A dollármilliárdosok frissített listáján öt magyar név is szerepel

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 11.

Belpol

Gattyán György az egyik új név, az élen továbbra is Mészáros Lőrinc.

Immár öt magyar dollármilliárdos van a Forbes magyar szerkesztőségének felmérése szerint, amit egy nemzetközi audit után az amerikai anyacég is elfogadott – írja az Euronews nyomán a nyugat.hu.

Új szereplő 1,1 milliárddal Gattyán György, a Jasmin erotikus oldalt működtető Docler alapítója és a Teqball társalapítója, valamint szintén 1,1 milliárddal Veres Tibor Wallis-vezér, aki az ingatlan és a mobilitási piacon rendelkezik kiterjedt portfólióval. Velük együtt 5 magyar dollármilliárdos van a listán. Tavaly verekedte be magát a szűk mezőnybe Felcsuti Zsolt nagybefektető, akinek a vagyonát az idén 1,3 milliárdra becsülik.

A listán a második 1,6 milliárddal az általában csak OTP-vezérnek titulált Csányi Sándor, az élen pedig szerteágazó cégbirodalmával, 1,7 milliárd dollárral – napi árfolyamon csaknem 620 milliárd forinttal – Mészáros Lőrinc áll.

Mint a Forbes cikkéből kiderül,

a világ 8,1 milliárd lakosa közül csupán 2781 mondhatja magát milliárdosnak – dollárban.

A kivételezettek klubjába lépett be az idén Taylor Swift. Ő az első zenész, aki kizárólag dalszerzéssel és előadással keresett 1,1 milliárdot.

A legtöbb milliárdos amerikai (813), utánuk a kínaiak – Hongkonggal együtt – jönnek (473), majd az indiai milliárdosok (200).

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.