Csecsenek váltják a Wagner-zsoldosokat Bahmutban

  • narancs.hu
  • 2023. május 7.

Külpol

A katonai magánvállalat vezetője ismét azt állította, emberei közül sokan amiatt haltak meg, mert nem volt elég lőszerük.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat vezetője halott emberei mellett állva jelentette be, hogy szerdán átadják állásaikat a reguláris orosz erőknek. Később pontosított: a csecsen elnök, Ramzan Kadirov katonái jönnek a helyükre – írja a 444.

A Wagner vezetője levelet írt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszternek, és azt kérte, adja ki a parancsot az állások átadásáról. 

Prigozsin ismét szóba hozta azt, amiről korábban már beszélt: hogy az orosz védelmi minisztérium tavaly október óta nem szállított elég lőszert a seregének. A szükséges mennyiségnek csak a 32 százalékát kapták meg, és – mint mondja – a muníció hiánya miatt az emberei értelmetlen halálra ítéltettek.

A 444 idézi az amerikai Háborúkutató Intézet elemzőit, akik szerint ezzel az állítással Prigozsin a reguláris orosz erőkre próbálja kenni a felelősséget a kudarcért, és Prigozsin mellett Kadirovnak is érdekében állhat, hogy az orosz védelmi minisztérium és a hadsereg rossz színben tűnjön föl.

Prigozsin rendszeresen üzen a nyilvánosságon keresztül:

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.