Éjjeli divatozás? Lehet, valamikor ez volt (az): mondd, hogy Óm (OM, óm), mondd, hogy SEMMI, így próbálj. Elaludni, mondjuk. Vagy semmi. Csak Salinger kis-nagyvad Teddyje a tompa kések éjszakája volt egy teddymackóhoz képest. Vád ellene: ha az emberiség veszte az alma, amiből ettek/esznek folyton, hát mit akar? Tudás helyett kis ignoramusokat? (Mit sem tudókat.)
Az ignoramus nekem olyan kicsit, mint a hyppopotamus, és erről bugrisul beugrik egy orrszarvú. (Sajnos, volt ilyen darab, hál´ isten.) De nekem az orrszarvú csak esetlegesség. Ki beszél mindig úgy, hogy SENKIT SEHOL SEMMIKOR SEMMIVEL, ha velem. Vagyis hogy én aztán NEM. És MAJD CSAK LESZ VALAHOGY. Így mindig nem beszélünk, így ritkán beszélünk, a haver inkább elmondja a derékzsábáját, meg hogy botrányosan kevés a pénz, 40-5000 forint könyvenként, ha! És közben a Kis Malvinnak 850 000 forint a havija, plusz gépkocsi és telefon, és főleg csak felveszi ezért a felvételért a telefonokat, intézi a gépkocsikat (nem "Ritz" jeligére, talán). Ezekről beszélünk a haverral, közben, persze, megbeszéltük, hogy találkozunk, így találkoztunk; nem azt hajtogatom neki, hogy én senkivel seholra és semmikorra nem akarok megbeszélni semmit, csinálni aztán végképp senkivel semmit, jó, azt nem is ebben a leosztásban csinálnánk. De akkor is/se.
Nem a tiszta semmit mondjuk, hanem inkább nyavalygunk, és elalváskor, éjten felébredve, ha nagyon magunk vagyunk, inkább képzelgünk, persze, az se éri meg, abbahagyjuk, de már volt legalább valami. Nem túl bő terep, ami a személyeket illeti, ebben én pl. teljesen mono vagyok, évtizede. Ellenben megpróbáltam a semmivel. Semmi, semmi, semmi, ezt mondogattam. Az elalvás eleve rejtély. A semmivel aludtam el? Vagy ahogy átfordultam a másik kispárnára (kettőn alszom), Ottlik iskolásainak nyári nagyvakációját érezve, a Lukács uszodalépcsőjét, hogy párnát választhatok, akkor, mint kisebb vadat, fronton elhulló katonát, elkapott az álom.
Hajnal van, hogy ezt írom, a semmihez szépen illik a tévé vonatosdija, látom, Dél-Afrikában megy a sín, egyhangú terep. Láttam múltkor szafárisat is, néha beugrik a híres park neve. A sztorit nem mondom el; hogyan ment a harántbénulásos családhoz a német sztárriporter, rendes krapek, különben, a férj felgyógyult, élte nem épp mono életét, a feleség tudtával, nevelték a három gyereküket, a feleség végig tolóban marad már. Krüger-park? Kruger? Lásd OM, sajnos még így sem teszek eleget Teddy ignoramus-kérésének. Alma. A feleség azt mondja, örül, hogy a sztárriporter körbevitte őt kocsiján a szafáriparkban. Tizenkilenc éve laknak a park szomszédságában. A nő először látta a parkot. Mégis elmondtam.
Ahogy nézem a semmi-síneket, arra gondolok, micsoda evidenciatörténet lenne, ha felbukkanna egy orrszarvú. Az orrszarvút én esetlegességként szoktam mondani: "mit törődik az orrszarvú más fajokkal... ne zavarják a revírjét, kész... ellenben a madár a hátára szállhat". Szép elképzelés. Miért pont orrszarvúval ("azonosulsz, miért pont")? Hallom a kérdést. Az ilyen leelemzés még a tudás fájánál is rosszabb, nekem.
Ha tényleg az van, hogy nem hogy szafáriparkba, New Yorkba, életed 47. lópályájára, mit tudom én, a Gellérthegyre, a Krisztinavárosba nem vágyol menni (többé?), lejárod kis utadat, mint felevad (sic!), veszel a madaraknak krumplit, salátát, más semmi nem kell, néha prézli a gombához, amit a prézli mellett párolsz meg, sütsz át, aztán tejfölben összekevered az egészet, ez a rántott gombafejed, társnéd büszke rá, hogy főzöl, de már kevesen értik, hogy a géppapírvásárlás természetellenességgé kezd válni neked, nem beszélve egy fekete zsírkrétáról (hetekig halogatod), nem beszélve arról, hogy jaj de jó, hogy a nulla forint és a nettó ötvenezer között kecsegtetnek némely könyvhonoráriumokkal, legalább magadnak bevallhatod: nem is tudnál összeállítani "a régi termésből" (hahaha) semmit. Amerre, orrszarvú, bóklászol (csörtetsz: az túlzás), hát jó. Annak van egy szervessége (hahaha). Amit tavaly nyártól irkáltál, hosszabb micsodák, azokhoz raksz még valamit, ez lesz a Kolárik Légvárai (a Práterban láttál egy ilyen szórakoztatóbódét). De a legnagyobb kínnal írsz "valami olyan hiteleset": megírtad már alapos lókönyveidet (a ló hirtelen kihalt, ezt is mind megírtad). Ami így van veled, tényleg mindig, és ha hazugság nélkül (dadogsz?), nélküled nélkül, vagy mi (hogy visszatérsz eredetileg Egyetlen c. verseskönyved 1960-as éveibe), ami így van veled, a te számodra annyira tényleg van, és mindig van, hogy minek arról beszélni? Minek annyit beszélni, tényleg? Ottlik Halász Petárja nem az az érces, állagos nagyvad, akivel azonosulni lehetne, mégis előjön az ő (Ottlik? talán nem) alapkérdése: mit kellene lefesteni a hajnali háztetőket? nem elég, hogy láttad? És ha otthon elkártyázgattok (Lilivel vajon olyan ideális volt? kívánnám a Petárnak, így, nemlétezőbe bele), mit egyáltalán megnézni is a tetőket, Párizs háztetőit, bármit? Mekkora hazugság, hogy elmegyek bárhova, direktbe hogy elmegyek... jó, de Hirosima-Nagaszaki lenne az utolsó nap lemondani egy ilyesmit, csak hogy mono legyek, homogén. Jobb, ha semmi nem adódik, aztán valami "van".
