53 ország kezdeményezi, hogy az ENSZ vezessen be fegyverembargót Izraellel szemben

  • narancs.hu
  • 2024. november 3.

Külpol

Korábban Macron francia elnök is az Izraelnek küldött fegyverszállítmányok leállításáról beszélt.

Törökország, 52 másik ország és két nemzetközi szervezet arra kéri az ENSZ-t, hogy fegyverszállítási embargót vezessenek be Izraellel szemben – írja az MTI. Az aláírók arra kérik a többi országot, hogy szüntessék be a fegyverek és lőszerek szállítását Izraelnek.

„Minden alkalommal el kell mondanunk, hogy fegyverek eladása Izraelnek annyit jelent, mint részt venni az általa elkövetett népirtásban” – jelentette be vasárnap Hakan Fidan török külügyminiszter Dzsibutiban.A levelet többek között Szaúd-Arábia, Brazília, Algéria, Kína, Irán és Oroszország, valamint két szervezet, az Arab Liga és az Iszlám Együttműködés Szervezete írta alá.

Korábban egyébként többek között Emmanuel Macron francia elnök is az Izraellel szembeni fegyverembargó bevezetéséről beszélt, ami Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint „szégyen” – írja a Telex.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.