Lemondott a szerb oktatási miniszter az iskolai lövöldözés miatt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. május 7.

Külpol

Már a lövöldözés napján felajánlotta a lemondását Branko Ružić. 

Lemondott Branko Ružić szerb oktatási miniszter vasárnap, négy nappal azután, hogy egy 13 éves fiú egy iskolai lövöldözés során megölte nyolc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további hat diákot megsebesített.

A politikus közölte, már az iskolai lövöldözés napján felajánlotta lemondását, ám a háromnapos nemzeti gyász alatt volt ideje ezen töprengeni, és – mint fogalmazott: felelősségteljes és a szakmaiságot szem előtt tartó emberként, szülőként és szerb állampolgárként – meghozni az egyetlen ésszerű és tisztességes döntést ebben a helyzetben.

 Az Ana Brnabić szerb miniszterelnöknek küldött lemondó nyilatkozatában Branko Ružić

„kimondhatatlan fájdalommal nyilvánította ki legmélyebb részvétét az áldozatok hozzátartozóinak”, és Isten segítségét kérte, hogy ilyen többé ne ismétlődhessen meg.

„Az iskolai események drámai képeit, a könnyeket, amelyeket a meggyilkolt gyerekek vigasztalhatatlan szülei hullattak a részvétnyilvánításkor, örök életében pecsétként fogom hordozni a lelkemen” – írta.

 
Branko Ružić
Fotó forrása: Facebook/Branko Ružić
 

Branko Ružić, a kormánykoalíció kisebbik pártjának tagja 2020 óta volt Szerbia oktatási minisztere. Nyilatkozatában köszönetet mondott mindazoknak, akikkel az utóbbi három évben együtt dolgozott, illetve Ana Brnabicnak is, akinek a kormányában korábban államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter volt.

A politikus reményét fejezte ki, hogy az ország igazságszerető állampolgárai, de a politikai ellenfelek is úgy gondolják, ebben a fájdalomban és harcban egységesnek kell lenni, hogy „a jó legyőzze a rosszat, az igazság legyőzze az igazságtalanságot”.

Mint írta, személyesen, de a Szerbiai Szocialista Párt politikusaként a jövőben is egy fejlettebb, nemzetileg büszke, szociálisan igazságos és nemzetközileg elismert Szerbiáért és az európai értékekért fog küzdeni.

„A lemondás személyes, de politikai lépés is, a fejlettebb, demokratikus társadalmakban az erő jele, a mi térségünkben viszont igen gyakran a gyengeség jele. Döntsön a közvélemény” – zárta nyilatkozatát Branko Ružić.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.