Telex: lobbiznak azért, hogy Habony Árpád Trump tanácsadója lehessen
David Cornstein volt budapesti amerikai nagykövet aktívan küzd a korábbi elnöknél, hogy ez megvalósulhasson.
David Cornstein volt budapesti amerikai nagykövet aktívan küzd a korábbi elnöknél, hogy ez megvalósulhasson.
A csehek több mint tízszer ennyit. Az Eurostat adatai szerint eddig 3,9 millió ukrán kapott ilyen státuszt az EU-ban.
Az Európa-napon. Célja, hogy megerősítse az EU "megingathatatlan" támogatását Ukrajna felé.
Már a lövöldözés napján felajánlotta a lemondását Branko Ružić.
Eduard Heger vasárnap jelentette be, hogy a felmentését kérte az államfőtől.
Vallási okok is meghúzódnak a konfliktus mögött.
Döntését azzal indokolta, hogy az államfő nem fogadott el javaslatai közül egyet sem.
A katonai magánvállalat vezetője ismét azt állította, emberei közül sokan amiatt haltak meg, mert nem volt elég lőszerük.
A fogolycsere részleteiről hallgatnak a felek.
Több mint két kilót nyom a korona, amelyet rögtön visszavisznek a Tower kincstárába. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázták.
Ma megkoronázzák III. Károlyt, és nem tudni, hogy ott lesz-e Harry herceg az eseményen.
A darab íróját is felelősségre vonják, az alkotókat akár hét év börtönre is ítélhetik.