Pénzmegvonással szankcionálja a PM-s polgármester a választási eredményt

  • Cservenyák Katalin
  • 2014. április 16.

Kis-Magyarország

Bekeményít a vizsolyi polgármester: mivel a borsodi település többsége nem az általa támogatott Összefogásra szavazott, hanem a Fideszre és a Jobbikra, nem ad több kölcsönt a rászorulóknak. Eddig segített, ám ennek vége.

A Facebookon üzent a település választópolgárainak a vizsolyi polgármester. Egy héttel a választások után a következőket posztolta oldalán Bihi Miklós:

„Eltelt egy hét, volt időm átgondolni a választási eredményt. Mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét, senkit nem akarok megbántani, megpróbálom összegezni a gondolataimat. 170 Fidesz, 111 Jobbik, 60 kormányváltók, ha valaki nem tudja. Mi következik ebből, aki a Fideszre szavazott, nyilván elégedett a sorsával, aki Jobbikra, nem tudom, mert én nem olvastam olyat a programjukban, mely Magyarországot egy jobb irányba vinné. Ezért nekem ebből az jön le, hogy amit én képviselek, az a többségnek nem jó. Ha viszont így van, akkor stratégiát váltok, nincs kölcsön, nincs előleg, fizetés a törvényben előírtaknak megfelelően 5-én. A közfoglalkoztatást már megoldotta a kormány. Ja, elfelejtettem, hogy a kenyérhez jó étvágyat kívánjak, remélem 4 évig elég lesz.”

Felkerestük Bihi Miklóst, hogy megkérdezzük, tényleg igaz-e, amit olvastunk, és ha igen, akkor miért sértődött meg ennyire.

false

„A félreértések elkerülése végett nem sértődtem meg. Az állampolgárok véleményét tiszteletben tartom, tartottam eddig is. Amiért a klaviatúrára tévedt a kezem: 12 éve próbálok egy települést igazgatni az ország egyik leghátrányosabb régiójában. Rengeteget pályáztam közfoglalkoztatásra, nagyon sok embert alkalmaztam. Éves szinten 60-70 főt. Építettünk, felújítottunk, értelmes, értékteremtő munkát végeztek. Ebben persze benne van a kormányok munkája is, mindegyik próbált segíteni a közfoglalkoztatással ott, ahol nincs munkahely. Nagyon sokat tettem Vizsolyért, az itt élő emberekért, akiknek a megélhetése az állam által adott juttatásokból nem nagyon működött. Azt gondoltam, a nézeteimet osztja a település. Hogy a mostani választás ilyen szavazati arányt hozott, egy kicsit szíven ütött. Még talán nem annyira a Fidesz, bár az is, de a Jobbik felé fordulást nem tudom megérteni” – mondja, majd így folytatja: „Négy éven keresztül azt kommunikálták felém az emberek, hogy mert a Fidesz így, mert a Fidesz úgy, és akkor a szavazásnál egészen másképp viselkednek.”

A polgármester elmondta: a kampányban segített az Összefogás (Vécsi Istvánnak) képviselőjelöltjének, mint a Párbeszéd Magyarországért (PM) Párt vizsolyi csoportjának vezetője.

Jogsértés? Visszaélés?

Ha Ön vidéken él, és jogsértést vagy visszaélést tapasztal, kérjük, írja meg nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu címre, és mi utánajárunk.

 

A lakosságot pedig eddig többször saját zsebből támogatta. „Bejött hozzám valaki, hogy főnök, nincs pénzem, vagy hogy nem tudok a gyereknek miből kenyeret venni, vagy nem tudom kiváltani a gyógyszert. Akkor polgármester úr adott kétezer forintot, vagy amennyi kellett. Nem uzsorára, nem kamatra, hanem amikor legközelebb megkapták a nekik járó illetményeket, akkor annyit kaptam vissza, amennyit adtam. Megpróbáltam nekik úgy beosztani a pénzt, hogy a lakásfenntartási támogatást kiutaltam huszadika körül. A segélyt 25-én, a fizetést a közfoglalkoztatottak 29-én kapták, holott a törvény szerint minden hónap 5-éig kell kifizetni. A többi településen 99 százalékban így csinálják. Én nem így csináltam, de mostantól így fogom.” A polgármester, aki már a harmadik ciklusát tölti, elmondta: mintegy 300 ezer forinttal tartoznak neki eddig.

Az önkormányzatot egyébként úgy működteti, hogy trükközik, másképp nem menne. De hogy hogyan trükközik, azt nem mondja el. „Nem mondom el, mert akkor más is csinálja. Így élek. Mikor eljön huszadika, huszadikától, míg ki nem fizetek mindent, addig egy idegroncs ember vagyok. Ha nem tudom kifizetni a fizetéseket, akkor tudom, hogy az emberek nem tudják fizetni a csekkeket, vagy nem lesz mit enni. Vizsoly éves költségvetése 400 millió forint, ebből működtetjük a polgármesteri hivatalt, az orvosi rendelőt, óvodát, művelődési házat, gyermekjóléti szolgálatot, általános iskolát, faluházat. Felújítottuk az utakat, járdákat, van két gépkocsink, egy kisteherautónk, egy kisbuszunk.”

Azt a korábban függetlenként induló vizsolyi polgármester már nem mondta el, hogy mennyire gondolja igazságosnak a rászorulók kollektív büntetését, illetve mi lesz, ha valaki azzal kér tőle kölcsönt, hogy de hisz ő rá szavazott április 6-án. A településvezető nem érzi erőfitogtatásnak, amit tesz, bár mint mondja, „vannak olyan emberek, akiken muszáj segíteni, az önkormányzat, az állam feladata, hogy tudják a gyerekeket iskolába járatni, tovább taníttatni. A településen 40 százalék a roma lakosság aránya, az iskolában 89. Néhány éve még nyolc Bursa Hungarica ösztöndíjasunk volt, idén már csak kettő. Lassan alig lesz, aki tovább tanul. Sajnos, ma ez a vidék halálra van ítélve”.

Aztán rákérdezünk újra: tényleg így lesz, ahogy írta? Nincs kölcsön, fizetés 5-én?

"Így lesz. Remélem. A feleségem azt mondta, ha nem így lesz, felakaszt."

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.