Lázár János: Nem tehetünk különbséget jobb- és baloldaliak között

  • Szlavkovits Rita
  • 2020. augusztus 23.

Kis-Magyarország

Lázár János augusztus 20-án azt mondta, nem engedhetjük meg magunknak a különbségtételt.

Mégpedig azért felesleges a különbségtétel, mert nincs sok értékteremtő ember az országban – hangsúlyozta Lázár János a makói hivatalos városi ünnepségen, amelyen két, korábban MSZP színekben Lázár ellen induló makói munkáját is elismerték az államalapítás ünnepén.

Lázár János jelenlétében, és feltehetően javaslatára elismerést kapott Buzás Péter, aki szocialista színekben több cikluson keresztül vezette a várost, és kampányolt Rója István mellett is a 2018-as parlamenti választásokon, aki szintén az MSZP színeiben indult el Lázár János körzetében.

Farkas Éva Erzsébet polgármester (balról), Rója István és Lázár János

Farkas Éva Erzsébet polgármester (balról), Rója István és Lázár János

Fotó: Lázár János/Facebook.com

Most Rója is díszpolgári címet kapott. Rója maga is meglepődött azon, hogy Lázár mellé állhatott az államalapítási ünnepen. De szerinte ez a képviselő esetében nem annyira szokatlan, igyekszik az ellenfeleit maga mellé állítani.

(Címlapfotónkon: Lázár János Buzás Péternek adja át a kitüntetést. A felvétel forrása: Lázár János/Facebook.com.)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.