Időnyomásra és választási hajrára hivatkozva nem írtak ki közbeszerzést Siófokon

Kis-Magyarország

Mintegy 1 milliárd forint értékben szerződött a siófoki önkormányzat a saját cégével, de mivel a cég a feladatokat sok esetben csak alvállalkozókkal tudta megoldani, őket már közbeszerzéssel pályáztatni kellett volna – ami nem történt meg.

A Becsülettel Siófokért nevű egyesület színeiben megválasztott Lengyel Róbert, Siófok polgármestere tavaly februári Facebook-posztjában lelkendezett arról, hogy a nem sokkal korábban egy másik városi cég átalakításával létrehozott Siófoki Városüzemeltetési és Temetkezési Kft. (SVÜT) fogja végezni a városi és pályázati pénzeken megvalósuló beruházásokat. „A városnak jobb így. Saját cég, a képviselő-testület által kinevezett vezetővel, helyben, sok helyi munkaerőt foglalkoztatva. Így olcsóbb is lehet, a nyereség meg nem magánzsebekbe, hanem a cégünk kasszájába vándorol” – írta. Megemlítette azt is, hogy a Rózsakert keleti felének felújítási munkálatait is a SVÜT végezi, és hogy azt a nyári főszezonra (amelyet a június 9-i választás megelőzött) már át is adhatják.

Ennek a beruházásnak az értéke 210 millió forint volt, ami bőven meghaladta az 50 millió forintos értékhatárt, vagyis elvileg közbeszerzést kellett volna lefolytatni hozzá. Ugyanilyen nagy tétel volt a 348 millió forintos zöldterület-karbantartás, szintén közbeszerzés nélkül, és ugyanígy költöttek el köztisztasági feladatokra 289 millió forintot. Mindez nem is lett volna szabálytalan, ha a cég maga végzi a feladatokat, saját eszközeivel és állományával – ám itt jöttek képbe az alvállalkozók.

 
A Rózsakert
Fotó: STADLER_ISTVAN / siofok.hu

Az ügyben belső ellenőri jelentés is készült, a hivatalos indoklás szerint azért, mert holdingba tervezték szervezni a siófoki cégeket, és át kellett világítani a vezetőnek kiszemelt céget, a SVÜT-öt. A nem nyilvános belső ellenőri jelentés azonban több hiányosságot is feltárt: egyrészt számos munkára nem írtak ki közbeszerzést, holott az törvényi kötelezettség lett volna, másrészt közbeszerzési, sőt beszerzési szabályzata sem volt a cégnek.

Az ügyvezető, Kerekes Roland azonban élvezi a polgármester bizalmát, olyannyira, hogy egy Facebook-posztjában Lengyel kiváló szakembernek/üzletembernek és vezetőnek nevezte. „Örültem és hálás vagyok neki, hogy ilyen feltételekkel is vállalta a személyes felkérésemet és segít ott rendet tenni” – írta. 

A belső ellenőri jelentés ugyanakkor kritikusnak nyilvánította a cég folyamatait. Megállapította, hogy a cég „éves nettó árbevételének több mint 80%-a kontrollt gyakorló ajánlatkérővel… kötött vagy kötendő szerződésekből származik”. Ez még rendben is lenne a házon belüli szerződések esetén, a SVÜT azonban nem saját erőből végezte a munkálatokat, hanem (saját alkalmazottak és céleszközök híján) alvállalkozókat vont be, amire viszont már vonatkozott volna a közbeszerzési kötelezettség – de erre a cégnek szabályzata sem volt. A belső ellenőr kiemelte, hogy a közbeszerzési eljárás szabálytalan, jogtalan mellőzése a közbeszerzések területén megvalósítható legsúlyosabb jogsértések egyike.

A belső ellenőr feltárta azt is, előfordult, hogy „szóbeli kéréssel” indokoltak közpénzfelhasználást, ami meglehetősen aggályos. Volt olyan eset is, hogy az alvállalkozóval X összeg + áfa óradíjas szerződést kötöttek, a vállalkozó azonban nem is tartozott az áfakörbe. A belső ellenőr javasolta a szabálytalan alvállalkozói szerződések felmondását is, amit a SVÜT teljesített.

Kerekes Roland ügyvezető a belső ellenőri jelentésre válaszul azt írta, hogy „a megvalósult beruházások számossága alapján a városvezetés, a bizottságok, a felügyelő bizottság és a városüzemeltetési osztály pontosan tudta, hogy a SVÜT nem minden esetben lesz képes időben a közbeszerzések végigvitelére”. Azt is írta, hogy több „beruházás megvalósítása felelőtlen elvárás volt, különösen úgy, ha annak szabályossági követelményeit (az idő és teljesítménykényszer miatt ez irreális volt) előre közölte volna a megrendelő önkormányzat. Ennek tudatában az ügyvezetés nem is vállalkozott volna a Rózsakert mellett az egyéb beruházásokra. Az időnyomás kettős volt: a balatoni szezon indulása és az önkormányzati választások kezdete.

A szabálytalanságok megszüntetésére alkotott intézkedési tervben szerepelt, hogy a SVÜT tegyen „önfeljelentést” a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, és ebben próbálja magyarázni a közbeszerzés mellőzésének okát, például kiemelkedően fontos közérdekkel érvényben tartani a szabálytalanul kötött szerződéseket.

A Pénzügyi- és Tulajdonosi Bizottság 2024. október 29-i zárt ülésén heves vita alakult ki az ügyben, ennek során az ügyvezetői felelősséget is firtatták. Kerekes Roland ekkor azt mondta, hogy csak akkor lesz baj, ha „feljelentés történik a közbeszerzések hatósága felé. Itt valakinek bejelentést kell tenni, ajánlatadó ki lett szorítva, úgy érzi lemaradt, nem tudott részt venni ebben a kihívásban, az tehet feljelentést vagy önmagunkat feljelenthetjük, hogy utána bírságot fizethessünk. Ez a két verzió van. Egyébként a bírságolás ténye fennállhat, hogyha feljelentést történik a közbeszerzések hatósága felé, csak úgy magától nem történik meg.”

Kerekes azt is kijelentette, hogy a szabálytalanságokat szándékosan követte el, az esetleges bírság tudatában. „Szabálytalan a dolog, a tartalomra és magára a teljesítményre és az eredményre, amit leraktuk az asztalra, én arra vezetőként változatlanul büszke vagyok. Ha megkérdeznék tőlem, hogy megint megcsinálnám-e, akkor igen, megint megcsinálnám. Én mérlegeltem a kockázatokat… tudom, hogy a közbeszerzésnek milyen következményei lehetnek. Pontosabban a közbeszerzés nem betartásának milyen következményei lehetnek. Itt én ez alapján vezetőként mérlegeltem… kisebb kockázatot láttam a szabálytalanságot illetően, mint azt, hogy ezek a beruházások nem készülnek el időre.”

Az önkormányzat végül úgy döntött, hogy próbáljanak meg a bírságolás elébe menni, a cég „jelentse fel magát” a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Erről január 23-án kelt határozat, amelynek tartalma az, hogy a SVÜT elkésett az önbejelentéssel, mert az eljárás megindításának feltételei hiányoztak, mégpedig azért, mert késve, 2024. december 19-én terjesztették azt elő, holott már szeptember 26-án (a belső ellenőri jelentésből) tudomást szereztek a jogsértésről, így a törvényileg rendelkezésükre álló 30 napos határidő addigra letelt. Ezért az eljárást megszüntették, vagyis önellenőrzéssel már nem tehető rendbe a dolog.

A polgármester január 24-i Facebook-bejegyzésében ezt úgy értékelte, hogy nincsen semmi baj. „Az ügyben végül a bejelentés alapján vizsgálatot nem indítottak, hivatalból sem jártak el, a cég jogi képviselője pedig írásban arról tájékoztatott bennünket, hogy, idézem: »A fentiek okán a tárgyi ügyben további jogorvoslati lehetőség semmilyen formában nem áll fenn.« Ezek szerint viszont a hiba feltárása, annak elismerése, majd a hatóság elé tárása volt a valóban kifizetődő és tisztességes megoldás. És persze tanulni kell belőle…”

A lapunk birtokába került iratanyaghoz fűzött megjegyzésnek utánajárva azonban megtudtuk, hogy „az Állami Számvevőszék közérdekű bejelentést kapott a kérdésben megjelölt gazdasági társaság gazdálkodásával kapcsolatban. Az ÁSZ a bejelentést áttette a bűncselekmény gyanúja esetén nyomozati hatáskörrel rendelkező illetékes rendőrkapitányságnak (...) A bejelentésében foglaltakat az ÁSZ kockázatelemzési tevékenysége keretében felhasználja, ennek eredményeképpen dönt egy esetleges ÁSZ-ellenőrzés szükségességéről.

A Somogy Vármegyei Rendőrkapitányság sajtóosztálya közölte, hogy a Bűnügyi Igazgatóság „az említett céggel összefüggésben eljárást folytat”. Tekintettel arra, hogy a nyomozás jelenleg is folyamatban van, bővebb tájékoztatást adni nem áll módjukban.

A Közbeszerzési Hatóság közölte, hogy február 14-én érkezett hozzájuk közérdekű bejelentés a siófoki önkormányzat és a SVÜT közötti ún. „in-house” szerződés(ek)hez kapcsolódóan. A bejelentést február 17-én iktatták, és megkezdték annak érdemi vizsgálatát.

Megkérdeztük Lengyel Róbert polgármestert, megfelel-e a valóságnak, hogy a belső ellenőri jelentés alapján törvénysértőnek jelzett, közbeszerzés nélküli SVÜT-beruházásokról ő és a teljes városvezetés is tudott, azokat kifejezetten jóváhagyta, és ha ez így van, a folyamatban lévő hatósági és felügyeleti eljárások a kérdéses közbeszerzéseket törvénysértőnek, illetve szankcionálandónak tekintik, vállal-e ezekért személyes felelősséget. Titkárnőjén keresztül annyit üzent csak: Nem.

Kerekes Roland ügyvezető ugyanezekre a kérdésekre azt felelte, hogy a polgármester a tőle megszokott formában és információtartalommal tájékoztatta a közvéleményt. „Ez alapján olvasható, hogy jelenleg semmilyen eljárás nincs folyamatban a SVÜT Kft.-vel kapcsolatban. A tájékoztatásból az is kikövetkeztethető, hogy semmilyen anyagi és morális elmarasztalás nem történt, és nem is fog történni az általam vezetett társasággal szemben.” Az ügyet a maga részéről lezártnak tekinti.

Kérdéseink nyomán a polgármester újabb Facebook-posztban foglalkozott az üggyel. Ebben amellett, hogy jelen cikk szerzőjét is nevesítette, azt is írta, hogy a SVÜT ügyvezetője „hibázott, az nem vitás, maga is elismerte. De jelen állás szerint ezzel anyagi kár nem érte városunkat. Az elmúlt évek során számomra számtalanszor bizonyította a rátermettségét, hozzáértését, sok és igen komoly problémát oldott meg a Siókom és egyben a városüzemeltetési cégünk igazgatójaként is, így amikor értékítéletet mondok a munkájáról, összességében nézem a dolgokat. A munkáltatója nem én vagyok, hanem a képviselő-testület, így a munkáltatói döntés sem az enyém. Jelen pillanatban nem látom okát annak, hogy jómagam az elmozdítását kezdeményezzem” – fogalmazott Lengyel Róbert. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."