Így égetünk százmilliókat Magyarországon: a beígért napelemgyár sehol, csak a gaz nő

  • Katus Eszter
  • 2017. június 23.

Kis-Magyarország

Csodálatos történet arról, hogyan veszett kárba 400 millió forintnyi uniós támogatás.

Szinte teljesen belepi a gaz a komlói ipari parkban álló üzemet. A félkész gyárat kutya őrzi, nem mintha bárki be akarna menni a területre: az épület teljesen üres. Pedig évek óta komoly munkának kellene itt folyni – már ha minden úgy alakul, ahogy azt első tulajdonosai megálmodták.

false

 

Fotó: A szerző felvételei

 

Történetünk csaknem tíz évvel ezelőtt indult. A Solar Energy Systems Kft. 2008-ban alakult, akkor a cég jegyzett tőkéje mindössze félmillió forint volt. Önbizalomhiányban nem szenvedtek: megpályáztak, és el is nyertek 400 millió forint pályázati forrást egy 10 MWP kapacitású fotovoltarikus napelemgyártó üzem, illetve az üzem energiaellátását biztosító napelemes rendszer létesítésére.

Az üzem eredetileg Szigetváron épült volna meg. A baranyai kisvárossal 2008-ban kötött megállapodást a társaság egy napelemgyár felhúzására. A város által biztosított 5100 négyzetméteres terület bérleti díjának fizetésével azonban már gondok akadtak egy 2009. június 25-i bizottsági ülés anyaga szerint, amelyben leírták, hogy a pénzügyi irodának kell az elmaradt 50 ezer forint/hó (később 30 ezer forint/hó) bérleti díj behajtásáról gondoskodnia. Miután a végső, többször is módosított határidőre sem kezdték el a munkálatokat, az új szigetvári városvezetés 2010. december 30-ával felmondta a céggel kötött szerződést.

Szinte ezzel egy időben a társaság neve Komlón bukkant fel, ahol az ipari park egy darabját adták bérbe a vállalkozásnak, hasonlóan kedvező feltételek mellett. A szerződés alapja az volt, hogy amennyiben az üzem több mint száz főnek biztosít munkát a városban, az önkormányzat eltekint a földhasználat bérleti díjától.

false

 

Sikertörténetnek indult

Három hónappal azután, hogy a kft.-t eltanácsolták Szigetvárról, Komlón bejelentették, hogy a Solar Energy System Kft. hamarosan megkezdi új üzemcsarnokának építését a belvárosban. Elmondták, hogy az egymilliárd forintot meghaladó beruházáshoz a társaság 400 millió forint uniós támogatást nyert, amelyből egy 1400 négyzetméteres gyár épül. A társaság akkor azt ígérte, 2011 novemberére elkészül a gyártósor, ahol 108 főt kívánnak foglalkoztatni, főként női munkavállalókat. Áprilisban le is tették a gyár alapkövét. Az ünnepélyes eseményen Polics József, Komló fideszes polgármestere hangsúlyozta: a fejlesztés a rendszerváltás óta az első olyan termelő vállalkozás beindítását teszi lehetővé a városban, amely nagy számban teremt új munkahelyeket.

Az öröm azonban nem tartott sokáig, a területen ugyanis hónapokig semmi nem történt. Végül augusztusban megjelentek a munkagépek, és elkezdték a földmunkát. A késlekedés oka állítólag az volt, hogy a cég az eredetinél nagyobb üzemet kíván létrehozni, és az ahhoz szükséges engedélyeket szerezte be. A nagyratörő tervek azonban hamar kudarcba fulladtak: a napelemgyár nem készült el novemberre sem eredeti, sem bővített méretében. A munkakeresők csalódottak voltak, hiszen – bár a cég nem adott le munkaigény-bejelentést a munkaügyi központban – több mint hatszáz fős volt az a lista, amit a gyári munkára jelentkezőkből állítottak össze.

Projektjelentésében a cég azt írta, hogy 2011 márciusában szerződést kötöttek a Newergies Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel 644 ezer forint plusz áfa értékben gyártóeszközök beszerzésére, majd 2011 májusában 5 éves értékesítési szerződést kötöttek a My Green Energy GmbH-val, amely a kapacitásuk 80 százalékát megvásárolja. A gyártósor azonban soha nem érkezett meg, így termelés sem indult.

Elérhetetlen elérhetőségek

A megyei lap akkoriban megpróbált utánajárni, mi áll a folyamatos csúszás hátterében. A Solar Energy Systems Kft.-t azonban telefonon nem lehetett elérni, a hivatalos, uniós logóval is ellátott tájékoztatóban megadott honlap (solensys.com) pedig nem is létezett. Csak Polics József polgármester tartotta velük a kapcsolatot, aki azonban nem adta ki a befektetők elérhetőségét, mivel azok erre nem adtak neki engedélyt.

A cég egyébként 2011. március 25-én 160 millió forint előleget kapott, és 2012 januárjáig a projekt ellen nem indult szabálytalansági eljárás. Bár hivatalosan tehát nem volt még gond a beruházással, egészen 2012 márciusáig állt a projekt. Akkor azonban teherautók és munkagépek érkeztek az üzem tervezett helyszínére.

false

 

A kivitelező cég képviselője azt nyilatkozta, nem azért vártak a munkálatokkal, mert nem fizették ki őket, hanem mert tulajdonosváltás volt a Solar Energy Systems Kft.-nél, és új terveket is kellett készíteni.

Az új ütemterv szerint nyár közepére kellett volna elkészülnie az intézménynek. Ehhez képest áprilisban újra leállt a munka. A Solar Energy Systems Kft. új ügyvezető igazgatója akkor azt nyilatkozta, csak átmeneti a szünet, mert az anyagok szállítása késik. Az üzem nyár közepére elkészül, a gépeket augusztus végén hozzák, és nagyjából egy hónapra lesz szükség ahhoz, hogy összeszereljék a gyártósort. Ezután próbagyártás következik, és ha minden megfelelően működik, októberben teljes kapacitással működhet az üzem – hangsúlyozta a cégvezető. Júliusban azonban újabb határidő-módosítást kért az önkormányzattól a társaság „a kivitelezők kiválasztásával és a beépítendő anyagokkal kapcsolatos minőségi kifogások rendezésének elhúzódása miatt”.

A szeptemberi határidő lejártakor aztán megint halasztást kért a kft., majd 2013 elején még egyet, „rajta kívül álló okokra” hivatkozva. Mivel a városban 25,1 százalékos volt a munkanélküliség, a városatyák – bízva a sikeres végkifejletben – újra és újra rábólintottak a jogerős használatbavételi engedély beszerzésére vonatkozó határidő újabb módosítására.

Ugyanez év augusztusában a napelemgyárat építő cég azzal fordult az önkormányzathoz, hogy biztosítson fedezetet a kölcsönéhez. A társaság elmondása szerint az általuk végzett beruházás 80 százalékos készültségi fokban áll, a megítélt, de még ki nem utalt támogatás összege 190 millió forint. A hiányzó összeget a társaság banki hitelből igyekszik fedezni, amelynek ingatlan biztosítéka a társaság tulajdonában álló, eddig felépített objektum és a helyszínéül szolgáló, jelenleg még önkormányzati telek lenne.

A testület végül 100 millió forint és járulékai erejéig hozzájárult a jelzálogjog bejegyzéséhez. A város vezetői ugyanis még akkor is reménykedtek abban, hogy a gyár végre elkészül, és az ígért 80-100 fős foglalkoztatás megvalósul.

Nem valósult meg. A Solar Energy Systems Kft. és az önkormányzat között kötött ingatlanhasználatra vonatkozó szerződés 2014. december 31-én lejárt, további hosszabbításra nem volt mód. Miután a támogatási szerződés meghiúsult, a beruházó köteles lett volna a területet megvásárolni. A 23 millió forintos vételár megfizetésére a 2015. december 31-i határidő lett kitűzve, amelynek meghosszabbítását kérte a kft. Ezt a város megadta, de amíg erre sor nem kerül, a cég fizetheti a kamattal terhelt bérleti díjat a földterület használatáért. A tárgyalások azóta is folynak a felek között, bár az önkormányzat már arra is készen állt, hogy felszámolási eljárást indítson a cég ellen.

„Szabálytalanság történt”

Érdeklődtünk az önkormányzatnál, hogyan áll jelenleg a napelemgyár ügye. A Városházán azt a tájékoztatást adták, hogy a cég jelenleg is működik, nincs felszámolás alatt. Az elmaradt bérleti díjakat a társaság május 31-ig hiánytalanul rendezte az elmúlt másfél hónapban. A vételár megfizetéséhez azonban újabb halasztást kértek 2017. december 31-ig. Így a helyzet továbbra is változatlan: a terület tulajdonjoga a városé, a használatbavételi engedély nélküli épület a kft.-é. Az üzemben gyártás nincs, állítólag azért, mert a cég pályázattal kapcsolatos kérelmeit még mindig nem bírálták el. Vagyis, idestova 10 éve épül a napelemgyár anélkül, hogy egyetlen munkahelyet teremtett vagy egy forint hasznot hozott volna.

false

Miután a projektfelelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megszűnt, a pályázattal kapcsolatos kérdésekre a Nemzetgazdasági Minisztérium válaszolt. Ők adták azt a tájékoztatást is, amely szerint a projekttel kapcsolatban 2015 elején szabálytalansági gyanú merült fel, majd az eljárás „szabálytalanság történt” megállapítással zárult. Ezután a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság közölte a pályázóval, hogy a kedvezményezett szerződésszegése miatt saját hatáskörében a támogatást visszavonja, és ezzel egyidejűleg eláll a támogatási szerződéstől. Vagyis a 400 millió forintos támogatás fennmaradó részét biztosan nem kapja meg a cég, sőt, a bevett gyakorlat szerint a már átutalt összeget (210 millió forintot) is vissza kell fizetnie.

Ezt a magyarnarancs.hu kérdésére a minisztérium is megerősítette: „A támogatási szerződéstől való elállás megtörtént, ennek következménye, hogy a Kedvezményezettnek (vagyis a Solar Energy Systems Kft.-nek – a szerk.) a részére nyújtott teljes támogatási összeget kamatokkal növelve vissza kell fizetnie. A követelés érvényesítése folyamatban van. A Kedvezményezettel részletfizetési megállapodást kötött az Irányító Hatóság.”

Évek óta nincs bevételük

Hogy a cég mikor tudja visszafizetni az összeget, az azért is érdekes lehet, mert a cégjegyzékben található adatok szerint a kft.-nek 2012 óta nincs bevétele. Sőt a cég ellen 2009-ben és 2014-ben is indult végrehajtási eljárás: mindkét esetben az adóhivatal járt el, utóbbi jelenleg is folyamatban van. Az egyik részvényesnél vagyonlefoglalásra is sor került.

Érdeklődtünk a cégvezetésnél, mi vezetett odáig, hogy egy nagy reményű, sok munkahelyet ígérő beruházásból végül semmi sem lett, de megkeresésünkre máig senki sem reagált.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.