam az embereket a brigádokba, körbejártam a területet, hogy mit és hol volna érdemes csinálni. Ezek az emberek viszont egyértelmű, hogy se az erdészethez, se a gazdálkodáshoz nem értettek. A darálni való fát például Ajkára akarták vinni, ami több mint 400 kilométerre volt a kitermelés helyszínétől. 70 kilométeren túl már biztosan veszteséges a dolog.” Mindezt megelégelve felmondott, azóta újra dolgozik és neki is jogerős ítélete van arról, hogy majd 200 ezer forinttal tartozik neki az ESZOSZ.
Elszámolás?
A munkavállalók Orbán Viktortól kezdve Lázár Jánoson át Tasó Lászlóig sok politikustól segítséget kértek, levelet írtak, demonstrációkat szerveztek, kopogtattak a munkaügyön, a polgármesteri hivatalokban, keresték a cég képviselőit, de érdemi segítséget senkitől sem kaptak. Sokan munkaügyi bírósághoz fordultak, máig 8-900 embernek van jogerős ítélete arról, hogy a bebukott szövetkezet tartozik neki. Aki bírósághoz fordult, mindenkinek igazat adtak, senkit sem utasítottak el.
A cég közben 2015 októberében végelszámolást kezdeményezett maga ellen. Megállapították, hogy vagyonuk nincs, így a károsultak csak a kormány ilyen esetekre létrehozott Bérgarancia Alapjában bízhattak, ahhoz azonban, hogy abból meginduljon a károsultak kifizetése, nem végelszámolásra, hanem felszámolásra volt szükség (előbbit egy cég maga kezdeményezi saját maga ellen, maximum két évig tarthat és ilyenkor nem nyitható meg a Bérgarancia Alap, utóbbinál viszont igen).
Ezért az egyik károsult már 2015 novemberében kezdeményezte a felszámolást a szövetkezet ellen, a bíróság 2016 elején hiánypótlást kért, végül a döntés 2016. november végén megszületett: eszerint az ESZOSZ felszámolását a Szolnoki Törvényszék elrendelte. Először azokat fizetik ki, akiknek jogerős ítéletük van, majd azoknak is megállapítja a felszámoló a járandóságát, aki ugyan bírósághoz nem fordult, de a céggel munkaviszonyban állt és nem kapta meg a fizetését. Információink szerint cikkünk megjelenéséig 1600-an kapták meg pénzüket.
Többek között Dezső és a felesége is, állításuk szerint viszont kevesebbet kaptak, mint amennyi járna nekik. „A jogerős ítélet alapján a feleségemnek ötszázezer forinttal tartoznak, nekem majdnem hétszázezerrel. Január 2-án hétfőn kaptuk meg a pénzt, a feleségem 225 ezer forintot, én 460 ezret. Nem értem, ezt hogyan számolták ki.” Ez azért lehet, mert az ítéletben megállapított pénzből még levonják a közterheket (adót, járulékokat) és a károsultaknak a nettó összeget fizetik ki.
Úgy tudjuk, eddig mindenki a törvényesen járó összeget kapta, vita a kifizetéseknél nem volt.
Cikkünk folytatásában annak fogunk utánajárni, mi történt az ESZOSZ-szal, kik állnak mögötte, és mennyire törte magát azért az állam, hogy a pályázati forrásokra utazó, komoly uniós támogatásokat bezsebelő csoportot felelősségre vonja.
