„Egy olyan képviselő volt, aki senkivel nem tudott jól együttműködni. Gémesi Györggyel kifejezetten rossz kapcsolatot ápolt, még Gödöllő városának is ártott, ahol korábban lakott” – mondta forrásunk, aki személyesen ismeri Vécsey Lászlót. A Gödöllő központú, Pest megye 6. számú választókörzetének kormánypárti országgyűlési képviselője 16 év után hagyja maga mögött a tisztséget, az idei választáson már nem ő lesz a Fidesz jelöltje.
Forrásunk hangsúlyozta, Vécseyt mindenki egy „jelentéktelen fideszes képviselőnek” tartotta, akinek „nagyon zűrös” ügye nem volt. „Nekem mindössze kettő, inkább nevetséges dolog jut eszembe. Az egyik egy állami mosógéppályázat volt, amire képviselőként nem pályázhatott, de a felesége ezt megtette. A másik, hogy néhány éve a gödöllői nemzeti uszodában mint Bástya elvtárs úszkált a még nem átadott medencében.”
Más forrásaink is megerősítették, hogy Vécseyre nem volt jellemző a vagyonhalmozás, korrupciós ügyek sem tarkítják pályafutását, de azokat, akik szembekerültek vele, igyekezett lesöpörni a színről.
Barátokból ellenségek
A mérnök végzettségű Vécsey László Gödöllőn született 1958-ban, több diplomát szerzett és voltak próbálkozásai a privátszférában is. 1998-ban választották meg Szada polgármesterének, 1988-tól az MDF, 1989-től a Fidesz tagja. A Magyar Önkormányzati Szövetség (MÖSZ) elnökségi tagja 2002-től, a szervezet 2003-tól delegálta az Európa Tanácsba. 2004-től a Gödöllői Többcélú Kistérségi Társulás alelnöke, 2009-től a Fidesz gödöllői szervezetének elnöke, első parlamenti mandátumát 2010-ben szerezte meg.
Életrajzából látszik, hogy politikusi pályája a kezdetekben keresztezte Gémesi Györgyét, aki 1990 óta Gödöllő polgármestere. Gémesi korábban szintén az MDF-ben politizált, de hosszú évek óta az MÖSZ elnöke is, illetve Vécseyvel együtt viseltek tisztséget a gödöllői kistérségi társulásban is.
Hatvani Miklós, Isaszeg korábbi polgármestere (2006–2024) 1989-90-ben, az első szabad választások környékén ismerte meg Vécseyt, 2006 és 2010 között egyszerre voltak polgármesterek, a kistérségi üléseken rendszeresen találkoztak. Úgy emlékszik, hogy akkoriban Vécsey még lelkes támogatója volt Gémesinek, hiszen mindketten jobboldali gondolkodású emberek, Gémesi pedig segítette a későbbi kormánypárti képviselő munkáját, akire ez idő alatt figyelt fel a Fidesz.
Miután Vécsey László bejutott a parlamentbe, fordulat történt a kapcsolatában Gémesivel, a Fidesz ugyanis a soron következő önkormányzati választáson saját polgármesterjelöltet állított Gödöllőn. Hatvani Miklós szerint ezt hátbaszúrásnak is lehet értékelni, Gémesi ugyanis segítette Vécseyt az előrejutásban, aki viszont amint képviselő lett belőle, mégis ellene fordult.
A korábbi isaszegi polgármester szerint Vécsey a regnálása alatt két települést nem kedvelt: Gödöllőt és Isaszeget, ugyanis a településvezetők nem hajoltak be neki. A körzet többi, Fideszhez húzó városa azonban jól járt, érkeztek hozzájuk támogatások. Hatvani azt nem tudja kijelenteni, hogy Vécsey kifejezetten Isaszeg fejlődése ellen ténykedett volna, de segítségnyújtást a részéről nem tapasztalt. Bár ezzel együtt sikerült támogatásokat elnyernie polgármesterként, de ezek Vécseytől függetlenül történtek – azt nem tudja, hogy a képviselő a háttérben szervezkedett volna a források kiosztása ellen, de azt is elképzelhetőnek tartja, hogy igen.
Hatvani Miklóst a Fidesz a 2012-es önkormányzati rendszer átalakításánál „vesztette el” – ekkor oly' mértékben csorbították a települési jogköröket, hogy onnantól kezdve nyíltan kiállt a kormánnyal szemben. Őt személyesen nem Vécsey zavarta, hanem a kormányzati politika, és végül sikerült egy face to face megállapodást kötniük, hogy legalább köszönjenek egymásnak. Ezzel együtt elmondása szerint az elmúlt 5-6 évben még polgármesterként is alig találkozott a helyi parlamenti képviselővel, ami szerinte „nem normális”.
Gémesi: Folyamatos támadás alatt voltam
Nem volt mindig rossz a kapcsolata Gémesi Györgynek és Vécsey Lászlónak – emlékszik vissza Gödöllő polgármestere. A fordulat szerinte is 2010-ben állt be kettejük viszonyában, amikor Szada korábbi polgármesterét országgyűlési képviselőnek választották. Gémesi lapunk megkeresésére elmondta, ez beárnyékolta az elmúlt tizenhat évet, mert Vécsey László a feladatát pártpolitikai alapon közelítette meg, folyamatos támadás alatt tartva – például a helyi fideszes médián keresztül – Gödöllő polgármesterét, amiből még peres ügyek is keletkeztek.
Gémesi György szerint benne már nincs harag és gyűlölet, pedig sokkal többet is kihozhattak volna kettejük együttműködéséből – ha lett volna ilyen. Ehelyett az elmondása szerint Vécsey László megpróbálta őt ellehetetleníteni,
nem egyszer az is megtörtént, hogy egy pályázaton a képviselő ellenvéleménye miatt nem kapott kormányzati támogatást a város.
Mindezt annak ellenére, hogy Vécsey gödöllői születésű, ide járt iskolába, baráti és családi kapcsolatok is fűzik a településhez. Gémesi rosszallóan tekint azokra, akik szerint ezeknél előrébb valók a pártpolitikai utasítások.
Gémesi György 1990 óta Gödöllő polgármestere, ez idő alatt számos fejlesztés történt a városban, és mint állítja, ha kaptak támogatást az államtól, az nem Vécseynek volt köszönhető. A képviselő nevéhez mindösszesen egy komolyabb beruházás, a – 6,6 milliárdból megépülő – helyi uszoda megvalósítása köthető.
A polgármester az áprilisi választással kapcsolatban azt mondta: ő középen áll, a leendő képviselővel kell együttműködnie, bárki is lesz az. Az álláspontja ugyanez a MÖSZ elnökeként is, a mindenkori kormány a partnere, ami reméli, hogy „önkormányzatbarát” lesz.
Kerepes polgármestere: Más lenne most, ha Orbán korábban leváltja
Gyuricza Lászlónak, Kerepes polgármesterének a 2019-ben kezdődő ciklus elején volt kapcsolata Vécsey Lászlóval, még az előtt, hogy 2021 novemberében a fideszes képviselő meg akarta volna fosztani a polgármesteri tisztségétől. Gyuricza kormánypárti színekben váltotta a település korábbi vezetőjét, Franka Tibort, ekkor Vécsey úgy látta, a Nokia egykori biztonsági igazgatója hozhat megoldást a város rendvédelmi problémáira – ám azt már nem nézte jó szemmel, hogy nem tudja irányítani az újdonsült városvezetőt. A polgármester nem hagyta magát, az elmérgesedő viszony miatt végül ki is lépett a Fideszből.
Vécsey ezután a fideszes Farkas Domonkost látta volna szívesebben a polgármesteri pozícióban, de a terve nem járt sikerrel: Gyuriczát nem sikerült elmozdítania, a 2024-es választáson pedig legyőzni sem. Ezért Kerepes nagy árat fizetett. Gyuricza Lászlónak ugyanis sikerült egy 900 milliós kormányzati támogatást elnyernie bölcsődefejlesztésre, amiből 600 millió forint meg is érkezett a város számlájára 2021 őszén. A városnak volt már egy bölcsődéje, de mivel rengetegen költöznek a kerepesi lakóparkokba, az igény jelentősen megnövekedett. A terv az volt, hogy a pénzből épül egy új, nagyobb bölcsőde, az intézmény ebbe átköltözik, az önkormányzat pedig beköltözik a régi épületbe, ugyanis még jelenleg is a helyi iskola hátsó szárnyában van csak helye.
Egy sikertelen puccskísérlet után a polgármester azonban kisebbségbe került a testületben és – a fideszes Farkas Domonkos vezényletével – végül arról határoztak a képviselők, hogy a pénzt vissza kell utalni a kormánynak. A pénz visszautalása miatt a tervekből végül nem lett semmi, minden maradt a helyén, sőt, egyes iskolások kénytelen konténerekben tanulni, mert a hivatal foglalja a helyüket.
A tősgyökeres kerepesi Gyuricza „baromi pipa” volt emiatt, mint mondta, tudja, Vécsey nem akarta, hogy ekkora eredményt érjen el a városban a bölcsődefejlesztéssel, mert akkor 2024-re még jobban beágyazódna. Hasonló történt egy iskolafejlesztés esetében is: 2023 augusztusában épült meg egy új szárny, de ezt egészen 2024 nyaráig nem adták át, tehát a 2023/24-es tanévben nem vehették igénybe a diákok.
Gyuricza László azért nem maradt mindig alul kettejük küzdelmében. Amikor a kormány összekötőutat tervezett az M3-as mogyoródi csomópontja és az M31-es autópálya között, amely kerepesi lakóházak között futna, a polgármester kétezer aláírást gyűjtött és vitt be az Építési és Közlekedési Minisztériumba, hogy kifejezze a város ellenvéleményét. Vécsey ellenben támogatta az ötletet, és ugyan tárgyalt a minisztériumban – Gyuricza jelenléte nélkül –, jelenleg úgy fest, a fejlesztés nem valósul meg a lakossági tiltakozás miatt.
A polgármester szerint a képviselő egy „arisztokratikus gondolkodású” ember, akinek a tettei viszont nem tükrözik ezt a szemléletet, és nem is nagyon látják Kerepesen. Mint mondta, érzi a rendszerváltó hangulatot, és elképzelhetőnek tartja, hogy a Tisza Párt behúzza a körzetet, bár a Fidesz a körzetben most Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős minisztert fogja indítani, aki más attitűdöt képvisel, mint Vécsey.
„Ha Orbán Viktor időben leváltotta volna Vécseyt, akkor most más lenne a helyzet”
– fogalmazott Gyuricza László.
A Tisza Párt László Endre Márton mentőstisztet, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat alapítóját és egy mentőautókat gyártó cég vezetőjét indítja a körzetben.



