Tizenötezer köbméter lösz szakadt le két éve a pamuki domboldalból, a falu északi, Osztopán felőli határában vagy negyven méter hosszú, helyenként húsz méter széles, s legalább tizenöt méter mély kráter keletkezett. A löszös talaj a csapadék hatására megindult az erdős domboldalon, s több ezer köbméter zúdult le a mélyebben fekvő területekre, egyre jobban veszélyeztetve az apró falu déli részét.
| ||
A jelenség nemcsak a Kaposvár és Fonyód között félúton fekvő településre jellemző, hanem egész Külső-Somogyra: az elmúlt években Somogybabodon és Andocson is hatalmas kráterek keletkeztek, miután a hirtelen lezúduló csapadék egyszerűen beszakította a domboldalakat. A kráterek pedig csak nőnek.
Taxival jöttek szörnyülködni
A pamukiakat jellemzően lakhelyük szerint foglalkoztatják a hasadékok. Akik az északi, somogyvári oldalon élnek, láthatóan érdektelenek, az osztopáni vég már annál idegesebb. „Nem elég, hogy egy nagyobb esőnél elönt minket a trutymó – mondja egy fiatalasszony –, legalább annyira zavaró, hogy akadnak, akik csak azért jönnek, hogy ámuldozzanak a nyomorunkon. Van elég bajunk is, minthogy olyanokkal társalogjunk, akik képesek taxival leutazni Budapestről, hogy lefotózzák a krátert. Normális ember az ilyen?!”
Egy idősebb férfi a hátsó kertjét mutogatja, az egykori nagy veteményest felverte a gaz, baromfi kószál a susnyásban. „Tavaly még palántáztam, de egy májusi viharra lejött húsz centi iszapos föld, s ellepett mindent – magyarázza mérgesen. – Odalett minden, ráadásul ez a löszös homok nem is nyeli el a vizet, hanem keveredik vele, így eső után térdig ér a sár. Már a kutyám sem megy arra, egyszer majdnem beleragadt, tudja, hogy a mocsárral nem jó kezdeni.” A férfi hozzáteszi: annyi mindenki járt már erre, hivatalok, katasztrófavédők, ilyen-olyan szakemberek, turisták, ha mindenki hozott volna egy bálát, már eltűnt volna a legnagyobb hasadék.
| ||
„Már azzal is félig be lehetett volna temetni, amennyi papír készült róla – legyint a szomszédja. – De tudjuk, úgysem változik semmi. Az újságokban időről időre írnak rólunk, sok tévés is kijött, de addig nem lesz változás, míg nem történik valami tragédia. A magunk erejéből mit tudnánk tenni azon kívül, hogy egy nagyobb eső után elnézegetjük a kacsákat a kert végi kis tavakban?”
Tudományos háttér
„Jellegzetes talajgenetikai problémával küzd az egész térség” – magyarázza Tóth István mezőgazdasági szakmérnök, a megyei növény- és talajvédelmi állomás korábbi vezetője. „A felső termőréteg ezen a vidéken csak harminc-negyven centiméter, alatta pedig különösen laza, több méter mély lösz található. Melynek, ha megsérül felette a termőréteg, azaz csökken az eróziós nyomás, nagyon kicsi az ellenállása, és könnyen megindul.”
A szakember szerint leggyakrabban a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék miatt fordul elő ilyesmi, ráadásul, ha egyszer megbomlik a löszös szerkezet, utána már újabb és újabb helyeken jelentkezik a probléma. „Külső-Somogy dombos vidéke különösen veszélyeztetett – teszi hozzá –, jellemzően ugyanis ritka térállású kultúrákat, azaz kukoricát vagy napraforgót termesztenek, s ezeknek nincs vízmegfogó képessége. Ha repcét, pillangósokat vagy pillangóskeverékeket vetnének ezekre a területekre, nem okoznának ennyi gondot a nagy esőzések. Tudom, mivel erőteljesen visszaszorult az állattartás, nincs szükség ekkora mennyiségben ezekre a növényekre.” A szakmérnök úgy véli, azzal is meg lehetne előzni a földmegindulásokat, ha aratás után a szármaradványokat, a szecskát visszaforgatnák a földbe, ám amíg a pécsi erőmű még a bálaszalmáért is fizet, a gazdák inkább oda adják el. Így viszont egyre kevesebb a kötőanyag a talajban, s nem véletlen, hogy jellemzően nagy kukoricaföldek alatt szakadnak le a domboldalak.
Veszélyben a vasút
Ezek az ötletek a pamukiakon már nem segítenek: az érintett területen ugyan már befejezték a termelést, ám a szakadék mégis folyamatosan növekszik. A látvány elképesztő: helyenként függőlegesen szakadt le a nagy mennyiségű lösz, hat-nyolc méteres gyökerek lógnak a semmibe, alant akácfák romjai láthatók, a legutóbbi szántást végző traktor nyoma hirtelen a semmibe vész, majd a szakadék túloldalán folytatódik. Holdbéli a táj, a csendet csak egy-egy többkilós, mélybe hulló rög hangja töri meg. Ráadásul a domb túloldalán újabb kráter alakult ki, mely a Kaposvár-Fonyód vasútvonalat veszélyezteti, a geológusok szerint egy harmadik is valószínűsíthető – éppen azon a részen, ahol a villamosvezeték halad.
A faluban öt éve tapasztalták először, hogy nagyobb esők után a Kossuth utcai vízelvezető árkot betemette a lefolyó lösz, ám akkoriban mindig kitisztították, s rendre túllépek a problémán. Négy esztendeje aztán a szomszédos Osztopán néhány gazdája szólt a polgármesternek, mekkora kráter alakult ki a dombtetőn. A pamukiak ugyanis észre sem vették: a helyiek közül ritkán jártak arrafelé addig, hiszen a terület magántulajdon, gazdái – tizenöt tulajdonost érint a probléma – pedig haszonbérletbe adták ki a földet a szomszéd falu őstermelőinek. Az első felméréskor ötezer köbméterre becsülték a szakemberek a kimosott lösz mennyiségét, mely az évek során csak megsokszorozódott. És előbb csak a domboldalon mélyült a szakadék, mára azonban a lemosott talaj alapjaiban alakította át az alsóbb részeket: útvonala pontosan látható, mint ahogyan a szép lassan feltöltött rétszakasz is – nyolcvan-száz centi vastagon áll a löszös sár a többhektáros területen. A nagyhegyi árok sem bírja már a folyamatos sár utánpótlást, sokszor eldugul, a nagy esőknél nem is viszi el a csapadékot a Pogányvölgyi-vízfolyásba – mindez jól látszik a falu hídja alatt is, a nyolcvan centis betongyűrű szinte teljesen eltömődött már, átmérőjének jó, ha tizede maradt szabadon. A közmunkások folyamatosan tisztítják, tavalyelőtt ötven köbméter löszös homokot hordtak el csak a híd környékéről. A víz persze más utat keres magának, ezért a környékbeli füves területek egy része már elzsombékosodott, az alsóbb fekvésű kertekben kisebb tavak is kialakultak már. A tulajdonosok tehetetlenek, csak a somogyvári mezőgazdasági cég készíttetett vízrendezési tervet, s próbálta szalmabálákkal megállítani a további leszakadást, a többiek viszont érdektelennek tűnnek, egy német gazda például inkább visszaadta földjét a magyar államnak, mintsem megoldást keressen a gondokra. A területet a katasztrófavédelem is vizsgálta, ám miután lakott területet elvileg nem veszélyeztet az omlás, így az ügyet átadták a kormányhivatalnak.
Nem nézett még utána
Tóth Csaba, Pamuk polgármestere a bányakapitányságot is megkereste, a hivatal szerint a szalmabálás megoldás működhet, hiszen megfogja a homokot, s csak a vizet ereszti át, ám a faluvezető szerint nem tökéletes az eljárás, hiszen egy idő után a bálák eltömődnek, s így a víz új utat keres – és talál – magának. „Az ideális az lenne, ha visszaadnánk a területet a természetnek” – állítja a polgármester –, s szépen beerdősítenénk. „Több cég már meg is keresett, gyorsan növő császárfák-telepítését ajánlották, de ehhez pénz kellene, s persze az önkormányzatnak erre nincs kerete. Arról nem is szólva, hogy a terület magántulajdon, vagyis nem is költhetnénk rá. Csak abban az esetben, ha kisajátítanánk, s akkor talán a vis maior keretre pályázhatnánk.”
| ||
Ez inkább holmi vágyképnek tűnik, hiszen, ha az akut probléma megoldására nem adott pénzt az állam, akkor évekkel később miért is tenné. Jó példa erre a nem túl messzi Somogybabod, ahol fél évtizeddel Pamuk előtt szakadt le a löszfal, s keletkezett vagy harminc méter mély kráter alig húsz méterre az egyik faluszéli ház mellett, s bár országgyűlési képviselők is segítséget ígértek, a falu azóta sem kapott érdemi támogatást.
Közfigyelmet annál inkább: az érintett településekre megindultak a katasztrófaturisták, akadt, aki taxival érkezett Budapestről, hogy fotózza a másutt nem látható, gigantikus hasadékokat, melyek megszüntetése Tóth István szerint százmilliós tétel lenne, vagyis önerőből esélye sincs az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben lévő, nem ritkán halmozottan hátrányos helyzetű falvaknak. A természetet persze mindez nem érdekli, így az érintett települések egyelőre kénytelenek együtt élni a problémával.
A kráterek keletkezéséről a térség országgyűlési képviselője, a szomszédos Somogyvár egykori polgármester, a kereszténydemokrata Móring József Attila is a híradásokból értesült anno, s azóta sem kereste meg senki a pamukiak közül. „Valamelyest furcsállom is, hiszen közös az önkormányzat” – mondja a honatya, aki bevallotta, nem is nézett utána, mit lehetne tenni az ügyben, honnan lehetne forrást találni az állapot megszüntetésére, de legalábbis konzerválására. „Mivel magántulajdon az érintett terület, az állam magától nem intézkedhet” – teszi hozzá. „Persze, ha megkeresnek a helyiek, hivatalosan utánajárok, mit lehetne tenni.”
